Képviselőházi napló, 1935. XV. kötet • 1937. június 23. - 1937. november 16.

Ülésnapok - 1935-246

Az' országgyűlés képviselőházának 2U0. kérdést azonban én a [magyar élet egyik sorsdöntő kérdésének tartom. 1931-ben, a magyar pénzügyi helyzet összeroppanása alkalmával, a magyar kormányok elsősorban azokat a pénzügyi forrásokat vették igénybe a magyar gazdasági helyzet szanálására, amelyek akkor a legkönnyebben kínálkoztak, így tehát elsősorban igénybevették a köztisztviselői fizetéseket. A köztisztviselői fizetéseket szanálták gyors egymásutánban, míg végre eljutottunk odáig, hogy a köztisztviselők fizetésének körülbelül 30%-át leszanálták. Az akkori t. kormányok Ígéretet tettek arra, hogy ezeket a köztisztviselői fizetéseket csak egy esztendőre veszik el és később, amikor egy esztendő múlva további fizetéseket vettek el, akkor Ígéretet tettek arra vonatkozólag, hogy mihelyt alkalom kínálkozik, mihelyt az államkincstár gazdasági helyzete csak kicsit is jobb lesz, a köztisztviselők fizetését a kormányzat vissza fogja adni. Méltóztassék megengedni, hogy mielőtt azzal a kérdéssel foglalkoznám, hogj változott-e az államkincstárnak és az országnak gazdasági helyzete s hogy javultak-e a kincstár bevételei, elsősorban azzal a kérdéssel foglalkozzam, milyen érdeke az országnak a jómódú, a megélni tudó köztisztviselő, hogy lehet-e egy országban ideál a talpaló köztisztviselő, lehet-e egy országban ideál az olyan köztisztviselő, akinek gyermekei lyukas cipőben járnak iskolába, s akinek a hivatalban arra kell gondolnia, honnan fogja megszerezni gyermekeinek a mindennapi kenyeret? T. Képviselőház! En nemcsak elméleti alapon beszélek. Azokban a községeikben, amelyekben annak a pártnak, amelyhez szerencsém van tartozni, az utóbbi években némi beleszólása volt az ügyekbe, mi a polgármestert és az összes tisztviselőket megfizettük becsületesen és mindig a 'belügyminisztérium és a kormányzat volt az, amely a köztisztviselők fizetését megnyirbálta. Mi megfizettük őket .becsületesen azért, mert az volt a felfogásunk, hogy ha munkát várunk attól a köztisztviselőtől, akkor azt a köztisztviselőt becsületesen meg is kell fizetnünk. Meg kell állapítanom azt is, hogy a régi világiban, amikor állítólag liberális rezsim Volt Budapesten, Budapest valóságos eldorádó ja volt a köztisztviselőknek azért, mert annak a rezsimnékj amely Budapesten úr volt, mindig az volt a felfogása, hogy a közerkölcsök legjobb 'biztosítéka a jól megfizetett köztisztviselői kar. Ezzel a felfogással a legnagyobb mértékben jól is jártunk. Jól jártak a köztisztviselők, jól járt maga az a város is, amelynek ez volt az irányzata, (Horaonnay Tivadar: Az ipar és a kereskedelem is!) Természetesen a legnagyobb mértékben jól járt az ipar és a kereskedelem is. Ezzel szemben sajnálattal kell megállapítanom azt, hogy az egyes városok és a főváros által képviselt irányzatot az állam nem követte a múltban sem, sőt inkább lehetőleg arra törekedett, hogy ezeket is rávegye arra a szűkkeblűségre, amelyet az állam különösen a maga kisebb tisztviselőivel szemben mindig megmutatott. Ha már eljutottunk először is arra a megállapításra, amelyben, azt hiszem, valamennyien osztozunk, hogy a jól megfizetett tisztviselő a legnagyobb erkölcsi biztosíték, másodszor eljutottunk annak megállapítására, hogy minden kormány kijelentette 1931-ben, 1932-ben és 1933^ban, hogy a köztisztviselők ülése 1937 november 3-án, szerdán. 23§ fizetését vissza fogja állítani, mihelyt a kormánynak erre módja lesz, akkor most meg kell vizsgálnunk azt a kérdést is, vájjon volna-e a t. kormánynak módja arra, hogy a köztisztviselői fizetéseket helyreállítsa abban az esetben, ha meg volna hozzá az akarata. Bátor vagyok abból a meggondolásból kiindulni, hogy a királyi kincstár bevételei ma már elérték azt a magaslatot, amelyről a pénzügyi krach bekövetkezése után a legnagyobb nehézségek árán leszállították az állami bevételeket. Ha nincs is' ma kimutatva az állami bevételek végső számoszlopaként az a bevételi összeg, amely az államkincstárnál jelentkezik, tisztelettel azt vagyok bátor állítani, hogy a legutóbbi esztendőben a királyi kincstár már annyit vett be. mint amennyit bevett az 1930/31. jsöltségvetési évben. A múlt gazdasági évben 80 millió pengővel haladták meg a költségvetési előirányzatot a bevételek. Ebben az esztendőben a már felemelt költségvetési előirányzatot megint 80 millió pengővel haladják meg a bevételek. Ha azt kérdezem, hogy ehhez a magaslathoz, ehhez a nagy bevételi többlethez hogyan jutott a kir. kincstár, azt látom, hogy az utóbbi két esztendőben a legnagyobb erővel hajtották be az adókat, s azokat állandóan az egész vonalon felemelték. Ha most az állítólagos konjunktúra alapján felemelték az egész országban az adókat, akkor az a kérdés, mi történjék azzal a pénzzel, amely többlet-bevételként jelentkezik, főként az államkincstári bevételeknél. Nekem az a felfogásom, hogy ezeket a pénzeket nem szabad tárolni. Nincs semmi szükség arra, hogy a pénz a trezorokban maradjon. Először is a költségvetési felesleges pazarlásra késztet. Ha ezt a pénzt nem tudják előre meghatározott módon hova fordítani, ennek az a következménye, hogy olyan célok fedezésére fordítják, amelyek nem elsőrangú állami célok. Másodszor, amennyiben ezeket a pénzeket, — ha már behajtották, — a köztisztviselők helyzetének javítására fordítják, abban az esetben, meggyőződésem szerint, csak megint táplálják azokat a forrásokat, amelyekből ezeket a pénzeket elvették. Mert az a köztisztviselő, akinek fizetését vissza méltóztatik állítani, se Nizzába, se Montecarlóba, nem fog elmenni, hogy fizetését ott elkártyázza, vagy elköltse. Az a pénz, amelyet a köztisztviselő kap, az, állam gazdasági életének körforgásában marad benne. A legteljesebb mértékben helyesnek és szükségesnek tartom, hogy ezt a kérdést, amelyet elég hosszú időn keresztül sikerült a t. pénzügyi kormányzatnak, ha nem is kivonni a nemzeti közérdeklődés teréből, de amellyel kapcsolatban mégis sokáig sikerült megakadályozni azt, hogy ez elsőrangúan fontos, megoldandó kérdéssé alakuljon, amint látjuk, most már tovább elodázni nem lehet. Megmondom azt is egész őszintén, t. pénzügyminiszter úr r és t. Képviselőház, hogy miért. Ha tovább is éhkoppon méltóztatnak tartani a magyar köztisztviselői kart, ennek határozott komoly veszedelmei lesznek a magyar közéletre nézve. Mi ebben az országban a békességet, a nyugalmat akarjuk. Egy olyan köztisztviselői karra van szükség, amelynek odahaza végre nem lesz az egész élete csupa gond, amely köztisztviselői kar tagjai legalább olyan fizetésben részesülnek az állam részéről, amely mellett családjuknak és önmaguknak elsőrangú életszükségletei