Képviselőházi napló, 1935. XV. kötet • 1937. június 23. - 1937. november 16.

Ülésnapok - 1935-247

274 Az országgyűlés képviselőházának 247. nom azt, hogy a Frontharcos Szövetség hézagpótló szerepet tölt he a mi közéletünkben, népünk nevelésében és a nemzeti gondolat szolgálatában. Ha nem. volna Frontharcos Szövetség, én lennék az első munkása annak, hogy életrehozzuk, A Frontharcos Szövetséget, mint minden intézményt a világon, lehet bírálni így, vagy amúgy, de egy kétségtelen: olyan hézagpótló működést fejt ki a mi közéletünkben, a mi jövő céljaink szolgálatában, amelyet csak elismeréssel lehet honorálni. T. Képviselőház! Mi volt ez a Frontharcos Szövetség 1929-ben, amikor megalakult 1 Pár ember, alig egy századra való frontharcos alakulása; most pedig október 4-én 38.000 frontharcos katona vonult fel uniformisban, dübörgő léptekkel, húsz esztendő szenvedéseitől meg nem tört magyar lélekkel. Nagy nemzeti gondolat rejlik a Frontharcos Szövetségben, Őrizzük tehát a .magyar jövő érdekében féltékenyen ezt a gondolatot. A legszélesebb imértékű autonómiát kéretm a Frontharcos Szövetség részére. Ugyanakkor •azonban ezekben a 'nehéz időkben a Frontharcos Szövetség kebelén belül és a miaigyar közéletben kétségteiteinül uralkodó sok divergáló felfogás helyett katonás fegyelmet követelek. (Helyeslés jobbfelől) Jól tudom, hogy lehetnek apró zökkenők, lehetnek felfogásbeli különbsé^ giek a Frontharcos Saövetsóg kebelén belül, de azt hiszeui, észlel az igénytelen inézetemmeil ihindenki egyet fog érteni, aki a Frontharcos Szövetség unultját és iníaigy neimizieti céljait nézi. Igen it. Képviselőház! Néhány szót kívánok szólni a javaslat pénzügyi fedezetéről is. A javaslat meim intézkedik a pénzügyi fedezetről, amit természietesinek tartok, azonban csak a pénzügyi fedezet megjelölése, a pénzügyi fedezet előteremitésje irévén tudjuk imiegvalósítani nemcsak a javiaélatbiattu lefektetett célokat, hanem azt a nagyon helyes célt is, — hálásan köszönöm ez alkalommal is az igian t. ímiiniszi;

ter únniaa 'erne vonatkozó kijelentését — hogy nem tekinti lezártnak a frontharcosokra vonatkozó intézkedések sorát. Igénytelen felfogásom szerint — nyíltan .mogmoindom. — szükséges lenne ia hadmientességi adó újból való bevezetése. {Helyeslés jobbfőlől. — Br. Berg Miksa: Volt törvény, csak végre kell hajtatni!) Leszek íbátor erre is kitérni. A hadimentességi adót 'az 1924. 'évi IV. te. iszüntette meg az akkor sem helytálló ;s azóta régen anakronizmussá vált indokolással, hogy' az országban nincs általános védkötelezeitlség, tehát hadimentességi adóról sieim lelhet beszélni. Ez az indokolás akikor sem állta meg a helyét és írnia már valóságos anakronizunfuisisá vált« TJgy érzem, igen t. Képviselőház, hogy lamikor ebben az országiban százezrei és milliói vannatk azoknak, akik katonai szolgálatot sem a háborúban, sem a békében nem teljesítettek, (Ügy van! a jobboldalon.) amikor van ebben az országban 800.000 kereső nő, akik teljes joggal tartanak egyforma igényt a férfiakkal, egyforma jogokra és 'kötelezettségekre, (Ügy van! Ügy van! a jobboldalon.) akkor tisztelettel kérdezhetem,, hogy ezek a katonai szolgálatot nem teljesített egyének — férfiak és. nők — miért vonjak ki magukat azokból az áldozatokból, amelyeket meg kell hozniok ennek a célnak érdekében? En statisztikával, számbeli« adatokkal nem tudok jönni és megmondom azt is, hogy én a céladónak nem vagyok a híve, de ha a hadmenülese 1937 november 4.-én, csütörtökön. te.-ségi adót megfelelő méltányos ikulcs alapján és kizárólag csak azokra, akik katonai szolgálatot nem teljesítettek, be fogjuk vezetni, nemcsak a javaslat céljait tudjuk elérni, hanem csölkkenteni tudjuk a másik, nem túlságosan szociális céladót, a rokkantadót is, amelyet ma mindenki fizet, tekintet nélkül arra, hogy volt-e vagy nem volt katona. Csak ennek az adónak bevezetése révén, az ilyen pénzügyi megalapozottság révén tudnók elérni a javaslat céljait. A másiik kérdés, amelyről nagyon sokat beszéltünk főleg a bizottságban és itt a plénumban is, a tisztviselői kérdés és a falu népének kérdése. Ne méltóztassék félreérteni, eszemágában sincs a két réteget egymással szembeállítani; ellenkezőleg: kérve kérek mindenikit innen a törvényhozás terméből, hogy ne kezeljük úgy a kérdést, — itt nem is történt meg s nem is fog a jövőben sem megtörténni, tudóin — hogy ennek a törvénynek kapcsán szembeállítsuk egymással e két réteget. Ez nem Kassándra-jóslás tőlem, de láttam jeleket a falun, hogy még ezt a törvényjavaslatot is felhasználják annak a kétségtelenül meglevő sajnálatos ellentétnek fokozására, amely a tisztviselői réteg és a falu népe között sajnálatos módon megvan. (Ügy van! a jobboldalon.) Nézzük ;

a tisztvis előkérdést. Nem kívánok a tisztviselők javára itt biztosított intézkedésekkel foglalkozni, azonban a javaslatnak tatán legnagyobb érdemét nem is a paragrafusokban látom, hanem a bizottsági jelentésnek .abban a pontjában, amely az én igénytelen és szerény indítványomra került bele, hogy tudniillik hajtassék végre a tisztviselőkre vonatkozólag a folyó évi június hó 18-án kelt minisztertanácsi határozat, hogy a kétségtelenül meglevő tisztviselői sérelmeket meg íkell szüntetni. Ha meg tudjuk szüntetni ezeket a tisztviselői sérelmeket, akkor mindennél többet tettünk a tisztviselői társadalom javára. Mi ezen a téren a helyzet? Nem túlozom a helyzetet, nem akarok fekete színekkél festeni, nem akarok egyes tisztviselői kategóriákat kirángatni, de kétségtelenül nagyon bántó, nagyon fájó, nagyon igazságtalan, nagyon felháborító eseteit látjuk egyes tisztviselői kategóriákban annak, hogy a háborúból négy esztendő után hazajött tisztviselőket mint kellemetlen idegeneket fogadták azok, (Ügy van! a, jobboldalon.) akik itt voltak a kályha és íróasztal mellett és írótollal a kezükben szolgáltak. (Br. Berg Miksa: Fekete bárányok!) Ezt a bánásmódot akkor egy nagyon keserű nyeléssel, de el lehetett volna viselni. De mi történt? Húsz év óta folytatódik ez az igazságtalan, ez a felháborító elbánás ezekkel a tisztviselőkkel szemben, akiknek csak egy hűnük van: mertek négy esztendőt a lövészárok poklában szolgálni, amely idő alatt mások itthon melegben és jóval több kényelemben igyekeztek valószínűleg a hazát szolgálni. Nem lehet szó nélkül és elkeseredés nélkül tűrni és látni ezeket az állapotokat. (Meskó Rudolf: Ez igaz! Ez így van!) Húsz esztendő óta folyik ezeknek a tisztviselőknek a mellőzése a legbántóbb módon, minden indokolás nélkül, és ha néha-néha a közélet egy embere szóvá meri tenni ezeket a sérelmeket, — nem a miniszter urak előtt, erre nincs szükség, mert ismerik igazunkat, hanem a hivatalfőnökök, a minősítésre, az előléptetésre jogosítottak előtt — ci-