Képviselőházi napló, 1935. XV. kötet • 1937. június 23. - 1937. november 16.

Ülésnapok - 1935-246

246 Az országgyűlés képviselőházának 2U6. illése 1937 november 3-án, szerdán. érvényesülési tere, mert eddig- panaszok — ezt mondhatom, mert tanulmányozom a kérdést adatgyűjtés céljából is — nem igen fordultak elő. Kérem válaszom tudomásul vételét. (Helyeslés a jobboldalon.) Elnök: Következik a határozathozatal. Kérdem a t. Házat, méltóztatik-e a pénzügyminiszter úr válaszát tudomásul venni? (Igen!) A Ház a választ tudomásul veszi. Következik Gallasz Ágost Rudolf képviselő úrnak a pénzügyminiszter úrhoz intézett interpellációja. Kérem a jegyző urat az interpelláció szövegének felolvasására. Vásárhelyi Sándor jegyző (olvassa): »Interpelláció a m. kir. pénzügyminiszter úrhoz az állattenyésztés fejlődését megbénító adóbehajtási módszerekről. Hajlandó-e a pénzügyminiszter úr intézkedni, hogy az adóbehajtás módszerei összhangba hozassanak az állattenyésztés fejlesztésének országos fontosságú céljával? Gallasz Ágost Rudolf a. k.« Elnök: Az interpelláló képviselő urat illeti a szó. Gallasz Ágost Rudolf: T. Képviselőház! Csoór képviselőtársamhoz' hasonlóan, én is egy a kisembereket érintő szociális problémával jövök az igen t. Ház elé. Az adóhátralékos gazdáknál az állatértékesítés kérdésével kívánok foglalkozni és tekintettel az idő előrehaladott vol'ára, a lehető legrövidebben kivánom előadni mondanivalóimat. Éppen ezért eltekintek attól, hogy rámutassak a szarvasmarhatenyésztés, általában az állattenyésztés fontosságára és csak a száraz tényeket kívánom előadni. Köztudomású, hogy ha 1932 előtt az adóhátralékos gazda állatát lefoglalták, az állatot egyszerűen árverésen eladták és a befolyt ÖPZszeget leírták a gazda adótartozásából. 1932ben a pénzügyminiszter úr a gazdáik kívánságának helyt adva, megfelelő könnyítést adott, amikor megengedte, hogy a gazdák szabadkézből adhassák el állataikat. Ezt a 9090.1932. számú rendelet szabályozza, még pedig olyanformán, hogy ha egy ilyen adóhátralékos gazdának állata eladásra kerül, a járlatlevelet piros pecséttel látják el, ami azt jelenti, hogy a vevő köteles a vételár 75%-át az adóhivatalba befizetni, ahol ezt az összeget leírják az adótartozásból. Az 1927. évi 60.000. M. E. rendelet még humánus volt annyiban, amennyiben az 54, §-a szerint 12 holdig a fölszerelést és igaerőt nem lehet lefoglalni. Szó szerint idézem (olvassa): »Végrehajtás alól ki vannak véve és ennélfogva a végrehajtást szenvedőnek beleegyezésével sem foglalhatók le a mezei gazdálkodással foglalkozók részéről az általuk művelt vagy műveltetett, de legfeljebb 12 kataszteri holdnyi szántóföldi (műveléshez szükséges vetőmag, igavonó jószág, félévre szükséges takarmány, szalma és alom, továbbá gazdasági eszköz és tárgy.« Tehát az 1927. évi rendelet a kisemberekről gondoskodott, míg a 9090-es rendelet ezekről teljesen megfeledkezik, mert általánosságban úgy intézkeik, hogy minden adóhátralékos gazdánál, akinek állatát eladják, az eladási ár 75%-át tartozik a vevő az adóhivatalnál befizetni. Amikor tehát a gazdák könnyítést kaptak, hogy az adójukat befizethessék, ugyanakkor a gyakorlatban olyan nehézség állott elő, amely egyenesen az állattenyésztésnek, a szarvasmarhatenvésztésnek és a földmívelésnek okozott akadályokat. Ha például egy gazda el kívánja adni igás állatát, mert nem használható, vagy kiöregedett és ki akarja azt cserélni, a vételár 75%-át be kell fizetnie az adóhivatalba amikor eladja, tehát nem tud új állatot beszerezni. Vagy például egy tehén vagy kancáió nem alkalmas tenyésztésre és a gazda el akarja adni, nem tud új tenyészállatot venni, mert az érték 75%-át be kell fizetnie az adóhivatalba. A gyakorlatban ennek az lesz a következménye, hogy a kiöregedett s tenyésztésre nem alkalmas tehenet nem meri a gazda eladni, mert ha eladja, árának háromnegyed részét elviszik adóba, míg ha nem adja el, legalább a trágya megvan a földje részére. Egészen röviden tehát a következő kéréssel fordulok a pénzügyminiszter úrhoz: (Halljuk! Halljuk! balfelől.) Kérjük, hogy úgy, amint az 1927. évi 60 000-es rendelet megvédte a 12 holdon aluli gazdát attól, hogy nála foglalni vagy végrehajtani lehessen, méltóztassék a 9090-es rendeletet úgy módosítani, hogy olyan gazdánál, akinek egy tehene, vagy egy igavonó állata van, ne lehessen a járlatlevelet piros pecséttel ellátni, vagyis a vételárból 75%-ot adóba levonni. Az 1927. évi rendelet ezt a kedvezményt 12 holdig megadta. Hivatkozhatom pártvezérem, Eckhardt Tibor beszédére, aki 1932-ben, amikor ezzel a kérdéssel foglalkozott, azt kérte, hogy a pénzügyminiszter úrnak legalább olyan jó szíve legyen, mint a tatároknak volt. Egy tehenet ugyanis ők sem vittek el, mert azt mondották, hogy jövőre is el akarnak^jönni, ha pedig a tehenet elviszik, akkor jövőre nem lesz borjú, tehát azt az egy tehenet nem viszik el. A tenyésztés érdekében kérem a pénzügyminisztert, hogy ezt a 75%-ot szállítsa le abban az esetben is, ha az eladó igazolja azt, hogy ő a kimustrálandó tehén, ló vagy sertés helyett egy másik tenyészállatot akar vásárolni. A harmadik kérésem, ami általánosságban vonatkozik a tárgyra, az, hogy ha a gazda, — akármilyen gazdáról, kisebbről vagy nagyobbról is van szó —- aki az igás állatát eladja és igazolja azt, hogy neki másik iüás állatra van szüksége, a kapott vételárból ebben az esetben levonás ne eszközöltessék. Kérem a pénzügyminiszter urat, hogy a rendeletet ilyen formán egészítse ki, s szigorú utasítást adjon a községi hatóságoknak, hogy ezt az elvet egyformán alkalmazzák. Harmadik "kérésemhez még azt csatolom hozzá, hogy a jegyzők figyelmeztessenek arra, hogy igás állatnak számít a tehén is, ha igásnak van felvéve. Nagyon sok esetben előfordul ugyanis, hogy a tehenet eladta a gazda és arra hivatkozik, hogy az igás állat volt, a pénzügyi hatóság azonban azt válaszolja, hogy a tehén nem igás állat. Ott tehát, ahol a tehenet igában használják, — rendesen csak a kisembereknél történik ez — ez vétessék figyelembe. T. Ház! Hivatkozom a pénzügyminiszter úrnak előbb mondott szavaira, amelyekkel Homonnay képviselőtársamnak válaszolt. Arra kérte a képviselőházat és a képviselő urat a miniszter úr, ne gondolja senki azt, hogy most már minden rendben van a némi kis javulással kapcsolatban, hanem tekintsünk vissza az elmúlt öt esztendeire. Én azt hiszem, hogy az elmúlt öt esztendőt a gazdákra értette a pénzügyminiszter úr, mert ezek szenvedtek legtöbbet az elmúlt öt esztendő alatt (Fabinyi Tihamér pénzügyminiszter: Magam is! — Derültség.) Annál is inkább ne kívánjuk tehát az adó-