Képviselőházi napló, 1935. XIV. kötet • 1937. május 31. - 1937. június 22.
Ülésnapok - 1935-232
4ÔÔ Az országgyűlés képviselőházának 2 Összegszerűleg ez a törvényjavaslat fogja a beruházások tekintetében az ország megcsonkítása óta talán a legnagyobb tökét, a legnagyobb befektetést mozgósítani és az .erre a célra szánt 80 milliói pengŐnyi összeget kizárólag csak egy országrész megsegítésére fordítani azáltal, hogy ott nagy öntözőmű»veket állítson fel és, ezt az országrészt, a Tiszántúlt kiemelje abból a nehéz helyzetből, amelyben jelenleg van. Ez a nagy beruházási összeg, amely esetleg csak évtizedek múlva, de reméljük, már előbb is meg fogja hozni gyümölcseit azáltal, hogy az alföldi gazdák termelését fel fogja fokozni és: a gazdákon keresztül a többi foglalkozási ágak, továbbá a földmunkások, az iparnak egy jelentékeny része, különösen a vas- és cementművek jelentékeny foglalkoztatáshoz és keresethez fognak jutni. Ez a nagy állami kiadás természetszerűleg igen nagy áldozatot jelent az országnak ama adófizetői részére, akik nem fognak részesülni majd abban az áldásban, amit ezeknek az önítözőműveknek, a felállítása a tiszántúliak részére fog jelenteni, tehát ez nagy áldozatkészséget jelent az ország többi vidékének részéről a tiszántúliak felé. Ezt csak azért hangsúlyozom, hogy a Tiszántúl népe lássa és megértse, hogy mi, más vidékek képviselői és az ország többi 'részének adófizetői is, megértjük azokat a nehézsegeket, amelyekben ők élnek, s ho r gy lássák, hogy a segítenivágyás megvan bennünk., Éppen azért szólalok tehát fel,, hogy hangoztassam a Dunántúl készségét a Tiszántúl megsegítésére. (Elénk helyeslés, éljenzés és taps.) Már a munkálatok megindulásától kezdve a munkásoknak,, a kubikosoknak, de a mérnököknek és az egyéb ' szakembereknek is egész dandárjai fognak résztvenni ezekben a munkálatokban és, évtizedeken át, vagy legalább is másfél évtizeden át biztos kereseti és megélhetési forráshoz jutni, nem is szólva a Tiszántúl gazdáiról, a Tiszántúl kereskedőiről és iparosairól, akik éppen ezeknek a nagy műveknek a létesítése által maradandó értéket fognak kapni a jövőre nézve, amennyiben ez nemcsak átmeneti segítség lesz részükre, hanem egy állandó, termelésüket és jólétüket előmozdító intézmény lesz. Ennek a nagy munkának a során, tehát az öntözőművek felépítése és elkészítése során, körülbelül 52—53 millió pengőt fognak kizárólag csak a munka mellett alkalmazottak fizetésére fordítani. Ezért tehát a szóbanforgó terveknek igen nagy jelentősége van s ezért nem. lehet lokális érdek a Tiszántúl felsegítése, hiszen éppen azért, mert a Tiszántúl ezeknek az öntözőműveknek a létesítésével meg lesz erősítve, az egész ország, az egész nemzet is meg, lesz erősítve. (Ügy van! Ügy win!) Tény az, hogy a Tiszántúl talán az ország legaszélyosabb része és az évi csapadék átlaga nemcsak, hogy nagyon messze elmarad a nyugati országok csapadékátlagától, hanem hazai viszonylatban is meglehetősen hátul kullog. Az indokolás száz évre visszamenőleg megállapítja, hogy milyen időjárás uralkodott ezen a kérdéses : vidéken. Ha azt nézem, hogy ez a megállapítás csak 17 jó évet sorol föl (vitéz Várady László: Sajnos, így van!), akkor azt mondhatnám, hogy ez igen szomorú a Tiszántúl részére (vitéz Várady László: így van!), azonban t. képviselőtársiaini, nem egészen így van. Ezek a feljegyzések nem lehetnek egészen pontosak, mert méltóztatnak jól tudni, hogy az \2. ütése Í937 június 16-án, szerdán. 1857. év előtti feljegyzések nem meteorológiai feljegyzések, hanem többnyire inkább talán kalendáriumi visszatekintések. (vitéz Várady László: Nem, hiszen már 1848-ban voltak ármentesítő: társulatok!) Igen, voltak ármentesítő társulatok, azonban ezek csak a víz magasságát mérték, nem pedig a meteorológiai viszonyokat. Én tehát csak arra alludálok, hogy az indokolásnak ez a megállapítása nem olyan szomorú, mint ahogyan látszik, mert hiszen száraz esztendőkben is van termés a Tiszántúlon (vitéz Várady László: Csak nagyon rossz!) sőt nagyon jó gabonatermések is fordultak elő, viszont, ha a gabonatermésnél hiány van, ezt esetleg pótolja a takarmány termés. Nem szabad tehát az indokolásnak ezt a megállapítását olyan szomorúnak látni. Tény azonban és ezt el kell ismerni, hogy a Tiszántúl mindenesetre 30—80 mm csapadékkal hátrányban van az ország többi részeivel! szemben, bár meg kell állapítani azt is, hogy ez a kis csonka ország nagyjában arid kontinentális klímával bír és úgy az Alpeseknek, mint a Kárpátoknak a behatása a csapadékviszonyokra bizony nem nagyon lényeges és különösen nem a nyári hónapokban. Ha csak azt vesszük, hogy éppen a legutolsó években hogyan alakultak a csapadékviszionyok, akkor azt látjuk, hogy az 1933. év az egész országban jó esztendőnek volt nevezhető, az 1934. az egész országban kivétel nélkül aszályos, 1935. közepes, az 1936—37. gazdasági év viszont túlságosan nedves volt, de az egész országra nézve és csak laiz utóbbi két hónapban, májusban, júniusban volt túlságosan száraz, egészen a mostani napokig, amikor most viharok és esőzések szórványosan voltak itt is, ott is, de leginkább viharok fordultak elő. így tehát e felett a kérdés felett nyugodtan napirendre térhetünk és megállapíthatjuk, hogy tényleg a Tiszántúl szárazabb, mint az ország többi része, A törvényjavaslat helyesen mutat rá, hogy a tervszerű vízgazdálkodásnak két etappja van. Az egyik etapp, amely az Alföldön nagyrészt már be is van fejezve, az árvizek elleni védekezés. Azt lehetne mondani, hogy az árvíz ellen való védekezés, ha nem is tökéletes, de megfelelő. A második etapp a vizek hasznosítása, amely —- mint az indokolás felsorolja — történik, ipari, egészségügyi és mezőgazdasági célokra. Itt főleg a harmadik célról beszélünk, az öntözésről, amely kizárólag a mezőgazdaság érdekeit szolgálja» Igaza van az indokolásnak, amikor a vízzel kapcsolatba hozza a növényzetet, hogy a víz a Liebig-féle minimumteória szerint a növények fejlődésére és a termés hozamára nézve nagyfontosságú, azonban az indokolás megfeledkezik arról, amit én itt, miután éppen a Tiszántúlról van szó, kihangsúlyoztam volna, hogy nemcsak egyszerűen a víz adása vagy nyerése fokozza a növények fejlődését, hanem az okszerű gazdálkodás is és éppen ez az okszerű gazdálkodás fontos a Tiszántúlra nézve. Ha ugyanis a tiszántúli nép megtanulta volna azt, amit a dunántúli gazdáknak kényszerűségből meg kellett tanulniok, mert sokkal gyöngébb minőségű földjük van, mint a tiszántúliaknak, tehát, ha megtanulták volna az okszerű gazdálkodást, akkor a, tiszántúliak mezőgazdasága nem állana azon az elhagyatott fokon, amelyen ma áll. (Csizmadia András: Ebben van egy kis tévedés is!) Megállapítja az indokolás, hogy nálunk az öntözés nemcsak a termelés lehetővé tételére szükséges, hanem a hiányzó nyári csapadékoknak a pótlására is, nem úgy, mint ahogyav
