Képviselőházi napló, 1935. XV. kötet • 1937. június 23. - 1937. november 16.

Ülésnapok - 1935-236

8 Az országgyűlés képviselőházának $8 6. ülése 1937 június 23-én, szerdán. vábbra is^ ebben az értelemben és ebben a szellemben kívánják a maguk munkáját végrehajtani. Igen t. Ház! Az a javaslat, amely előttünk fekszik, tulajdonképpen csak egy gyenge rezdülése annak a hatalmas szociális hullámverésnek, amely a világ minden részén érezhető. Ez a szociális hullámverés, amely megmutatkozik a kapitalista világ minden részében és mindem zugában, fellelhető a fejlett országokban ugyanúgy, mint a fejletlenekben, fellelhető ott,, ahol a munkásosztály nagyobb öntudattal, nagyobb szervezettséggel, meszszebbmenő igényekkel és követelésekkel lép fel a hatalmon lévő tőkéstársadalommal szemben és megnyilatkozik, ha elnyomottabban, ha nehézkesebben is, de kisebb fejlettségű országokban is, ahol a her alacsony volta, a munkaerő kizsákmányolása fokozott, ahol a profitráta ennek következtében nagyobb és ahol a munkásosztály ezt a helyzetet, ezt a számára méltatlan állapotot végeredményben zokszó nélkül elviselni nem hajlandó. A tőke és a munka frontján, akár akarjuk,, akár nem, akár tudomásul vesszük, akár tagadni próbáljuk, állandó küzdelem és állandó 'mozgás van, legfeljebb egyszer az egyik, egyszer a másik fél kerül fölénybe, s ha látszólagos szélcsend következik be, az tulajdonképpen a munkásosztálynak itt-ott átmenetileg való megbénítását és védelemre való képtelenné tételét jelenti. A világháború, igen t. Képviselőház, óriási fordulópontot jelentett ebben a gigantikus méretű küzdelemben. Egyrészt, bebizonyította azt, hogy az emberiség ha megőrül,, akkor a pusztításnak olyan szörnyű apokaliptikus mélységeibe tudja taszítani önmagát, melytől a józan emberi értelem elborzad, másrészt ugyanakkor a szervezettségnek és a munkateljesítésnek olyan csodáit is produkálta, amely tények mellett az emberiség azóta sem haladhat el nyomtalanul és szó nélkül. A világháború mélyreható következményeiképpen itt maradt a világháború befejeztével egy megnövekedett lelkiismeret, egy megerősödött szociálpolitikai öntudat, egy felfokozott szocialista munkásmozgalom, amely kik ény szeri tette azt, hogy a más tekintetben joggal kifogásolt, diffikultált békeszerződésekbe belekerült egy fejezet, a XIII. fejezet a munka kérdéseiről, amelynek minden egyes, szavát joggal «vésték márványba a Nemzetközi Munkaügyi Hivatal palotájának a falán, mert ez felismerését jelenti annak, hogy egy szörnyű vérzivatar után az emberi munkának a jogát, az emberi munka fontosságát, annak jelentőségét merőben máskép kell egy újjáépülő világban értékelni és hogy az emberi munkaviszonyok terén uralkodó viszszásságokat nem utolsó sorban a világ békéjének megóvása érdekében is meg kell szüntetni és ki kell irtani. A munkaügyi szervezet létesítése volt az egyik legfontosabb és legmaradandóbb konzekvenciája a békeszerződések XIII. fejezetének s felejthetetlen érdemei vannak e körül néhai Albert Thomas barátunknak és elvtársunknak, aki ennek a hivatalnak élén hallatlan tetterővel, óriási fantáziával, a szervező készségnek egészen a zsenialitásig való felfokozásával igyekezett ezt az intézményt a szociális előhaladásnak és a szociális jogalkotásnak állandó motorikus tényezőjévé tenni. A washingtoni I. munkaügyi konferencia egy csomó alapvető fontosságú szociális követelményt valósít meg, illetőleg elfogad egyezménveket és ajánlásokat, amelyeknek nagy része, sajnos,, még ma sem ment át mindenütt az életbe és elfogadja mindenekfelett azt a 8 órás munkaidőre vonatkozó egyezménytervezetet, amely hét évtized szocialista munkásmozgalmi követeléseinek: és harcainak honorálását és törvénybe foglalását jelenti. A washingtoni egyezményt a munkaügyi konferenciák során különböző egyéb, a munkásügyre, a szociálpolitikára, különböző munkavállalói kategóriák helyzetére vonatkozó egyezmények és megállapodások követik, azonban meglassúbbodik a tempó és lassan-lassan eláll az egész intézmény lüktető érverése a gazdasági válság és a gazdasági válságban a munkavállalók hátrányára megromlott erőviszonyok következtében. A gazdasági válság azonban óriási szociális nyugtalanságot is keltett, óriási szociális nyugtalanságot világszerte s az emberek nem hajlandók belenyugodni abba, hogy a fennálló társadalmi rendnek vannak olyan törvényszerűségei, amelyek őket törvényszerűleg éhezésre, munkanélküliségre és koplalásra kényszerítik. Ezekkel a törvényszerűségekkel szemben felsorakozik az állandó munkának és a biztos kenyérnek kiküzdésére a hatalmas munkástábor országhatárokon innen, országhatárokon túl, hogy ezért a követelésért síkra szálljon. Bizonyos egyéb tanúságok is adódnak a gazdasági válság következtében. A technikai racionalizálás a munkanélküliséget nem átmeneti jelenséggé és nem pillanatnyi csapássá teszi, hanem állandósított munkanélküliséget teremt meg és a munkástömegek, a dolgozó tömegek ezzel az új ténnyel, mint egy, az ő sorsukat állandóan fenyegető veszedelemmel kénytelenek szembenézni. A kereslet és kínálat törvénye, amelyre, mint a kapitalizmus egyik dogmájára szoktak hivatkozni, a kereslet és kínálatnak ez az úgynevezett törvénye nemcsak a munkanélküli tartaléksereget teremti meg, nemcsak ezt a munkanélküli tartaléksereget fokozza fel és duzzasztja meg olyan naggyá, hogy ennek következtében a bérek a mélységbe hanyatlanak, hanem a munkanélküli tartaléksereg nyomása egyúttal az anyagi függőségnek, a lelki elnyomorodásnak, a tőkének való kiszolgáltatottságnak forrásait nyitja meg a dolgozó és dolgozni akaró széles milliós tömegek részére. Nem csoda tehát, ha megindul egy hatalmas erejű gazdasági és politikai mozgalom, amelynek célja új szociális törvények kiküzdése és új munkajog alkotása a kapitalizmus eddigi joga, eddigi erkölcse és eddigi gyakorlata helyett. Ahol nincs a munkástömegeknek szabadságuk, ahol nincs a munkástömegeknek az állami és politikai életbe való beleszólási joguk, ott ezt meg kell szerezni és ki kell harcolni; ahol ez a jog megvan, ott pedig arra kell ezt a jogot és lehetőséget felhasználni, hogy a gazdasági egyenlőtlenség és gazdasági függőség nyomását valamiképpen reparálni és ellensúlyozni tudják megfelelő törvények megalkotásával. Igen t. Ház! 1930 júliusában ült együtt az a nagyjelentőségű világtanácskozás, ahol Európa és x\merika legszámottevőbb munkásszervezetei a rájuk szakadt gazdasági válság összefüggéseivel, hatásaival és a veszedelmek elhárításának lehetőségével foglalkoztak s er-