Képviselőházi napló, 1935. XV. kötet • 1937. június 23. - 1937. november 16.
Ülésnapok - 1935-236
Az országgyűlés képviselőházának 23 kijátsszák, mint sajnos, a gyakorlati élet mutatja, hogy a munkavállalás területén a nyolc órai munkaidő és a minimális munkabér tekintetében eddig felállított törvények, eddig nem mindenütt érték el azt az eredményt, amelyet az igen t. miniszter úr általuk el akart érni; találnak mindig kibúvókat a paragrafusok közül, ha máskép nem, akkor egyik nap elbocsátják az alkalmazottakat és más címen visszaveszik és ha mást nem tudnak csinálni, elbocsátják a régi alkalmazottakat, akik esetleg már családdal rendelkeznek és felvesznek új alkalmazottat, hogy annak kevesebbet kelljen fizetni a törvény szerint, mint a régi alkalmazottnak. Természetesen ezek a nehézségek meg lesznek akkor, ha a törvényjavaslat csak olyan törvény lesz, amely papiroson van, ellenben a miniszter úr szíve, szeretete, ambíciója, és lelkesedése bizonyára meg fogja találni a módot arra, hogy a nehézségeket a végrehajtás területén is leküzdje, hogy a törvény a végrehajtás során ne essék se az egyik se a másik végletbe, ne okozzon drágaságot és a gyakorlatban valóban hajtassék végre. Majd a munkavállalók gondoskodni fognak arról, hogy ez a törvény valóban a javukat szolgálja. Egyik t. képviselőtársam azt mondotta, hagy minden törvénynek annyi az értéke, amennyi tömeg áll a szentesítése mögött. Hát én hiszem azt, hogy a munkavállalóik nagy tömege áll imiajd e törvény mögött, mert a:z egész ország már tudatára ébredt annak, milyen 3avaikat 'rejt magában ez a törvénytervezet és hogy .a kormányzat tervezetei 'mennyire szem előtt tartják a munkavállalók szociális érdekeit. Az ország egész munkavállaló tömege tehát kivétel nélkül — akár az egyik, akár a másik párthoz tartozik — mögötte fog állani ennek a törvényjavaslatnak és minden erővel követelni iés — ha lehet — biztosítani fogja annak b?esületes és százszázalékos végrehajtását is. Igen t. Ház! Amikor tehát a legmélyebb' tisztelettel még egyszer kérem a t. Háztól a törvényjavaslat megszavazását, nem «marad más hátra, mint innen a parlamentből is azt a ' kié rést intézni a munkaadókhoz, hogy ennek a törvényjavaslatnak végrehajtása során anyagi segítséget, szociális értékeket, testi, lelki egészséget, ciS'aládi ibiztonságot ás 'boldogságot nyújtsanak munkavállalóiknak. Ha most talán nem is százszázalékban fogja ' valóra váltani a törvényjavaslat mindazokat a reményeket, amelyeket hozzá fűztek, hia talán nem is fog bekövetkezni nyomában a nagy munkanélküliség megszüntetése — hiszen minden hozzáértő emíber előtt illuzóriusnak latsaik, hogy ennek a meghozandó törvénynek: alapján 30—40.000 eimíbert lehessen majd munkába állítani — annyi bizonyos, hogy nem kevés olajcseppet juttat majd a munkások részére anyagi sorsuk és szociális életük megjavítására. Ezek között az olajeseppek között a legjelentősebbek azok, «amelyeik balzsamként az ő lelki gyógyításukra szolgálnak. Airra kérem innen ; is az ország Összes kisés nagy munkaadóit és tőkéseit, hogy amidőn szociális eredményeket és szociális javakat nyújtanak munkásaiknak, ne keserítse el őket lélekben a móddal, formával, ahogy nyújtják. A szociális érzés teljesemmé^ ne kö veséd j ék bennük, mert ebből a szerencsétlenség'ből a magyar történelem: folyaimán már éppen elég^ volt. Nem akarok közeli példákra hivatkozni csak valami nagyon távoli példát veszek elő. Ott volt például a szegény ember sorsának jobbrafordu6. ülése 1937 június 23-án r szerdán. 7 I lását célzó Dózsia György-féle felkelés, amelyről a történelemben azt olvassuk, hogy utána 70.000 I embert végeztek ki, köztük a ceglédi plébánost és azonkívül 14 plébánost vesztettek el, akik •bizonyára nem lázítani és nem gyilkolni akartak, hanem a gyakorlati kereszténység elveit próbálták védeni ama munkások sorsának feljavítása érdekében. Azt olvassuk a történelemből^ hogy 70.000 magyart végeztek akkor ki és a jövő biztosítása érdekében jöttek olyan törvényekkel, amelyekkel — nem akarok erő• sebb kifejezést használni — lesrófolták utódaik sorsát is szolgai sorsra. A szociális érzéknek ilyen megnyilvánulása, a felemelés, a szociális jótétemény helyett I a munkásoknak ilyetén kezelése még jobban : megrögzítené azokat a bilincseket, amelyek a munkásságot proletár sorsba rántják. Ez nein volna szociális érzék dokumentálása. Mély tisztelettel kérjük tehát a kis- és nagytőkéseket, a kis- és nagy munkaadókat egyaránt, hogy mikor a szociális javakat nyújtják munkásaiknak, nyújtsanak szociális olajcseppeket is a munkavállalók lelki életére is. Azokat & terheket, amelyeket kénytelenek vállalni, inkább viseljék el nem mozgolódással és szekírozással, a törvény kijátszásával, a munkavállalók üldözésével, fenyegetésével és elbocsátásával. A miniszternek ezt a szent és . nemes intencióját, amellyel segíteni akar a munkavállalókon, a munkavállalók részére ne tegyék keserűvé. Igen t. Ház! Ezeknek a gondolatoknak a jegyében terjesztem a mélyen t. Ház elé a törvényjavaslatot és kérem, méltóztassék azt megszavazni. (Éljenzés és taps a jobboldalon és a, középen.) Elnök: Kertész Miklós képviselő urat illeti a szó. Kertész Miklós: T- Ház! Az igen t. előadó úr arról a lelki meghasonlásról beszélt, amely a munkásokban bekövetkezik és rögtön egy csattanós példával szolgált arra vonatkozólag, hogy mennyi ok van arra, hogy ilyen lelki 'megrendülés álljon be. Az iskolát végzett fiatal munkaerő tudniillik szégyenteljesen alacsony fizetésért még szégyenteljesebb munkafeltételeket is kénytelen vállalni és kénytelen olyan követeléseket és igényeket kielégíteni, amelyek valóban alkalmasak arra, hogy az illetőben már pályája elején előidézzék a tőke kapzsisági okából azt a lelki meghasonlást, melyét diffikultálni és bizonyos mértékig a munkásszervezetek rovására írni méltóztatott. Az előadó úr a munkásmozgalomról abban az értelemben emlékezett meg, hogy az elszakadt a kereszténységtől. (Ellenmondások a szélsőbaloldalon.) Azt merem ezzel szemben mondani, hogy amit a munkásszervezetek cselekedtek, az voltaképpen visszatérés a kereszténységhez. (Ügy van! Ügy van! a szélsőbaloldalon. — Kéthly Anna: Ez a gyakorlati kereszténység.) A dolgozó osztályok öntudatra . ébresztése,, jogaiknak és igényeiknek tudatukba való beleplántálása, szervezett összetartás útján védelemre való felvértezésük tulajdonképpen a szó legmélyebb értelmében vett etikus és keresztényi cselekedet, (Propper Sándor: »Méltó a munkás az ő bérére!« Ezt hirdetik!) csakhogy minden különösebb öndicséret és minden tetszelgő frázis nélkül végrehajtott etikus cselekedet, (Helyeslés a szélsőbaloldalon.) és a munkásszervezetek éppen a bennük megnyilatkozó szellemiség alapján to-