Képviselőházi napló, 1935. XV. kötet • 1937. június 23. - 1937. november 16.

Ülésnapok - 1935-248

&z országgyűlés képviselöházúmak 248. A háborúban teljesített arcvonalbeli szol­gálat némi értékelését jelentette a hadi vált­ságról szóló 1921 : XIII. te, amely egyszeri váltsággal kívánta sújtani mindazokat, akik a világháború alatt nem teljesítettek arcvonal­beli szolgálatot. Ez azonban, sajnos, bizonyos okok miatt elmaradt. Az akkori kormány nem akarta megfogni a hadinyerők vagyonát, hogy azt a pénzt az árvák, a hadirokkantak, a hadi­özvegyek céljaira fordíthattuk volna. Nem tu­dom, hogy ki volt akkor ezért felelős, de eiz, «ajnos, olyan hiba volt a nemzet rovására, amit nem lehet egykönnyen sem megbocsátani, sem elfelejteni. Ehelyett hoztak egy szükség­törvényt, a rokkantellátás! törvényt. Ez azon­ban nem elégítette 'ki a kívánságokat. Ha az előbb említett törvényt végrehajtották volna, akkor ma a hadirokkanak egészen más ellá­tásban részesülnének. (Úgy van! Ügy van! a baloldalon.) Már az előbb is hangsúlyozni kívántam, hogy minden ország a maga anyagi helyzete vszerint gondoskodik a hadviseltek és hadikáro­sultak anyagi viszonyairól. Egypár külföldi adatot is áttanulmányoztam és engedjék meg, hogy azokról itt beszámoljak. (Halljuk! Hall­juk!) Amíg nálunk egy hadirokkant átlagosan havonta 10 pengőt kap, addig az osztrák hadi­rokkant 114, a német 113, a francia 177, az an­gol 296 és az amerikai 407 pengőt. (Meskó Ru­dolf: Ez egy kicsit sok lesz! — Csikvándi Ernő: A másik kevés!) Nem sok, pontosan át van számítva. Nálunk például egy kétgyer­mekes hadiözvegy 6 pengő 50 fillért kap, Ausztriában 55, Németországban 108, Olasz­országban 75 pengőnyi összeget. Egy gyermek­telen hadiözvegy nálunk 5 pengőt kap havonta. A csekély jutalmazás ellenére a magyar ál­lamnak mégis 17 milliójába kerül évente a hadigondozottak ellátása. Többen beszéltek már arról, hogy minden állam a maga anyagi erejéhez képest rendezte ezeket a kérdéseket, magam is mondottam, hogy mi szegények va­gyunk és ezzel azt is megmondtam, hogy ezért nem tudunk többet adni. A vitézségi érem-pótdíjakról is akarok meg egy pár szót mondani. Az igen t. honvédelmi miniszter úr már kimerítően nyilatkozott erről a kérdésről, de nem árt, ha ismét hangoztatjuk. Igaz, hogy a kormány rendeleti úton intézke­dett, de a helyzet az, — amint a honvédelmi mi­niszter úr legutóbb kijelentette, — r hogy ma 620 arany-vitézségi érmes van, azonkívül 27.347 elsőosztályú és 114.850 másodosztályú ezüst­vitézségi érmes, akik jutalomban is részesültek; van továbbá 270.388 bronz-vitézségi érmes, akik­nek nem jár semmiféle jutalom. A vitézségi érempótdíjak összege, ha a vitézségi érmeseket olyan értékben kárpótolnánk, ahogyan a sza­bályzat előírta, körülbelül 14,437.800 pengőt je­lentene évente az állam kiadásai között. Tudom, hogy az igen t. honvédelmi miniszter úrban megvan irántuk a jóindulat és remélem, hogy ezt a jóindulatot valamennyiükre kiterjeszti és így valamennyit jutalmazni lehet, mert igazán nem kielégítő az a helyzet, hogy csak a három­soros és a kétsoros elsőosztályú vitézségi érme­sek részesüljenek díjazásban, a nagyezüst- és a kisezüst-érmesek azonban egyáltalán semmiféle támogatásban sem , részesülnek. Az arany­vitézségi érem után kapnak havonta 20 pengőt, a háromsoros elsőosztályú ezüst-vitézségi érem után 10 pengőt, a kétsoros elsőosztályú ezüst­vitézségi érem után 5 pengőt. Nagy tisztelettel ülése 1937 november 5-én, péntekeni 29$ kérem a honvédelmi miniszter urat, hogy amennyire az államháztartás helyzete ezt a jö­vőben engedi, szíveskedjék az erre vonatkozó pénzügyi keretet tágítani. A hadikölcsön-kötvényekröl itt már sokan beszéltek. Legalább azoknak a hadikölcsöneit kell valorizálni, akik a háború alatt künn a harctéren voltak és 14 napi szabadságért jegyez­tek hadikölcsönöket. Tudom, hogy összes kép­viselőtársaim szívéből beszélek. Ha kimegyek választókerületembe, mindenhol azzal a kéréssel jönnek hozzám, hogy uram, a háztető bedőlt, de jó volna egy pár száz pengő (Ügy van! a jobb­felől), vagy: a disznóólam összeesett, de jó volna egy pár száz pengő. Hát miért nem csinálják meg a hadikölcsönök valorizálását legalább kis mértékben, hogy nyugalom keletkezzék? Tu­dom, hogy az egészet nem vagyunk képesek megfizetni, de kérem, hogy minél előbb váltsák be azoknak a kisjegyzőknek a hadikölcsön­kötvényeit, akik azokat a tűzvonalban jegyez­ték. Nem mulaszthatom el megemlíteni az 1933. évi 1400. számú miniszterelnöki rendeletet, amely 1933 március 1-ével az egész vonalon el­rendelte a csökkentést. Eddig ezt a csökkentést türelemmel viselte az egész társadalom, az in­telligencia, mert belátta, hogy erre szükség van, de most már be kell látnia az igen t. kor­mánynak is, hogy szükség van ennek a rende­letnek a megsemmisítésére, mert az éh&óg ko­pogi.at már ezeknek az embereknek ajtain. Ezek az igen szépen kitüntetett, hosszú hare­téri szolgálattal rendelkező emberek kiérde­melték, hogy öreg napjaikra ne éhezzenek. Azért kérem a honvédelmi miniszter urat is, vesse latba egész tekintélyét ezeknek a sze­gény embereknek az érdekében. (Helyeslés jobbfelől.) Megemlítem, miután többen hozzám for­dultak, a nősülési óvadékok megsemmisülésé­nek a kérdését is. A kincstár rátette erre a ke­zét és nem volt az illető tulajdonosnak szabad rendelkezési joga. Elveszettnek lehet tehát eze­ket az óvadékodat tekinteni. Kérem ezeknek az embereknek valamilyen formában való meg­segítését, mert nem tehetnek róla, hogy ez tör­tént, az állam a felelős, az ő birtokában vol­tak ezek az óvadékok. Adta volna kellő időben vissza, hogy az illető ingatlanba, házba földbe vagy egyéb dolgokba fektethesse. Itt is mély tisztelettel kérem a t. honvédelmi miniszter urat, szíveskedjék egy kis segítséget nyújtani. Van azután itt egy még nagyobb igazság­talanság, igaz, hogy ez a kérdés nem a honvé­delmi miniszter úrhoz, hanem a pénzügymi­niszter úrhoz tartozik. A 4%-os magyar arany­járadék kölcsönköt vények és a 4%-kai kama­tozó adómentes magyarországi földtehermen­tesítési kötvények úgy semmisültek meg, hogy ezeket az állam bevonta. Be kellett adni lebé­lyegeztetni ezeket a papírokat és ezek, gondo­lom, a pénzügyminisztérium valamelyik kam­rájában lettek felhalmozva, se híre, se hamva az egésznek, nem tudjuk mi van és mi lesz^ ve­lük, remélhetünk-e, mert semmiféle felvilágo­sítást nem kapunk. Itt az állam szavatosságot vállalt, mert ezek állami papírok. Tessék most már végre nyilatkozni, hogy mi lesz, remél­hetnek-e ezek a szerencsétlen kötvénytulajdo­nosok valamit vagy sem. Itt is mély tisztelet­tel kérem a honvédelmi miniszter urat, gyako­rolja befolyását abban az irányban, hogy ezek a sérelmek megszűnjenek. Abban a reményben, hogy az összes felső-

Next

/
Oldalképek
Tartalom