Képviselőházi napló, 1935. XV. kötet • 1937. június 23. - 1937. november 16.

Ülésnapok - 1935-249

312 Az országgyűlés képviselőházának M fizetés terén is bizonyos .kedvezményeket kellene nekik adni. A tárgyalás alatt álló törvényjavaslat 9. §-a intézkedni kíván arról, hogy a legalább 20 alkalmazottat állandóan foglalkoztató ipari, kereskedelmi, közlekedési, bányászati, kohászati üzemekben és vállalatokban mindaddig, amíg a tűzharcosok száma az összes foglalkoztatottak egytizedét el nem érte, tűzharcosokat kell felvenni. Ugyancsak ez a szakasz gondoskodik arról, hogy az ezer holdat meghaladó birtokoknál a cselédség egy részének a tűzharcosok soraiból kell kikerülni. Jobban szeretném, ha már az 500 holdas birtokokon felül kötelezővé tennők tűzharcosok elhelyezését, hiszen egy ekkora uradalom már meglehető sen sok cselédet foglalkoztat és így ott is meg volna a lehetőség egypár tűzharcos elhelyezésére. (Egy hang a jobboldalon: Somogyban alig lehet cselédet kapni!) Ha ezek a rendelkezések húsz évvel ezelőtt jöttek volna, kétségtelenül nagyon sok emberrel éreztették volna a maguk áldásos hatását. Ma azonban erre — sajnos — már nem lehet számítani. Ügy a gyárimunkások, mint a földmunkások megerőltető nehéz testi munkája következtében nagyon kevesen lesznek olyanok, akik ezt a munkát el tudják látni, már pedig a törvényjavaslat nagyon helyesen kimondja azt, hogy ezeknek az alkalmazottaknak testileg megfelelőknek kell lenniök. Nem olyan nagy tehát azoknak a száma, akik a közeljövőben ezeket a kedvezményeket élvezni fogják. így kívánatos lett volna, hogy gondoskodás történjék arról, mi lesz azokkal a tűzharcosokkal, akik megöregedve, teljesen munkaképtelenekké váltak, akik megbetegedtek, akik ma már a szó szoros értelmében nyomorognak. Franciaországban minden 50 éven felüli tűzharcosnak nyugdíjat adnak. Olaszországban biztosítás révén gondoskodnak a megöregedett tűzharcosokról. Mi szegény ország vagyunk, minket nem lehet ezekkel a győztes nagy államokkal összehasonlítani, de ez nem zárja ki azt, hogy nálunk ne történjék ezen a téren valamiféle intézkedés, sőt a megfelelő intézkedéseknek már ebben a törvényjavaslatban meg kellett volna történniök. Ha ez nem történik meg ebben a törvényjavaslatban, akkor nagyon kérem a honvédelmi miniszter urat, hogy a miniszterelnök úr által beígért, a földmunkásság aggkori és rokkantsági biztosítása keretében a tűzharcosok biztosításáról is valamiféle formában gondoskodni szíveskedjék, és ezeknek a tűzharcosoknak érdekeit adandó alkalommal a legmesszebbmenőleg szolgálni szíveskedjék. A legszegényebb s a legnagyobb nyomorban lévő falusi rétegek, elsősorban a tűzharcosok érdekeit szolgálná a hadikölcsön ügyének rendezése is. A Független Kisgazdapárt már ismételten sürgette a hadikölcsönök ügyének megfelelő rendezését s a pénzügyminiszter úr elutasító magatartása ellenére sem vagyunk hajlandók ezt a kérdést a napirendről levenni. Addig is azonban, amíg ez a végleges rendezés lehetővé válik, , a tűzharcosokon lehetne és kellene is segíteni és pedig olyan formában, hogy meg kellene szüntetni azt az állapotot, amely ma fennáll, hogy csak a nagy hadikölcsönök után adnak megfelelő segélyeket, a csak ezer koronát kitevő, hadikölcsönök után már csak kivételes és méltánylást érdemlő esetben adnak valami segélyt, a kisebb összegek után pedig semmit. Hányan vannak azonban, különösen a falvak sr.Qgêny lakói közül, akik párszáz pengőt kitevő egész kis va'. ülése 1937 november 9-én, kedden. gyonkájukat fektették be aanakidején a hadikölcsönökbe s ezek most sem seg-élyt, sem pedig támogatást ennek fejében nem kaphatnak. Közismert tény, hogy ezeket a kicsiny hadikölcs Önöket elsősorban a frontokról viszszatérő katonaság jegyezte, a tűzharcosokon segítenénk tehát, ha lehetővé tennők számukra azt, hogy ezek után a kis összegek után is megfelelő segélyt kapjanak. En a leghelyesebbnek azt tartanám, ha ezeket a kicsiny hadikölcsönöket valorizálnánk és pedig, ha egyszerre nem megy, egy-két esztendő folyamán, mégpedig a valorizációt a legkisebb öszszegeken, az ilyen kicsiny összegen kezdve el. Tudom ugyanis, hogy a segélyként nyújtandó kicsiny összegek adminisztrációja óriási pénzbe kerülne és igen nagy munkát jelentene, éppen ezért sokkal helyesebbnek tartanám, ha segély nyújtása helyett inkább magát a hadikölcsönt valorizálnánk. Addig is, aoníg az általános; valorizáció be nem következik, legalább a szegény tűzharcosok számára kellene lehetővé tenni azt, hogy ezek után a kicsiny hadikölcsönök után így valami segélyben, lehetőleg egyösszegben történő megváltásban részesüljenek. T. Ház! A vitézségi érmek után folyósítandó érempótdíjak kérdésének rendezése is jogos kívánsága mindazoknak, akik a mai nehéz viszonyok között arra rászorulnak. Ha a mai nehéz pénzügyi és gazdasági helyzet miatt ezt a kérdést véglegesen megoldani nem is lehet, akkor is módot és lehetőséget kellene keresni arra, hogy legalább azok a tűzharcosok, akik nyomorúságos helyzetüknél fogva erre rászorulnak, valami módon megkapnák ezt, vagy ennek fejében valami módon segélyben részesüljenek. Talán lehetséges volna az is, hogy a földhözjuttatottaknak e hadiérmek után járó pótdíjait a törlesztésekbe valami módon .beszámítsák. T. Ház! A tűzharcosok másik részét azoknak az egyéneknek az ügyei teszik ki, akik az intelligensebb pályákon vannak, akik magasabb iskolát, egyetemet végeztek és úgy kerültek ki a harctérre. Igaz ugyan, hogy ez a réteg tulajdonképpen sokkal kisebb, mint a másik, de tudásánál, tanultságánál, képzettségénél, főleg pedig a társadalomban elfoglalt pozíciójánál fogva arra hivatott, hogy ebben az országban vezető szereoet töltsön bei. Nem lehet tehát közömbös az állam jövője szempontiából az, hogy ezek milyen elbánásban részesülnek. Szükség van arra, hogy ezek helyzetéről is történjék valamiféle gondoskodás. Sajnálattal kell megállapítanom, hogv ez á társadalmi réteg a világháború után hátrányos helyzetbe került s ennek következményeit ma ia kénvtelen elszenvedni. A hazafias kötelességtelje^ítésnek nemhogy előnyeit nem látta, hanem csak hátrányát kellett vállain viselnie. A középiskolás diáknak, vagy egyetemi hallgatónak a világháború után nemcsak azzal a nehézséggel késett megíküzdenie- hogy tanulmányait hogyan folytassa, hogv a háborúban elvesztett négy esztendőt és azokat a. hiányokat, amelyek a. tanulmányában feltétlenül bekövetkeztek, hogyan pótolia, hanem még az elhelyezkedés nehéz problémái át is téliesen m agárahagyva, a maga ereiéből kellett megoldania, így azután természetesen mind a íközpályán, mind a magán alkalmazásban messze mögötte maradt rangsorban és fizetésben azoknak, akiknek nem kellett olyan áldozatokat hozniok a hp M ért, am il ven p(k et ő hozott. Eddig a háborús éveket nemcsak hogy a