Képviselőházi napló, 1935. XV. kötet • 1937. június 23. - 1937. november 16.

Ülésnapok - 1935-236

Az országgyűlés képviselőházának $3 6. ülése 1937 június 23-án, szerdán. rőt a stockholmi konferenciáról röppent fel elsősorban a munkanélküliek kötelező biztosításának harci jelszava, a negyvenórás munkahét megvalósításának követelése, az államhatalom messzemenő beavatkozása a dolgozók érdekében közmunkák teremtésével, a nyersanyagkérdés más megoldásával, a valutapolitikának a széles dolgozótömegek érdekében való irányításával és felhasználásával. Kétségtelen tény az, igen t. Ház, hogy a gazdasági élet gépezete — ha csak az erők belső önműködő szabad játékára bízzuk azt — elakad és lassan működésre képtelenné válik. Tökéletesen igaza volt a Nemzetközi Munkaügyi Hivatal igazgatójának, Mr. Butlernek, amikor a munkaügyi konferencia idei ülése elé terjesztett jelentésében többek között megállapította, hogy »Es steht ausser Zweifel, dass die Erholung weit mehr durch positive Massnahmen der Regierungen und der Völker, als durch die selbsttaetige Anpassung der Wirtschaft an die neuen Verhältnisse erzielt worden ist.. .« Kétségtelen és vitán felül álló tény, hogy a javulás a^ kormányok és a népek pozitív rendszabályai^ által, nem pedig a gazdasági élet önműködő alkalmazkodása révén éretett el. Nem kell szocialistának lenni ahhoz, hogy ennek a megállapításnak abszolút igazságát valaki felismerje és aláírja.. Amikor azonban mi a laisser faire tagadásának álláspontjára helyezkedünk, akkor a leghatározottabban tiltakoznám az ellen, hogy ezt bárki is a fasizmus antiliberalizmusával tévessze össze, (Ügy van! a szélső baloldalon.) mert ez a szocializmus antikapitalizmusa, amely sakkal régebben, sokkal eredendőbben és sokkal mélyebb meggondolások alapján áll szemben azzal^ a társadalmi renddel, amely az erők szabad játékára vélte felépíteni a maga egész létét. Igen t. Ház! Kétes értékű gazdasági javulás az, amelynek itt mostanában tanúi vagyunk. Kétes értékű ez a gazdasági javulás azért, mert egyik legfőbb oka és legfőbb rugója a fegyverkezés, már pedig a fegyverkezés átmenetileg munkát ad ugyan,, de végeredményben mégis csökkenti a nemzeti vagyont. A fegyverkezés felhasznál nyersanyagokat és igénybe vesz nyersanyagokat, amelyekre a nemzet fontosabb céljaira volna szükség és való igaz az, hogy ennek a jelenségnek és ennek a fegyverkezési őrületnek szemlélése nem válthat ki érző, gondolkodó és belátó emberből mást, mint amit Roosevelt mondott akkor, amikor megállapította, hogy ez előbb-utóbb vagy a népek fegyveres összecsapására,, vagy pedig a mai gazdasági rendszer összeomlására fog vezetni, (Farkas István: Mindkettő be fog következni!) harmadik lehetőség — sajnos — nincs- Viszont,, amíg ez a háborús veszély fennáll, — és sajnos, fennáll, sőt a jelek szerint ezekben a napokban mintha még fokozódnék is — amíg ez a veszély fennáll, addig nem lehet szó komoly gazdasági talpraállásról, oly alapok megteremtéséről, amelyekre szilárdan és biztosan rá lehetne építeni a széles dolgozó tömegek jólétét. A válságnak azonban van néhány kijózanító és észretérítő hatása is. Azt mondhatnám, azok a megrendült gazdasági törvényszerűségek, melyeket egy régi 'világ dogmaként hangoztatott, valóban nem érnek^ ma már többet, mint az Einstein előtti fizikának törvényei, ahhoz a fizikai világképhez viszonyítva, amely KÉPVISELŐHÁZI NAPLÓ XV. manapság a modern tudomány közkincse. Ki meri ma már azt állítani, hogy mindenki talál ezen a világon munkát, aki dolgozni akar

1

? Ki mer ma arról beszélni, hogy a munkanélküliek kötelező segítése munkakerülési prémium? Ki mer ma már arról beszélni, hogy az államhatalomnak nem lehet és nem szabad beleavatkoznia a gazdasági élet úgynevezett törvényszerűségeibe? A válság bebizonyította, hogy nem ismer országhatárokat és nem ismer különleges gátakat. Ügy, mint ahogy a nagy járványok keresztüllépik és keresztül száguldják az országhatárokat, a válság is végigpusztít mindenütt, akár sűrű az illető ország lakossága, akár ritka, akár vannak bőségesebb nyersanyagtartalékai az illető r országnak, akár nincsenek, akár el van látva gyarmati területekkel, mint az Egyesült Államok» va^y Anglia, akár híjával van ilyeneknek, mert hiszen a válság törvényei és a munkanélküliséget előidéző okok mélyebben fekszenek és általánosak. Joggal következik tehát ezekből a törvényszerűségekből az, hogy a munkanélkülivé vált — hangsúlyozom, önhibájukon kívül munkanélkülivé vált — millióknak intézményes megsegítése ma már oly programnak öv etelés, amely elől nem lehet és nem szabad elzárkózni, (Ügy vonj Ügy van! a szélsőbaloldalon.) és amely elől ma már haladott szellemű országok nem is, zárkóznak el, ellenkezőleg, figyelembe veszik azt a körülményt, hogy a dolgozó tömegek és a munkanélküli tömegek fogyasztóképességének egyrészt emelésre, másrészt megóvása tulajdonképpen az egyetlen hatásos ellenszere a gazdasági válság elmélyülésének. Ha az ultraliberális Egyesült Államokban oly merész és oly forradalmi újításokat tudtak életbe léptetni, mint amilyenek Roosevelt új törvényei, ha ott mertek bevezetni szociális munkás védő törvényeket, többek között a munkahiány esetére szóló biztosítást is, amelynek hatása nem kevesebb, mint 26 millió emberre terjed ki, akkor ez azt bizonyítja, hogy előítélet nélkül bátor módon lehet és kell is levonni azokat a tanulságokat, amelyek a gazdasági alapszerkezetnek mélységes

1 megrendüléséből adódnak. Ha Anglia a maga óvatosabb és lassúbb, megfontoltabb és habozóbb módján, de mégis olyan tempóban építi ki a maga szociális törvényhozását, amilyenre a háborúelőtti évtizedekben nem volt példa: akkor ez is a mellett bizonyít, hogy a hatalmas angol birodalom igyekszik felkészülten várni azokat a súlyos konzekvenciákat, amelyek a gazdasági válságból ránézve is adódnak. Ha Franciaország a maga impulzív, harciasabb módján — azt mondhatnám, viharos tempóval — egy esztendő leforgása alatt úgyszólván egés'z gazT dasági és szociális struktúráját újjáépítette, akkor ez olyan okokból fakad, amely okok elől elzárkózni nem lehetett és ha itt átmenetileg már be fog következni valamelyes Atempause, valamelyes, átmeneti szélcsend, ez nem jelenti és nem jelentheti, hogy azt a mélységes; és mélyreható szociális átalakulást, s az ennek nyomában hozott törvényeket, amelyeket a népfront Franciaországban megteremtett, vissza lehessen csinálni. Nem lehet pedig visszacsinálni azért, mert ezeknek a törvényeknek és rendelkezéseknek betartásán ötmillió szervezett francia munkás és az egész francia közvélemény ereje s hatalma áll őrt. Az alacsony munkabérekre vonatkozóan is meg kellett állapítani az utóbbi időben,