Képviselőházi napló, 1935. XV. kötet • 1937. június 23. - 1937. november 16.

Ülésnapok - 1935-247

Az ország gyűlés képviselőházának $$T. üt amely semmit sem felejt, amely semmit sem sokall, hanem mindig

1 többet ad, azzal a szeretettel, amely magát sohasem kímélte, azzal a szeretettel, amely minden nyomort enyhíteni, minden sebet behegeszteni kíván, és azzal a szeretettel, amely be is tudja nekünk bizonyítani azt, hogy akik véreztek, akik meghaltak, azok nem hiába véreztek és nem hiába haltak meg, mert ez a nemzet tud is viszontszeretni. Ez a mi szeretetünk csak viszonzás lehet. De legyen olyan mély, olyan bensősé; ges, olyan áldozatkészséges, amilyent csak ki tud a lelkünkből váltani a múlt, a harcok, a jelen, ez a nagy veszedelem, a jövő, az a legyőzhetetlen remény, hogy az az ország, amely megbecsüli önmagát hőseinek, árváinak, özvegyeinek gondviselő szeretetében, az már a költő szerint is megbűnhődte a multat és a jövendőt, de ezzel együtt életet is biztosított magának. T. Ház! Lehet, hogy nem sokan osztoznak ebben a nézetemben, akik a törvényjavaslat első céljául, a, frontharcos-ikérdés megoldásául «a szeretet parancsainak követésiét tűzik ki. Az én keresztény lelkem ezt diktálja. Ez az első szempont, amelyet meg kell valósítanunk a törvényjavaslat révén; e mellett a szempont mellett eltörpül, másodsorba kerül minden más tekintet, amelyet bátor leszek elmondani. Másodsorba azért, hogy ezzel is alátámasszam és megerősítsem a krisztusi szeretet minden más szempont felett álló parancsait. Szükség van ezenfelül a frontharcos-gondolat elevenné, lüktetőivé és frissé tételére ebben a mai korban, ebben a mai évszázadban» ebben a mai társadalomban, amelyet ikatonai évszázadnak nevezünk, amely a fegyelmezettek, a hősök évszázada, akik a polgári életben is tudnak mindhalálig helytállni, tudnak áldozni, tudnak kitartani, hogy a (közösség

1 szolgálata révén szerezzenek maguknak több jogot, több szabadságot az életre és a boldogulásra. Mélyen t. Ház! Nem habozom kimondani, hogy e nélkül a frontharcos-gondol at nélkül ma már nincs társadalom és nincs egészséges közélet. A nemzeti életet élő társadalom tisztán látja, hogy útja csakis az élő frontharcosdk példaadása felé mutathat, mert bármilyen (erős, kitűnő is egy ország . hadserege, nem lesz elégséges az ország határainak megvédésére, ha a magyarság fiaiból kihal a katonai erény, amely ezt az országot ezer esztendőn keresztül fenntartotta. Lehet^ cinikus mosolygással azt mondani, hogy talán üres szavakkal glorifikálom a katonai erényt, — nem alkarok vitába bocsátkozni az ellenvéleménnyel — de ezt a katonai erényt a nemzetfenntartó erények legelső sorába vagyok bátor helyezni. (Ügy van! Ügy van! — Helyeslés jobbfelel és a középen.) T. Képviselőház! 700.000 keresztfa mellett az élő hősök példája mutatja, meg ennek a nemzetnek, hogy merre kell haladnia és ez a nemzet, amely átélte Trianonnak minden szégyenét és keservét, sohasem fog többé utat téveszteni a sok útvesztő között, amelyek ma útjában állanak. Itt jutok el a második kérdésemre adandó válaszhoz: milyen mértékben tesz eleget e javaslat azoknak a követelményeknek, amelyeket a fentebb vázolt szempontok indokolnak, amelyeknek megvalósítása nélkül — ne v&gje tőlem rossznéven az igen tisztelt miniszter úr — e javaslat nem volna más,, mint egy nagyszerű, márványba vagy aranytáblába faragott ése 1937 november 4-én, csütörtökön, 273 megemlékezés a mi hőseink emberfeletti, talán a történelemben is példa nélkül álló hősies, küzdelméről, anélkül azonban, hogy a jogos kívánságok teljesülnének, hogy a kétségtelenül fennálló jogos panaszok orvosoltatnának. En őszintén kívánok erről a kérdésről beszélni, minden pártpolitikától függetlenül, mert az a nézetem, hogy 30 elsodort korosztálynak — amint egy napilap jelezte — két emberöltő legderekabb, legigazabb magyar frontharcosainak ügyét mellépolitizálással mellékvágányra terelni nem szabad. A frontharcos-kérdésekről a frontharcos-katonákkal szemben katonás nyíltsággal és őszintén kell beszélni. Meg kell jegyeznem: én nem kívánok e pillanatban a javaslat részleteivel, az egyes részletintézkedésekkel foglalkozni, elsősorban^ azért nem, mert erre vonatkozó igénytelen nézeteimet a bizottsági tárgyalás során már volt alkalmam kifejthetni» ahol álláspontom sok tekintetben honorálást is nyert, de főleg azért nem, mert a részletekre vonatkozó igénytelen elgondolásaimat bátor leszek a részletes vita tárgyalása során majd elmondani. Éppen ezen minden pártpolitikai szemponttól és politikai pártkerettől való függetlenségem révén őszintén tudok válaszolni a feltett kérdésekre. Nem szabad és nincs jogom a törvényjavaslat ellen szavazni még akkor sem, ha annak intézkedéseit nem tartom mindenben kielégítőknek. Elő kell segítenem törvénnyé válását azért, mert minden jottányi intézkedést, amely a frontharcos-kérdésben egy lépést tesz előre, örömmel és hálával kell fogadni. (Ügy van! Ügy van! jobbfelől.) Ismétlem, a javaslat nem elégíti ki, mert nem elégítheti ki kívánságainkat, a frontharcos-gondolat megalapozott, jogos kívánságait, de el kell ismernünk azt a komoly szándékot, azt a becsületes és őszinte, azt a szeretettől áthatott törekvést, amely a honvédelmi -miniszter urat e törvény megalkotásánál vezette. (Éljenzés jobbfelől.) Végezetül pedig méltóztassanak nekem megfelelni arra az egyszerű kérdésemre: lehet-e vájjon ma, húsz évvel a háború után, a mai pénzügyi és gazdasági helyzetben olyan megoldást hozni, amely minden jogos kívánságot ki fog elégíteni? Egy le nem tagadható, egy kétségtelen, egy alig menthető — magam is bűnös vagyok benne — mulasztással állunk szemben. (Ügy van! Ügy van! jobbfelől.) Erről van szó. Tehát egy olyan megoldást hozni, amely húsz esztendő hibáját és bűnét expiai ja egy csapásra és egyúttal minden jogos kívánságot kielégít, ez a mai pénzügyi és gazdasági helyzetben olyan probléma, amelyre legfeljebb csak a kortespoiitika hordódobogójá;n lehet igennel válaszolni, de nem a felelősségtől áthatott magyar törvényhozás termében. Ismétlem, a javaslat egyes részletintézkedéseibe nem kívánok ebben a pillanatban belebocsátkozni, s ha az, egyes alapvető kérdésekkel mégis foglalkozom, teszem ezt azért, hogy ezzel is alátámasszam, megerősítsem a részletes vita során előadandó igénytelen nézeteimet. T. Képviselőház! Néhány szót kell szólnom a Frontharcos Szövetségről. (Halljuk! Halljuk! jobbfelől.) Szólnom kell azért, mert a sajtóban, a közvéleményben, de itt a törvényhozásban is többféle módon tárgyalták és világították meg a Frontharcos Szövetség ügyét. Nekem, aki a Frontharcos Szövetséget kezdettől fogva élénken figyelem, meg kell állapíta-