Képviselőházi napló, 1935. XV. kötet • 1937. június 23. - 1937. november 16.

Ülésnapok - 1935-247

258 Az országgyűlés képviselőházának 2U7. (Gr. Takách-Tolvay József: Ügy is van!) Ismétlem, én nem a múltról mondok kritikát, hanem lefektetem elveimet a jövőt illetően. (Gr. Takách-Tolvay József: Már a múltban is így volt!) Éppen ezért én disztingválok és disztingválni is kell az autonómia választotta vezető és a fizetett alkalmazott között, aki minden erejét a szövetség szolgálatába állítja. Természetesnek tartom, hogy ha valaki minden erejét a szövetség ügyeinek az irányítására fordítja, akkor a munkáját jutalmazni kell, meg kell kapnia munkájáért az ellenértéket. (Fáhián Béla: így van! A legdrágább munka az ingyenmunka!) Ezzel legyünk tisztában! (Fábián Béla: Becsületesen meg kell fizetni!) De fizetett, díjazott tisztviselő, díjazott alkalmazott nem lehet az autonómia által megválasztott vezetőségi tag, mert ez az én nézetem szerint összeférhetetlen.' (Ügy van! Ügy van! a jobb- és a baloldalon.) Nem lehet egy egyletnek alelnöke az, aki attól az egylettől fizetést húz, s nem lehet egy egyletnek az elnöke — arról szó sincs — vagy igazgatója, ügyvezető igazgatója az, aki attól az egylettől fizetést kap, (Gr. Apponyi György: Ügyvezető igazgató lehet!) hanem legyen annak az egyletnek akármilyen címen hivatalnoka, tisztviselője, de a munkáját fizessék meg. (Fábián Béla: Ügy van, becsületesen! — vitéz Martsekényi Imre: Helyes, benne vagyunk! — Fábián Béla: Általában mindenkit, aki dolgozik, becsületesen meer kell fizetni!) Azt is meg kell még mondanom, hogy bár egyeseknek igazán nagy érdemeik vannak a Frontharcos Szövetség létrejöttében, de nem szabad, hogy az a nézet alakuljon ki és tartsa magát, hogy egyesek a Frontharcos Szövetséget vagy a tűzharcos érdekképviseleti szervet a sajátuknak tekinthetnék, mert ez a szerv a törvény életbeléptetése után egy törvényen alapuló egyesület lesz, amely az én megítélésem szerint most már a törvény szellemében óriási felelősséggel tartozik a tűzharcosokkal szemben, de nagy felelősséggel tartozik az országgal és a honvédelmi miniszter úrral szemben is. (Ügy van! Ügy van! balfelől. — Helyeslés.) A kizárást illetően — ismétlem — szigorúan arra az álláspontra helyezkedem, hogy a kizárás olyan formák és olyan modalitások kozott történjék meg, amelyek figyelembe veszik, hogy a tűzharcosnak törvényben biztosított joga, hogy ő tűzharcos és hogy milyen óriási következményei vannak annak, hogy őt mint tűzharcost, akitől a törvény nem veszi el ezt a jellegét, az érdekképviseleti szerv kitaszítja magából. (Fábián Béla: Nem lehet! Csak bírói ítélettel! — vitéz Csicsery-Rónay István: Dehogy nem lehet, a Vitézi Rendben is így van! — Fábián Béla: Arról ne beszéljünk! Minket arról nem kérdeztek meg! Az zárt rend, mint a templáriusok!) Nekem ebben a tekintetben az az álláspontom, hogy előfordulhatnak olyan esetek, amikor valaki tűzharcos jellegének megtartása mellett az érdekképviseletből kitétetik, de ennek igen-igen ritkán szabad megtörténni, nagyon alapos és mélyreható megtárgyalás után. (Fábián Béla: Csaik bírói ítélettel! Ügy, mint a politikai jogok megvonása!) Ezek^ voltak, amiket a törvényjavaslat egyes részeivel kapcsolatban el óhajtottam mondani. Most, amikor a tűzharcos-törvényjavaslatoíi tárgyaljuk és különösen vitéz Makülése 1937 november 4,-én, csütörtökön. ray t. képviselőtársam gyönyörű szép eszmefuttatásai és beszédének hatása alatt, az én lelki szemeim előtt is felvonulnak a tűzharcosok nagy tömegei, akik a háború idejében mint fiatal katonák a különböző harctereken, az orosz harctér óriási síkságain, a Kárpátok hóval fedett magaslatain a téli csatában, a Pó síkságának akadályokkal teli nehéz terepén, az Alpok háromezer méter magas csúcsain, Szerbia rettenetes kíntól át- és átáztatott harcterein, a tengerészszolgálat összes nehézségei között és a körülzárt Przemysl várában, mint a világ legbátrabb és legvitézebb katonái harcoltak, majd a háború után mint a megcsonkított hazába visszatért állampolgárok azt remélték, hogy nekiik a haza hálával fog tartozni és ehelyett jóformán szégyenkezniük kellett ezért és csak a hátrányát érezték annak, hogy a fronton küzdöttek és hogy olyan sokat, olyan rettenetesen sokat szenvedtek. Ma, hála Isten, elmúlt ez az idő. (Fábián Béla: Cserfakoszorú! — vitéz Martsekényi ïmre: De visszajöhet! — Ügy van! jobb felől.) Ettől a törvényjavaslattól főleg azt várom, hogy ennek morális hatása kárpótlást és enyhülést nyújtson azért a sok szenvedésért, amely a háború után várt a frontharcosokra és hogy a törvényt akként fogja mindenki tisztelni és végrehajtani, hogy ennek életbeléptetése után nem lesz többet ebben az országban munka- és állásnélküli frontharcos, (vitéz Martsekényi Imre: Ez volna az ideális!) Ezért és mert a kormány és a honvédelmi miniszter úr iránt a legnagyobb tisztelettel és bizalommal viseltetem, a törvényjavaslat tető alá hozásáért ismételten köszönetemet fejezem^ ki és a törvényjavaslatot általánosságban a részletes tárgyalás alapjául elfogadom. (Hosszantartó élénk éljenzés ér taps. — A szónokot minden oldalról sokan üdvözlik.) Elnök: Czirják Antal képviselő urat illeti a szó. Czirják Antal: Igen tisztelt Képviselőház! Megvallom, elfogódottan kezdek beszédembe, még pedig azért, mert a törvényjavaslat most már két napja folyó tárgyalása olyan emelkedett szellemet hozott ide a Házba, amilyen emelkedett szellemet és nívót valóban megérdemelnek azok a hősök, akikről ez a törvényjavaslat — legalább részben — gondoskodni kíván. Talán azért is elfogódott az én lelkem, inert mondhatnám, hogy ez alatt a három esztendő alatt, amióta pártomban ezzel a kérdéssel különösképpen szerencsés — vagy talán szerencsétlen — vagyok foglalkozni, egészen átalakultam. Olyan borzalmasan szerencsétlenek, olyan magukrahagyottak, olyan sokat szenvedők és nélkülözők ezek a hősök, akiket ez a törvényjavaslat megsegíteni kíván és oly kevéssé sikerül az ő igazságukat az illetékes fórumoknál kiharcolni, hogy az ember lelkülete valósággal érdes lett és én tényleg úgy látom, ha most nem sikerül mindent elérni ezeknek a hősöknek, akkor minden munkánk hiábavaló. (Fábián Béla: Ezek nem kiabálnak, azért nincs itt segítség!) Ügy érzem, hogy-ez a pártok feletti magas nívójú vita. ez az emelkedett szellem olyan törvényt és olyan rendeleteket fog teremteni, amelyeknek segítségével végre remélhetjük a hősök minden kívánságának teljesítését és minden sérelmének reparációját — amit én bizonyosan hiszek. A probléma kétségtelenül nehéz és ennek megoldásánál avatott kézre van szükség. Szerencse, — és úgy érzem, min-