Képviselőházi napló, 1935. XIV. kötet • 1937. május 31. - 1937. június 22.

Ülésnapok - 1935-222

Az országgyűlés képviselőházának 222. ülése 1937 június 1-én, kedden. 77 niszterelnök úr tegnapi beszédében örömmel állapította meg, hogy Budapesten emelkedett a tejfogyasztás, de a tej még mindig nagyon drága és sok szegény ember nem tudja megvásárolni a tejet, amely pedig elsőrendű élelmezési cikk. Visszagondolok majdnem többre, mint egy évtizedre, amikor ebben a Háziban szó volt à tehenészet fejlesztéséről. Akkor az állam óriási összegeiket adott egyes gazdáknak azért, hogy tehenészetüket fejlesszék. Ezekről az összegeidről máig sem számolt el senki, (Rajniss Ferenc: A régi alkotmányos módszer!) senki sem tudja, mennyi folyt be ezekből az összegekből. Elég megállapítanom azt, hogy egyszer, nem tudom, hét vagy nyolc évvel ezelőtt, egyik túloldali képviselőtársunk, aki ma nem képviselő, azt állapította meg a pénzügyi bizottságban, hogy valaki, aki annak idején kapott 40.000 pengő kölesönt tehenészet berendezésére, szépen elment külföldre, vett egy autót és elnyaraíta az egész pénzt. Az állam óriási összegeket adott és fejlődött is a tehenészet, fejlődött az ipari tejtermékek termelése, a sajt- és vajtermelés, fejlődött a kivitel is. De a tej körül, mint méltóztatnak rá emlékezni, igen furcsa esetek játszódtak le. Legutóbb is olvashattuk a lapokban, hogy a Rókus-kórhá.znak rossz tejet szállítottak, — tehát a .betegeknek szállítottak rossz tejet. Példának felemlítem, hogy az egyik előttem felszólalt képviselőtársam, Széchenyi képviselő úr arról beszélt, hogy miniszteri rendelet úgy szabályozza a tej árát, hogy konkurrencia ne legyen és az ellen, aki alacsonyabb áron adja a tejet, valami eljárást követelt. Bocsánatot kérek, ez nagyon furcsa álláspont. Ha mesterségesen, tervszerűen fejlesztették a tejtermelést, a tejtermékekből ipari célokra ipari módon való feldolgozást és a kivitelt elősegítik, akkor tessék a tej árát annyira csökkenteni, hogy a szegény néposztályok is'fogyaszthassák. Tessék elhinni, hogy ha a tej, ez a fontos élelmicikk és tápszer olcsó, jó és megbízható lenne, akkor a legszegényebb néposztály is sókkal nagyobb mértékben fogyasztaná, mint ahogy eddig fogyasztotta. Mert ma bizony az a helyzet, hogy a városok külvárosaiban azok a szegény munkások, azok a munkanélküliek, azok a nagy családdal rendelkező szegény emberek nem. tudják gyermekeik számára megfizetni a mai magas tejárakat. (Lázár Imre: Le kell szállítani a termelői és fogyasztói ár közötti differenciát!) A konkurrenciát vissza kellene állítani. Vannak nagytermelők és vannak úgynevezett szövetkezetek. Kétségtelen dolog, hogy azzal a bizonyos rendelkezéssel a termelők elől bizony elzárták az értékesítés lehetőségét, de módot nyújtottak arra, hogy szövetkezeti úton tejüket értékesíthessék, eladhassák. Itt azonban nem azt kell követelni, amit Széchenyi képviselőtársam mondott, hogy ne legyen konkurrencia, hanem azt kell követelni, hogy a kormány erélyesen avatkozzék be és állapítson meg olyan minimális árat a tejre, amely mellett a modern tehenészet ma elő tudja a tejet állítani. (Felkiáltások jobbfelől: Megvan!) Kétségtelen dolog, hogy a tehenészet és a tejtermelés a mezőgazdaságnak egyik legjövedelmezőbb ága. Miért kell tehát ezt a jövedelmező ágat olyan privilegizált helyzetben tartani, hogy magas áron adja a tejet a fogyasztóközönségnek, holott állami pénzen, a közön keresztül fejlesztette ki a maga tehenészetét, tejgazdaságát. Az állam támogatása ne legyei) egyoldalú, ne csak a termelőé és a gazdáé legyen, hanem a fogyasztónak is legyen haszna belőle. Valahányszor a.tej árát megállapítják, mindig óriási harcok vannak, heteken, hónapokon keresztül azzal foglalkoznak, hogy mennyi legyen a tej ára, verekszenek, harcolnak, protekciók érvényesülnek. Nekem arra kell kérnem a kormányt, hogy szűnjék meg ez a rossz eljárás, szűnjék meg ez a helytelen rendszer, ellenben tessék a tej árát alacsonyra leszállítani, hogy a szegény néposztály hozzájusson ehhez a fontos élelmiszerhez; (Helyeslés a szélsőbaloldalon.) IÜIUÖK: fcizölusra következik Fricke Valér képviselő úr. Frieke Valér: T. Ház! A Felső-Dunántúl szarvasmarhatenyésztése közismerten oly fejlett, hogy bizonyos fokig más elbírálásban kell részesíteni, mint az ország többi vidékein lévő, kevósbbé fejlett szarvasmarhatenyésztést. Ezzel a kérdéssel kapcsolatban a 64.501/1925. és a 13.461/1936. F. M. rendeletek olyan állapotot teremtettek, hogy a községek apaállatbiztosítását intézeti biztosítás formájában kötelezővé tették a községekre nézve. Lehet, hogy az országban általánosságban ez az intézkedés helyes, de a Felső-Dunántuj egyes községeire nézve határozottan sérelmes és ezért tisztelettel kérném a földmívelésügyi miniszter urat, hogy ezt a kérdést későbbi érveléseim kapcsán tegye bizonyos fokig megfontolás tárgyává. A gazdálkodó gazdák körében közismert az, hogy az intézeti apaállatbiztosítás meglehetősen drága, ezért az élet azt mutatja, hogy a gyakorlati gazdák csak egészen rendkívüli esetekben biztosítják intézeteknél az apaálaltaikat. Az apaállatok biztosítási díja bikáknál jelenleg a biztosított érték 4'5%-át, kanoknál pedig 7—8%-át teszi ki évente. (Rakovszky Tibor: Borzalmas! — Farkasfalvi Farkas Géza: Tönkreteszi a tenyésztést! — Rakovszky Tibor: Itt valami üzlet van e mögött!) Figyelembe kell vennünk azt, hogy olyan helyeken, ahol a kötelező oltásokat biztosítás nélkül is elvégzik, tehát a kanokat sertéspestis és orbánc ellen, a bikákat jpodip sercegő üszög és lépfene ellen megfelelő időben beoltják, azonkívül pedig olyan helyeken, mint a Felső-Dunántúl, az állattenyésztés roppant fejlett lévén, az állatok nem járnak legelőre, mert a legtöbb községnek nincs is közlegelője, az apaállatok istállókban vannak, a különböző pároztatások is úgynevezett kézből való pároztatás útján történnek. Ilyen helyeken a biztosítási vállalatok kockázata airánylag oly csekély, (Rakovszky Tibor: De annál nagyobb a rebach!) hogy a vármegyei statisztika kimutatja azt, hogy az apaállatoknál az évi elhullás körülbelül csak 1%-pt tesz ki (Rakovszky Tibor: Ügy van!) és ezek az elhullások is csonttörés, felfúvódás vagy különböző sérülések folytán, tehát rendkívüli körülmények következtében állanak elő. Példaképpen elő szeretném hozni, hogy egy község apaállatalapjának költségvetése körülbelül hogyan alakul, hogy ebből bizonyos következtetéseket vonhassunk le. Ha például egy község apaállatállománya bikában hét darab, ezek átlagos értékét 1000 pengővel véve, — mert hiszen egy jó tenyészbikát körülbelül ennyire értékelhetünk — ezek összértéke mintegy 7000 pengőt tesz ki. A biztosítási díj tehát ebben az esetben 4'5%-os kulcs mellett a bikánál körülbelül 300 pengőt tesz ki, kanoknál természetesen ennek majdnem a dupláját. Ha pedig figyelembe veszem azt,, hogy ez a