Képviselőházi napló, 1935. XV. kötet • 1937. június 23. - 1937. november 16.

Ülésnapok - 1935-247

Az országgyűlés képviselőházának 2í7. ülése 1937 november U-én

} csütörtökön. 259 den egyes szónok ebből a tényből fog kiindulni — hogy ezt avatott ember vette kezébe, (Úgy van! Ügy van!) akinek kezét meleg bajtársias szív irányítja. Azt hiszem, ez a szerencsés ^választás át fogja lengeni nemcsak ezt a törvényjavaslatot, hanem ennek végrehajtását és alkalmazásának minden legkisebb részletét is. Mindenütt járva az országban, Örömmel állapítom meg, hogy Rőder Vilmos honvédelmi miniszter úr nevét mindenütt ismerik, (Antal István: Ügy van!) reménnyel és várakozással telve emlegetik (Br. Berg Miksa: Szeretettel!) és _mi végtelenül boldogok vagyunk, hogy ezt a jó nevet csak öregbíteni tudjuk, (Reisinger Ferenc: Meg akarják buktatni! — Úgy van! Ügy van! jobb felől.) Nem hiszem, hogy ebben a Házban van becsületes politikus, aki a miniszter urat meg akarja buktatni. (Reisinger Ferenc: De ha innen dicsérik, akkor bele fog bukni!) T. Ház! Megpróbálom ennek a mérlegnek egyik serpenyőjébe óriási kötelezettségeinket tenni. Az 1910. évi népszámlálás szerint Magyarország lakossága 7,602.000 lélek volt. Ebiből háborús katonai szolgálatra 1,334.000 ember vonult be. Most méltóztassék figyelni: micsoda hallatlan követelések állanak velünk szemben. Hősi halált halt, illetőleg sebesülésébe belehalt 117.000 ember, hősi halottnak tekinthető eltűnt 14.000, hadifogságban — bizonyára szörnyű szenvedések és ikínok között — elhalt 34.000 ember, tehát a hadbavonultaknak több, mint 12 százaléka. Hadirokkanttá vált sebesülése következtében 78.000, betegség folytán 39.000 ember, tehát további majdnem 9 százalék. A nyomorult, valóban ellátásra szorulók száma tehát 21 százalék. Hazatért felépült sebesült volt 290.000, egyéb hazatért hadifogoly 168.000, tehát a hadbavonultaknak több, mint 34 százaléka. Leszerelt vagy katonai szolgálatban maradt — mondjuk, épen, de borzalmas fáradtságok után — 44'5 százalék. Ez hallatlanul nagy számla. (Antal István: Ügy van!) olyan tétel, amelynek kiegyenlítésére mindnyájunknak nemcsak meleg együttérzésére hanem valóban olyan erőszakos és minden vonatkozásban mindenkit kielégítő munkára van szüksége, amilyet ezek a hősök százszorosan, ezerszeresen megérdemelnek. (Helyeslés és taps.) Éppen ezért — méltóztassék ezt nekem megbocsátani — a javaslatot roppant gyengének tartom, a mérlegnek egyik oldalát tekintve. Igazolja .gyengeségét HZ ti tény is, hogy a bizottsági tárgyalások során majdnem mindenegyes paragrafusa módosítást szenvedett. Rossz kozmetikának tartom azt, hogy a 14. Vban az adózás kérdésénél a rendeletből törvényt alkotnak, mert kár volt nekünk ilyen sovány adómérséklés mellett a rendeletből törvényt csinálni, (vitéz Árvátfalvi Nagy István: Lényegesen kiterjesztettük,!) Állandóan azon az állásponton kell lennünk, hogy nincs az a .mérték, amelyet nekünk módunkban áll kielégítőnek tartani. Akkor inkább a honvédelmi miniszter úr belátására bízom, hogy egyénenként kit miképpen segítsen meg. "Ügy érzem, hogy ez az adóügyi gondoskodás is inkább annak az állásfoglalásnak köszönhető, amely a falu felé egy gesztust alkar mutatni, (vitéz Shvoy Kálmán: Kiterjesztette!)' tény az, hogy nekünk óriási számlánk van a mi 400.000—500.000 paraszt hősünkkel szemben. (vitéz Shvoy Kálmán: Ez volt a cél!) Ennek a javaslatnak másik gyengeségét abban látom, hogy az indokolás sokkal jobb, KÉPVISELŐHÁZI NAPLÓ XV. ; mint a javaslat. Látszik a kínos munka, amely az egész törvényjavaslat reparálását, kiegészítését kívánta. Látszik a munka, látszik a fináncnak a vörös irón ja az egész javaslaton. (Br. Berg Miksa: A pénzügyminiszter úr keze!) En ezzel a javaslattal kapcsolatban a szívem, .meggyőződésem szerint tudnék vitatkozni a pénzügyminiszter úrral, mert úgy érzem, hogy itt főleg az ő keze működött és mert meg vagyok győződve az ellenkezőjéről a honvédelmi miniszter úr személyét illetőleg. A miniszter úr a javaslat, indokolásába becsúszott lapszust igen bölcsen hamarosan reparálta abban az állásfoglalásában, amelyben azt mondotta, hogy a javaslat egyáltalában nem tekinthető lezártnak, mint ahogyan ez a javaslat valóban semmi körülmények között sem tekinthető lezártnak. De roppant szűkösnek tartom azt, amit ma adunk, mert a gazdasági helyzet valóban javulóban van és ha csak egy fikarcnyit is javult bármi a magyar pénzügyek terén, ezt a minimumot is azoknak a hősdkuek kell juttatnunk, akik ezekre a javításokra sokszorosan rászolgáltak. Amikor a legutóbbi három esztendőben antiszociális adókból, fogyasztási és forgalmi adókból 100 millió pluszt érünk el, amikor külkereskedelmi mérlegünk szeptemberig 88"2 millió pengő kiviteli többletet mutat, tisztelettel kérdezem, miután nem látok semminemű szociális gondoskodást, amely ezeknek az óriási összegeknek a felhasználását indokolná, vájjon nem legelső kötelességünk-e ezt elsősorban a hadviselteknek juttatni? Ha törvény szükséges hozzá, miért nem alkotunk törvényt, ha hatékony rendeletre van szükség, miért nem áll elő a 33-as bizottság, amely törvényes felhatalmazás alapján tárgyalná le a hősök anyagi helyzetének megjavítását célzó kormányrendeletet. A pénzügyminiszter úr azt mondhatná, hogy ez a konjunktúra nem lesz állandó s az ország bevételi feleslegei nem mindig fognak ezen a nívón mozogni. Kérdem azonban, nem olyan egyénekről, olyan állampolgárokról van-e itt szó, akiknek száma évről-évre fogy, a mai viszonyok között még erősebb mértékben, mint máskor. A hadirokkant- s a tűzharcos-kérdés olyan parabola, amelynek vonala, ezeknek az egyéneknek a száma, most már olyan meredeken zuhan lefelé, hogy mindenféle számítás megállja a helyét és^ semmiféle számítást nem fog felborítani a későbbi évek tapasztalata. Tárgyilagos vagyok és megállapítom, hogy a pénzügyminiszter úr egy évvel ezelőtt még sokkal kevesebbet akart adni, de viszont a mai szűkmarkúság sem helytálló. Ezzel szemben én csak a honvédelmi miniszter úr beszédeiben találok vigasztalást. Ezek felettébb megnyugtatók a nagyobb irányvonalakat illetően. A miniszter úr kijelentette, hogy a politikából teljesen kiemeli ezt a kerti ést. Én elérkezettnek látom erre az időt^ és helyeslem a miniszter úr álláspontját. Bizonyos vagyok abban, hogy bárki ennek a törvényjavaslatnak tárgyalásánál bármely padsorból, bármely oldalról ugyanazt a beszédet mondhatná el. Megnyugtató a miniszter úr kijelentése a tekintetben, hogy bár látja, hogy egyik réteget sem elégíti ki a törvényjavaslat, de egyiket sem fogja a másik rovására előnyben részesíteni. Igen értékes megállapítása a miniszter úrnak az is, hogy a közalkalmazottak vesztesége megmérhető, de a falu tömegeinek vesztesége 39