Képviselőházi napló, 1935. XV. kötet • 1937. június 23. - 1937. november 16.

Ülésnapok - 1935-247

252 Az országgyűlés képviselőházának 2U7. gasztaló varázsát. Ez az igazi frontharcos szellem, az összefogó, az egységesítő,, az ellentéteket áthidaló és a kicsiségek felé emelkedő. Erre van szükség ma, hogy ezt az egységes magyar lelket és szellemet sem kicsinyesség, sem alacsonyság, sem kisszerűség, sem felületesség, sem rögeszmék bűvölete szét ne tépje és szét ne marcangolja, (Ügy van! Ügy van! jobb felől.) A frontharcos szellem mélységei nemzeti érzés. Ez a nemzeti érzés nem frázis, hanem egy hatalmas élmény és fenséges valóság, átélése annak a nagy népi, geográfiai és történelmi egységnek, amelyet a Szent Korona fejez ki; átélése-a magyar földbe való begyökerezetíségnek, átélése a magyar földdel, a magyar föld népével, a magyar Szent Korona minden tagjával, a magyar lélekkel és szellemmel, a magyar múlttal, történelemmel, sorssal, kultúrával és a magyar alkotmánnyal való örök és felbonthatatlan eljegyzésnek. De nemcsak nosztalgia, nemcsak érzelmek viharzása, hanem kötelesség és pedig lelkiismereti, felelősségteljes, erkölcsi kötelesség is, Isten törvénye és Isten parancsa. Nem hasznossági vagy célszerűségi állásfoglalás, hogy ubi bene ibi patria. Ha itt csak kopár sziklák volnának és a sziklák között inség, gond és nyomorúság várna, akkor is szeretni kellene szenvedélyesen és mindenek felett ezt a földet, mert az Isten akarata szögezett minket ide (Ügy van! Ügy van!) és lelkünk és szívünk ezer érzéssel és idegszállal van iderögzítve eltéphetetlenül és elszakíthatatlanul. De nemcsak kötelesség, hanem kötelességteljesítés is a hazaszeretet: az élet. cselekedet, munka, áldozat, lemondás, önfeláldozás, gyötrődés, kínlódás és, ha kell, halál. És amellett szociális igazság és szociális igazságszolgáltatás a nemzet minden egyes tagjával, de egész különösen annak ínséges, nyomorult, elesett tagjaival szemben. És áldozat, amely az életnek parancsa, törvénye, de dicsősége is. Minden teremtmény akkor teljesíti a bölcs Isten akaratát, ha életével vagy halálával, szenvedésével vagy munkájával áldozatot hoz a jövőért. A múlt feláldozta magát a jelenért és a jelen feláldozza magát a jövőért. A történelem is az áldozatok hosszú sora, három szó: könny, vér és veríték. Ennek a magyar földnek minden röge és minden hantja az áldozatok eleven szimbóluma. Szent István óta harminc nemzedék szállt sírba és mind a harminc nemzedék életét, sorsát, törekvéseit ez a magyar föld hordozta. Minden kiömlött vér, minden kifacsart erő és minden kitüzesedett nagy elhatározás és nagy elszántság, minden gond, töprengés és jaj, minden öröm, minden vigassá,g és minden kigyöngyözött veríték, minden kiömlött vér és könny s minden elhanyatlott élet ebbe a földbe szivárgott bele és azért ennek a földnek minden porszeme az áldozat eleven oltára. Nincsen siker, nincsen eredmény áldozat nélkül. Aki másokat vezetni, irányítani, emelni, jobbá és boldoggá tenni akar, annak rengeteget kell vesződnie, annak rengeteget kell csalódnia, annak áldozatra mindig készen kell lennie. Eszmék és igazságok is csak akkor győznek, ha nem béreseik vannak, hanem minden áldozatra, még halálra is kész hősei, apostolai és vértanúi. (Ügy van! Ügy van!) Ennek a magyar nemzetnek a történelme és élete pedig per eminentiam az áldozatok történelme és élete. Ennek a magyar nemzetnek életjárását nem elsősorban hatalmas győzelmek és hősi cselekedetek jelzik, hanem keresztek. De ez a magyar nemzet értékének is a mérője. Mert minülése 1937 november h-en, csütörtökön, den nemzet annyit ér, amennyi áldozatot hoz az ő történelmi hivatásának és az emberiség nagy ügyének a szolgálatában. A frontharcos-szellem a bajtársiasságnak a szelleme. A bajtársiasság, ez volt a háborús életnek, a frontéletnek a fénye, a melege, a világossága, a derűje, az enyhülése, a vigaszaz öröme és a boldogsága. (Ügy van! Ügy van! a jobb- és a baloldalon.) Bajtárs — milyen tökéletesen, utolérhetetlenül tökéletesen fejezi ki a magyar jellemet! A bajban egymás mellett való megállás, a bajban egymás mellett való kitartás és egymásért való helytállás, az igazi testvériség, (Ügy van! Ügy van! a jobb- és a baloldalon.) az igazi szolidaritás, az egy tőből eredéttségnek, az egymásértvalóságnak, az egymásrautaltságnak, az egymás segítésének és támogatásának, az egymás szolgálatának a világos átélése és világos felismerése és ennek a kötelességnek az utolsó konzekvenciáig való teljesítése. Egy valamennyiért és valamennyi egyért! (Ügy van! Ügy van! a jobb- és a baloldalon.) Egy nagy egységet alkotunk, amelyet a megértés, a szeretet, a tisztelet forraszt és kovácsol össze; együttérezni minden emberrel, aki ehhez az egységhez és ehhez a közösséghez tartozik. Nem mindegy, hogy az én ember- és magyar testvérem sír-e vagy kacag, nem közömbös én előttem az ő sorsa, együttérzek minden emberrel, átélem ennek a közösségnek a jelentőségét. Ha egyen segítek, akkor az egészen segítek, ha egyet erősítek, akkor az egészet erősítem és önönmagamat is, mert benne vagyok az^ egészben; ha valakit gyengítek, akkor az egészet gyengítem és önönmagamat is, mert én is benne vagyok az egészben. (Ügy van! Ügy van!) Ez a csodálatos szolidaritás az igazi bajtársiasság. (Ügy van! Ügy van! — Taps a jobb- és a baloldalon-) Azután a frontharcos-szellem a fegyelmezettségnek, az engedelmességnek és a tekintélytiszteletnek a szelleme, (vitéz Ujfalussy Gábor: Ügy van!) Arany középút a szervilis meghunyászkodás, a lélektelen drill s az egyéniségnek a közösség által való teljes felszívása és a féktelenség és garázdálkodás között. Éppen tegnap mondottam az ifjúságnak, hogy szabadság törvény nélkül» fegyelmezettség nélkül, tekintély- • tisztelet nélkül, rend nélkül forradalom. (Ügy van! Ügy van!) De a rend szabadság nélkül börtön, (Ügy van! Ügy van!) A kettő között van a frontharcos fegyelmezettség, engedelmes1 ség és tekintélytisztelet. (Taps.) Összefogni magamat, kézben tartani és aláhajlítani magamat egy felsőbb és vezető akaratnak és szempontnak. (Ügy van! Ügy van! — Taps a jobboldalon.) Nem az egyéniségnek a megtörése és legázolása ez, -mert hiszen az egyéniség csak rendben, csak Iharmóniában, csak a közösség szilárd szerkezetébe beleillesztve testesedhetik és tökéletesedhetik ki. A szabadságnak is, — amire az embernek Istentől megállapított feltétlen noga van — 'ha az formás akar lenni, ha az áldásos akar lenni, ha az valóban erkölcsi érték akar lenni, akkor az alapja a tekintélytisztelet, a mértéke a közjó és a regulatora az engedelmesség. (Ügy <van! Ügy van! — Éljenzés és taps a jobb- és a baloldalon.) Es a frontharcos-szellem végül a múlthoz való benső, meleg, teljes ragaszkodás, a múlt értékeinek a tisztelete és megbecsülése, a múlttal való szerves összekapcsolódás. Kell ezt hangsúlyozni, mert a mai generáció egy része elvesztette az emlékező tehetségét (Felkiáltások: Sajnos, így van!) és valami kegyeletlen és frivol