Képviselőházi napló, 1935. XV. kötet • 1937. június 23. - 1937. november 16.

Ülésnapok - 1935-248

30O Az országgyűlés képviselőházának 2U8. ülése 1937 november 5-én, pénteken. rolt sérelmek orvoslásra fognak találni és tekintettel arra, hogy a honvédelmi miniszter úr és a kormány iránt teljes bizalommal viseltetem, a törvényjavaslatot elfogadom. (Élénk éljenzés, helyeslés és taps jobb felől. A szónokot számosan üdvözlik.) Elnök: Szólásra következik Jenes András képviselő úr. Jenes András: Igen t. Képviselőház! (Halljuk! Halljuk!) A világháború ideje alatt mint honvédközlegény harcoltam és most abban a szerencsés, helyzetben vagyok, mint törvényhozó, hogy ehhez az áldott javaslathoz én is hozzászólhatok. Ebből az alkalomból hálás köszönetet mondok a magyar királyi kormánynak és a honvédelmi miniszter úrnak ezért a hatalmas elgondolásért s azért, hogy ezt a javaslatot ide a törvényhozás elé hozta s ennek alapján meglesz a tűzharcostörvény. "Az előttem felszólalt képviselő urak minden oldalról hozzászóltak már ehhez a javaslathoz és úgy bírálták el, hogy ez a javaslat helyes, megállja a helyét. Peyer Károly képviselőtársam elmondotta, hogv mi hiányzik ebből a javaslatból, (Br. Vay Miklós: Visszagondolt 1918-ra) pedig Peyer t. képviselőtársam ma itt a törvényhozás színe előtt ugyanazt mondotta, amit a világháború ideje alatt, 1918 májusában mondtak a harctereken nekünk magyar honvédközlegényeknek, — ahogyan Kő József t. képviselőtársam is említette — amikor magassapkájú katonák jártak köztünk és már akikor lázították, szították a forradalmat. (Br. Vay Miklós: Fel kellett volna akasztani őket!) A képviselőház színe előtt elhangzott ezek a beszédek kifelé nem azt a helyzetet festik, ami akkor volt. A magyar falu népe, a tűzharcosok, akik a világháború idején küzdöttek hazájukért, tudatában vannak annak, hogy a világháborút Magyarországon forradalom követte, a forradalmat a kommunizmus, a kommunizmus után pedig bekövetkezett a román megszállás, amely talán mindennél veszedelmesebb volt, különösen a falu népének ama részére, amely tűzharcosokat segíthette volna s azt valósággal kirabolta. Nem akarok a volt kormány mellé állni, igen sok hibája volt, de ha ebből a szempontból vizsgálom a helyzetet, akkor meg kell állapítanom, hogy az elmúlt tizennyolc év alatt talán nem volt a kormányzat abban a helyzetben, hogy ezt a javaslatot a Ház elé hozza.' Ebből az alkalomból újólag üdvözlöm a honvédelmi miniszter urat és hálás köszönetet mondok Takách-Tolvay t. képviselőtársamnak hatalmas munkásságáért. Mi, vidéki frontharcosok, figyeljük az ő hatalmas munkásságát s látjuk, hogy ez a munka nem olyan, mint ahogyan az a baloldalról elhangzott, (Br. Vay Miklós: Aha!) hogy tudniillik a frontharcosokat már megint tömörítik azért, hogy politikára használják feil őket. Mondhatom, hogy Magyarország 3000 kis falujában maguk a frontharcosok dolgoznak ezen és nem magasrangú katonatisztek a falu frontharcosainak vezetői, hanem magukból a közlegényekből rekrutálódnak a tagok és alakítják meg a frontharcos szövetséget. Elhangzott itt sok képviselőtársam szájából, a honvédelmi miniszter úr pedig a bizottsági ülésen felsorolta mindazokat a kedvezményeket, amelyekben 1920 óta, vagyis a világháború befejezése óta a hadirokkantakat, a frontharcosokat és a hadviselteket részesítették. Már a múltban is nagy gondot fordítottak a világháborúban harcolt katonákra, de a mostani kormányzat nem találta kielégítőnek az ilyen irányban történteket s ezért hozta ezt a javaslatot a Ház elé. Már az 1920. évi földreform, amely előnyben részesítette a frontharcosokat, a vitézeket, a hadiözvegyeket s talán már a hadiárvákat is; nem úgy ütött ki, ahogy a frontharcosok, a hadiözvegyek, a vitézek és a hadiárvák képzelték, mert közbejött a szerencsétlen dekonjunktúra. Amikor a falu népének az 1920. évi földreform kapcsán földet adtak, azt a földet, amelynek abban az időben 1500 pengő volt holdja, az arra érdemes frontharcos-katona feleáron kapta; már akkor figyelembe vették azt, hogy ezek az emberek a világháborúban harcoltak, kivették részüket a haza megmentéséből- A mostani kormány mindezeket látva, az utóbbi hónapokban a földreform során földhöz jutott frontharcosok megsegítésére olyan ^intézkedéseket hozott, hogy ma már a falu népe, a frontharcosok, a vitézek a kormánynak ezzel a hatalmas gesztusával meg lehetnek elégedve. A bizottsági tárgyaláson több ilyen kedvezményre tért rá a honvédelmi miniszter úr. Képviselőtársaink itt felszólalásaikban hangoztatták, hogy Magyarországon a frontharcosok, a tűzharcosok mindig előnyben részesültek a jogok osztogatásánál. Nézzük például az italmérési engedélyeket. Két és féléve vagyok a törvényhozás tagja és ez alatt az idő alatt azt tapasztaltam, hogy az illetékes minisztérium osztályfőnökének, ha italmérési engedély ügyéiben valaki mellett szót emelünk, első szava, hogy az illető ^volt-e katona, van-e vitézségi érme, a világháborúban résztvett-e. Ha igen, akkor nincsen akadály, ha éppen abban a városban vagy községben nem létszámfeletti ez a kocsmaengedély. Ugyanez a helyzet a trafikjogoknál is, itt is csak a harctéren küzdött és szenvedett bajtársaknak adják az engedélyeket. Lehetnek ezen a téren apró-cseprő visszaélések, de amikor egy ilyen fontos nemzetmentő javaslatot tárgyalunk az ország színe előtt, semmi helye annak, hogy ezekre rátérjünk. Mélyen t. Ház! Felhívom a magyar királyi kormány és a honvédelmi miniszter úr figyelmét különösen a 25%-os hadirokkantak kétpengős hadisegélyére. Elhangzott már igen helyesen itt a Képviselőházban a jobboldalról, hogy mi katonák, mi honvédek, akár közlegények, akár altisztek voltunk, nem honoráriumért harcoltunk a világháborúban. Mint beszédem elején mondtam, én iabban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy mint közlegény szólhatok hozzá e javaslathoz (Éljenzés a középen.) és mondhatom, a falu népének az a rétege, amelynek megvan a tisztességes megélhetése, ma sem kíván semmit a kormányzattól, amely ebben a megcsonkított hazában minden erőfeszítés ellenére is képtelen arra, hogy mindenkinek a vágyait kielégítse. Azok a frontharcosok, akik ingatlanokkal rendelkeznek, talán még ha a kormány maga hozná is a honoráriumot és azt mondaná nekik: Ezt pedig azért kapod, mert a világháborúban katona voltál, — azt felelnék: Nem fogadjuk el, mert mi hazánkat nem pénzért, hanem azért védtük, hogy benne élő hozzátartozóinkat megmentsük. Nekünk, akik a világháborúban résztvettünk és láttuk a hadszintereket, amelyeken a front mögötti kiképzésben részesültünk, ahonnan a családfenntartóknak be kellett vonulniuk a háborúba otthagyva hozátartozóikat, tudnunk és látnunk kellett, hogy mit mentettünk meg a világháborúban. Az a frontharcos