Képviselőházi napló, 1935. XV. kötet • 1937. június 23. - 1937. november 16.

Ülésnapok - 1935-246

MO Az országgyűlés képviselőházának 21*6. fedezve vannak (Mózes Sándor: Ne nélkülözzön!), hogy az a köztisztviselő ne nélkülözzön. A másik kérdés, amelyre fel kell hívnom a miniszter úr figyelmét, az, hogy az a köztisztviselő végeredményben az egyik oldalon mint bíró elevenek és holtak felett ítél, a másik oldalon pedig a közhivatalban az állampolgár életét rendezi, igazgatja, tulajdonképpen annak szükségleteit, közszükségleteit fedezi; nem lehetséges tehát, hogy az a köztisztviselő a hiva- \ tálban halálos gyűlölséggel nézze azt az adó- s fizető polgárt, akiről azt látja, hogy annak a családja odahaza nem éhezik, hogy annak a családja nem jár lyukas cipőben, hogy a családjának megvan a ruházata. Lehetetlenség a köztisztviselői kart továbbra is abban a helyzetben tartani, mint amilyenben ma van, azért is, mert közben az elsőrendű életszükségleti cikkek ára felemelkedett, drágább lett a hús, drágább lett a főzelék, drágább lett a ruha, drágább lett a cipő, (Mózes Sándor: És a lakbér is...) csak a köztisztviselői fizetés lett kevesebb. Hogyan lehetséges az, hogy azt a köztisztviselői kart, amely az álladalom megtestesítője az állam polgáraival szemben, gazdaságilag olyan kirakatba méltóztatik állítani, főként ebben a mai világban, amelyben, a pénznek különösebb jelentősége van, hogy az szégyenkezni kénytelen azok előtt a vele tulajdonképpen ugyanazon társadalomba tartozó más polgárok előtt, akiknek az ügyeit intézi. T. pénzügyminiszter úr, nemcsak kincstári és gazdasági kérdés ezí, hanem elsőrangú politikai kérdés is, amelynek megoldása nem tűr további halasztást. Olvastam a miniszter úr által közzétett nyilatkozatot és ennélfogva csak hangsúlyozni kívánom a magam részéről is, hogy az utóbbi napokban a fővárosban és az egésiz országban olyan hírek terjedtek el a nyugdijasok körében, hogy a nyugdíjasokkontójára akarják az aktív tisztviselők fizetését emelni, örülök, hogy a miniszter úr lelőtte ezt a hírt, még mielőtt az egész országban izgalmat idézhetett volna elő. Meg kívánom jegyezni, hogy ennek az országnak tényleges szolgálatot tevő köztisztviselői kara sokkal nobilisabb, mintsemhogy a nyugállományúak kenyerét még szűkebbre és kisebbre akarná szorítani azéri hogy neki nagyobb darab kenyere legyen, mert a nyugdíjasok kenyere már így is igen kicsire van szorítva. T. Képviselőház! Nekem az a tiszteletteljes véleményem, hogy ezt a kérdést nem lehet azonban egy karácsonyi ajándékkal elintézni, nem lehet elintézni akként, hogy a magyar köztisztviselői kar száján mézesmadzagot húznak keresztül. Ahogyan a fizetéscsökkentésnél azt méltóztatott mondani, hogy a fizetéscsökkentést lineárisan intézték el, most lineárisan kell elintézni a fizetésvisszaáLlítást is. Meg kell állapítani, hogy az 1930/31. költségvetési évben mennyi volt a kincstár tényleges bevétele és abból a tényleges bevételből mennyi terhelte a költségvetést köztisztviselői fizetés formájában. Meg kell állapítani, hogy az 1930/31. esztendőben mennyi volt a bevétel és mennyi volt a köztisztviselői fizetés. Minthogy a bevételek csökkenése következtében méltóztattak a köztisztviselői fizetéseket leszállítani, annyival fessenek restaurálni a köztisztviselői fizetéseket, amennyiben a legmélyebbre csökV kentett költségvetés után az állam bevételei felemelkedtek, abban az esetben pedig, ha ma ^anhyi pénzt méltóztatnak bevenni, mint amenyülése 1937 november 3-án, szerdán. nyit 1930/31-ben méltóztattak bevenni, akkor nekem az a tiszteletteljes kérésem... Tisztelettel kérek három perc meghosszabbítást. Elnök: Méltóztatnak a kért meghosszabbítást megadni? (Igen!) A Ház a meghosszabbítást megadja. Fábián Béla: .. .akkor tehát nekem az a tiszteletteljes kérésem, hogy tessék visszaállítani a fizetéseket olyan mértékben, mint amilyen mértékben az a bevételeknek megfelel. T. Képviselőház! Nagyon jól tudom azt, hogy mindig jelentkeznek újabb és újabb kiadások, én azonban ezeket a kiadásokat másodlagos fontosságúaknak tartom a köztisztviselői fizetések helyreállítása mellett. Nagyon keservesen, nagyon kínosan izzadta ki a pénzt a magyar polgári társadalom. Sajnos, az a helyzet, hogy félő, hogy a polgári társadalom a jövőben nem fogja tudni sokáig folytatni azt a tempót, amelyet az utóbbi időben a pénzügyi kormánynak évek óta diktálni méltóztatik. De ha már be méltóztatnak venni azt a pénzt, akkor méltóztassanak azt legalább olyan célok fedezésére fordítani, ahol remélhető, hogy az a pénz ismét a polgári társadalom gazdasági vérkeringésébe fog visszakerülni. Ezeket óhajtottam elmondani és tisztelettel kérem a pénzügyminiszter urat és az egész kormányt s a kormány háta mögött ülő többségi pártot, hogy ennek a kérdésnek olyan jelentőséget méltóztassék tulajdonítani, mint amilyen jelentősége van ennek a kérdésnek az országban. (Helyeslés a baloldalon. — Mózes Sándor: Ezzel kapcsolatban le kell szállítani a hálzbéreket!) Elnök: A pénzügyminiszter úr kíván válaszolni Homonnay képviselő úr interpella ciójára is. (Esztergályos János: Na vájjon mennyit kapnak vissza a köztisztviselők?) Fabinyi Tihamér pénzügyminiszter: T. Képviselőház! Az előttem felszólalt képviselőtársam és Homonnay t. képviselőtársam is olyan kérdést tett szóvá, amely — azt hiszem — az egész nemzetet érdekli, mindnyájunk szívében rokonszenvre talál. (Ügy van! Ügy van! a jobboldalon.) Megértem, hogy ők ennyire foglalkoznak ezzel a kérdéssel, amely már hosszú idő óta a mi pártunkban is centrális kérdés, (Ügy van! Ügy van! a jobboldalon.) mert hiszen ők — mint jómagam is — köztisztviselői pályán kezdték meg a működésüket és ki kell jelentenem, hogy ha a pénzügyi adminisztrációnak a legmagasabb és talán a legtövisesebb helyén állok is, én magamat most is köztisztviselőnek érzem. (Élénk helyeslés a jobboldalon.) Azok a leírások tehát, amelyeket erről a nehéz helyzetről hallunk, nem ismeretlenek előttem és az azokhoz fűzött reflexiók — amennyiben az észsaerűség és a nemzet teherbírásának a határai között mozognak — nálam megértésre és szimpátiára találnak. Ezzel magyarázható az, hogy mindezen felszólalások nélkül és előtt is már részletesen foglalkoztunk ezzel a kérdéssel és a miniszterelnök úr megfelelő nyilatkozatot i«s tett, amelyhez sem hozzátenni, sem abból elvenni valóm tulajdonképpen nincsen. Csak azt akarnám rektifikálni, nehogy az a látszat származzék Fábián igen t. képviselőtársam szavaiból, mintha ez az ügy a kormány részéről tisztán akaratelhatározási kérdés volna. Nagyon boldog volnék, ha az volna a helyzet, amit a képviselőtársam mondott. Nem ez a helye és idő