Képviselőházi napló, 1935. XV. kötet • 1937. június 23. - 1937. november 16.

Ülésnapok - 1935-247

Az országgyűlés képviselőházának 247. ülése 1937. évi november hó 4-én, csütörtökön, Sztranyavszky Sándor és vitéz Bobory György elnöklete alatt. Tárgyai : Elnöki előterjesztések. — Az 1914—1918. évi világháború tűzharcosainak támogatásáról szóló törvény­javaslat. Hozzásióltak : vitéz Makray Lajos, vitéz Shvoy Kálmán, Czirják Antal, vitéz Árvátíalvi Nagy István, vitéz Somogyváry Gyula és Farkas Elemér. — A legközelebbi ülés idejének és napirendjének meg­állapítása. — Az ülés jegyzőkönyvének hitelesítése. A kormány részéről jelen van : Rőder Vilmos. (Az ülés kezdete 10 óra 3 perckor.) (Az elnöki széket Sztranyavszky Sándor fog­lalja el.) Elnök: A t. Ház ülését megnyitom. Az ülés jegyzőkönyvének vezetésére Huszár Mi­hály jegyző urat, a javaslat mellett felszóla­lók jegyzésére vitéz Miskolczy Hugó, a javas­lat ellen felszólalók jegyzésére Vásárhelyi Sándor jegyző urat kérem fel. Napirend szerint következik az 1914—1918. évi világháború tűzharcosainak támogatásá­ról szóló törvényjavaslat (írom,, 463., 474. sz.) folytatólagos tárgyalása. Szólásra következik vitéz Makray Lajos képviselő úr. vitéz Makray Lajos: Igen t. Ház! Való­sággal áhitatos tisztelettel és mély megillető­déssel állok szemben ezzel a javaslattal, mert úgy érzem, hogy itt, ennek a javaslatnak tár­gyalásánál nemcsak mi, a nemzet törvényho­zói vagyunk jelen, hanem jelen van az a sok százezer tűzharcos és frontharcos bajtársunk is, akinek sorsáról dönteni ez a törvény hi­vatva van és jelen vannak azok az elhalt és elesett bajtársaink is, akiknek özvegyeiről és árváiról is történik ebben a tűzharcos-tör­vényjavaslatban gondoskodás. Mielőtt rátérnék ennek a javaslatnak ér­demleges tárgyalására, idézni akarom a tűz­harcost úgy, ahogyan háború tüzében gondolattá, eszmévé tisztult, finomodott^ és nemesedett,^ ahogyan a háború megpróbálta­tásainak vésőcsapásai alatt eszménnyé, ideállá emelkedett és magasult; azt a tűzharcost, aki nemcsak legendás időknek itt közöttünk járó emléke, hanem akire ebben a mai korban is hatalmas és rendkívül fontos hivatás^ feladat és szerep vár: ki kell sugároznia magából az igazi frontharcos szellemet és ennek a szel­lemnek át kell fermentálnia, át kell járnia az egész magyar közéletet és gondolkodást, mert csak ez a szellem képes hordozni a ma­KÉPVISELÖHÁZI NAPLÓ XV. gyár sorsot és a magyar jövőt (Ügy van! Ügy van!) és csak ez a szellem tudja kikényszerí­teni a magyar vágyak és a magyar igazság­teljesülését. (Ügy van! Úgy van! a jobbolda­lon.) Milyen ez a frontharcos eszmény és milyen ez a frontharcos szellemi A frontharcos vagy tűzharcos mindenekelőtt magában hordozza, szívében és lelkében az Istent. Akkor, 'amikor a háború szörnyűségei között minden recsegett és ropogott, szakadt, omlott és bomlott, amikor porba dőltek a bálványok, amikor mindaz, amire E& ember boldog emberi büszkeséggel örömittasan tekintett fel és az előretörtető ész mámoros érzésével csodált, amikor mindez cserj ben hagyta és mindez értéktelenné és erőtlenné devalválódott, akkor ebben a szörnyű lelki krí­zisben emelkedett ki a maga imponáló erejével, a maga megtörhetetlen és lebírhatatlan erejével az Isten, ö volt az erő, ő volt a kitartás, ő volt az állhatatosság, ő volt a hűség, ő volt a köte­lességteljesítés szilárdsága, ő volt az enyhülés és ő volt a vigasztalás. Valami egészen mélységes és bensőséges, férfias és komoly, minden szertelenségtől és el­hajlástól ment vallásosság fejlődött ki azokban az emberekben. Nem adtuk fel a mi vallási különálló egyéniségünket, de efelett megérez­tük és átéltük az egy Isten családjának és az egy haza gyermekeinek nagy szolidaritását és együvé tartozását. Más idők voltak azok, ami­kor összefolyt a vér, amikor a borzalmak pil­lanataiban összetapadt a lelkünk, a szívünk, a gondunk, a szorongásunk, az imádságunk, ami­kor egyeknek éreztük és éltük magunkat mind­annyian, apák, testvérek, fiúk, magyarok, katonák. Az én háborús emlékeim között azok a leg­mélyebben zengő és legfénylőbb emlékek, ami­kor az én protestáns katonapap-bajtársaimmal együtt, közösen kísértük ki a mi elhalt hősein­ket és áldottuk meg a hősi halottakat és közö­sen vittük el messze idegenben harcoló magyar bajtársainknak a magyar nyelv enyhítő és ví­38

Next

/
Oldalképek
Tartalom