Képviselőházi napló, 1935. XV. kötet • 1937. június 23. - 1937. november 16.
Ülésnapok - 1935-248
294 Az országgyűlés képviselőházának 2U8. dolgozott úgyszólván éjjel-nappal, hogy előteremtse mindazt az anyagot, amire szükségvolt, hogy a háborút egyáltalában folytatni lehessen. Nagyon jól emlékszem, hogy szakmunkásokat miniszteri rendeletre visszaküldték a frontról, mert szükség volt idehaza rájuk. Emlékszem arra is, hogy a cséplési idényben a cséplés elvégzésére vizsgázott gépészeket küldtek haza, mert nem volt senki, aki a gabonát csépelni tudta volna. Szükség volt tehát ezekre az emberekre és a gabonára a fronton lévők élelmezése érdekében. Ismerem ezt a kérdést és tudom, hogy a katonai felügyelet alatt álló bányamunkások, vasgyári munkások milyen munkát végeztek. (Ügy van! Ügy van! a szélsőbaloldalon.) Nem szabad emellett a kérdés mellett sem elhaladni és nem szabad ezt a kérdést úgy tekinteni, hogy ezek az em berek, akik fel voltak mentve, (Ügy van! Ügy van! a szélsőbaloldalon.) ezzel a felmentéssel olyan privilégiumhoz jutottak, amely talán meg sem illette volna őket. Ezek munkája a fronton végzett munka kiegészítésére szolgált. (Ügy van! Ügy van! a szélsőbaloldalon.) ami nélkül hadviselés el sem lett volna képzelhető. Nem lehet mindenkinek a frontra mennie, kell valakinek lennie, aki idehaza gondoskodik a fronton lévők élelmezéséről, a frontnak hadi- és egyéb szükségleteiről és mindarról, amivel egy ilyen eljárás, sajnos, egybe van kötve, kezdve a betegek, a sebesültek gyógyításán, egészen a smuníciógyártásig. De nem mulaszthatom el e javaslat tárgyalása alkalmával azt sem, hogy megemlékezzek azokról az asszonyokról, (Ügy van! Ügy van! a szélsőbaloldalon.) akik reggeltől estig hadimunkán dolgoztak, akik végezték ezt a nehéz munkát némelykor fillérekért csak azért, hogy pár koronát keressenek, hogy éhező gyermekeiknek táplálékot tudjanak szerezni, hiszen a férjük kint volt a fronton. Nem mindenki volt abban a kényelmes helyzetben, hogy idehaza ellátása biztosítva volt, hanem a legtöbb embernek, aki kint volt a fronton, a felesége idehaza dolgozott, ingeket, köpenyegeket varrt és szállította, cipelte ezeket az árukat, hogy pár koronát keressen, (Farkas István: Voltak asszonyok, akik szántottak és arattak!) Volnának még mások is, akikről meg kellene emlékezni, amikor &gy ilyen javaslatot tárgyalunk. Ezzel nem akarom lebecsülni egy pillanatig sem azt a veszélyt, azt a szenvedést, amely azoknak jutott, akik kint voltak és akik minden pillanatban az életüket veszélyeztették. Elismerem, hogy ez volt a legnehezebb szolgálat, a legveszélyesebb szolgálat, amely olyan szenvedéssel volt legybekötve, hogy aki egyszer ezt átélte, — aki egy telet töltött a Kárpátokban — az tudja, mit jelent a háború és amenynyire tőle telik, bizonyára mindent elkövet, hogy az emberiség ettől a szenvedéstől megkíméltessék. (Ügy van! Ügy van! a szélsőbaloldalon.) A háború alatt és a (háború után sok mulasztás történt nemcsak a frontszolgálatosokkal szemben, vagy ahogyan — nem tudom helyesen-e vagy helytelenül — ma neyezilk, a tűzharcosokkal szemben, hanem az egész magyar dolgozó néppel szemben. Ezeket a hibákat nem lehet egy ilyen javaslattal, jóvátenni és leigkevésbbé teheti jóvá a honvédelmi miniszter úr, akinek ez nem is tartozik teljesen a hatáskörébe, lévén nem ő a pénzügyminiszter, nem ő az iparügyi és kereskedelemügyi miülése 1937 november 5-én y pénteken* •niszter, akiknek ezen a téren sokkal többet kellene tenniök. T. Ház! Ha megnézzük a foirtokmegoszlást Magyarországon, akkor sajnálattal kell megállapítani, hogy ezen nem változtattak semmit a háború előtti idôVel szemben, mert ami változott, az olyan kicsi, olyan kevés és olyan lényegtelen, hogy változásnak egyáltalán nem mondható és nem nevezhető. (Hertelendy Miklós: Egész falvak épültek!) Földet ígértek a frontszolgálatosoknak. (Ügy van! Ügy van! a szélsőbaloldalon.) Amikor .hazajöttek, egy kis részük kapott is valamit, de hogy hol kaptak és: mit kaptak, (Farkas István: Es milyen drágán!) Arról már nagyon sok panasz hangzott el, hogy a falutól némelykor 20 kilométerre terméketlen területet adtak nekik, amit ott hagytak, mert nem is tudták megművelni. (Zaj.) Ha itt a (harcokban résztvetteket valamivel jutalmazni akarjuk, — nem is jutalmazni, hanem megnyugvást akarunk itt teremteni — akikor elsősorban ezt a legégetőbb problémát kell megoldani, (Elénk helyeslés a szélsőbaloldalon.) mert e nélkül nem is juthat nyugvópontra az ország népe. Mert azzal, bogy ezek íróit a bíróság elé állítják és lecsukják, nincs megoldva ez a probléma. (Farkas István: Sőt!) Ezt a kérdést el kell intézni, el kell intézni főként Magyarországon, itthon, azért, mert nekünk szükségünk van ennek a nemzetnek minden egyes tagjára, hogy ha majd elkövetkezik egy idő, hogy akár így, akár amúgy jóvátehessük, helyrehozhassuk azt a veszteséget, amelyet mások okoztak nekünk területileg és. egyebekben, akkor ne találjunk idebenn egy elégedetlen tömeget, hanem olyan tömeg, legyen itt, amelynek van mit védenie, amelynek van itt földje, amelynek van itt értéke, amely azt mondja: én is a magamét védem, nemcsak a gróf urakét, nemcsak a hitbizományokat és nemes ajk az egyéb kötött-birtokosakat. E kérdés elintézése nélkül nyugalomról egyáltalában nem lehet beszélni és ha ez ma még a hamu alatt lappang- is, ki tudja, mikor gyullad lángra és semmi esetre sem kívánatos, hogy ez olyan hatalmi eszközökkel tapostassék el, mint amilyen eszközökkel erre kísérletek történtek. Ha megnézzük az ipari munkásságot, akkor azt látjuk, hogy az semmivel sincs jobb helyzetben, mint a mezőgazdasági munkásság. Méltóztassanak megnézni a statisztikát. Hol van még olyan igazságtalan jövedelemeloszlás, mint amilyen Magyarországon van. Sehol a világon, mert sehol sincs olyan nagy aránytalanság a nagyjövedelmek és az alacsony munkabérek között, mint Magyarországon. Az egyik oldalon egy kis osztály, az ipari és a mezőgazdasági munkásság nincstelenségébőí magának mammutvagyont, óriási jövedelmet szerez, a másik oldalon állanak a nincstelen tömegek. A jövedelemeloszlásnak ilyen aránytalansága Amerikában el sem volna képzelhető. Ez a nagytőke a legtöbb esetben antiszociális, mert szociális téren sem teszi meg azt, ami kötelessége volna. Vonatkozik ez különösen a mezőgazdasági nagytőkére, amely ezen a téren még kevésbbé teszi meg a maga kötelességét. Kérdem, lehet-e egy ilyen jövedelemeloszlást, változatlanul hagyni? Amint nem lehet meghagyni a mai földbirtokmegoszlást, époly kevéssé lehet szó nélkül tűrni azt az igazságtalan jövedelemmegolszlást, amely Magyarországon van.
