Képviselőházi napló, 1935. XIV. kötet • 1937. május 31. - 1937. június 22.
Ülésnapok - 1935-231
4Ô2 Az országgyűlés képviselőházának í lemetlen irányba, hogy kézzelfoghatólag ma is bebizonyítható, hogy bizony volt spekuláció, volt talán finánckérdés, vagy nem tudom mi minden más, de ez semmi szín alatt sem mondható mezőgazdasági kérdésnek. Manapság, amikor a vízduzzasztást és a víztárolást már kísérletek alapján végzik, hiszen ezt Debrecen vidékén szemlélhettem és láthattam, úgy látom, hogy sikerrel végzik, de a társulatokra annyira nem gyakorolt pressziót a földmívelésügyi kormány — nem tudom, felületességből-e vagy szándékosan — hogy a tárolótól négy-öt kilométerre még ma is meglevő nagy lecsapoló árkokat 'beszüntette és felszakította volna, hogy az a víz, amely ott természetes módon tárolódhatnék, hadd maradjon meg, hadd növelje a légköri nedvességet, hiszen végeredményben azon múlik a magyar Alföld növénykultúrája, hogy milyen fokot ér el az Alföld légköri nedvessége. A Hortobágy vizét is levezeti a Csecs árok. Olyan nagy űrtartalmú ez a kimélyített új árok, hogy igen nagymennyiségű vizet tud levezetni, — nem vagyok mérnökember, nem tudnám megmondani, hogy mennyit — de tavasszal olyan erővel vitte le a vadvizeket, hogy a hidakat is elszaggatta. Ez nem volna baj, mert hiszen olyan területeket lep el ez a sok vadvíz, ahol semmiképpen sem lehet mezőgazdasági kultúrát teremteni, hiszen magát a hortobágyi növényzetet Bem igen tűri meg ez a sziksós talaj. A földmunkások, a kubikusok a földmívelésügyi kormányzatnak ezzel a nagyvonalú akciójával igen derűs hajnalnak néznek elébe és ezt a törvényjavaslatot örömmel üdvözölheti minden olyan szociálisan érző ember, aki a munkáskérdést valamilyen vonatkozásban is elsőrendűnek tartja. Ebben az országban minden fogyasztás, minden kereskedelem, a magyarság fennmaradása és fejlődése csak a kisexisztenciákon a földmíves munkásságon és ennek a munkásságnak miként való megélhetésén múlik és ha a jövőben kellő szociális érzékkel kezeli a földművelésügyi kormányzat, illetve az azzal megbízott legfőbb hatóság a munkáskérdést, akkor itt nem lesz szükség inségakciókra és azokra a szociális segélymódokra, amelyek ma olyas nagy gondot okoznak akármelyik tárcának és az egész magyar társadalomnak, mert akkor mindezek a gondok feltétlenül elmúlnak és eloszlanak. Cáfolattal bátorkodom élni azokkal a felszólalt képviselőtársaimmal szemben, akik a bolgárkertészetet hozták fel például arra, hogy milyen jövedelmezőséget fog eredményezni az öntözés, az a nagy megmozdulás, amelyet a magyar kormány ebben a tekintetben tett. A bolgárkertészetet nem. lehet tekintetbe venni és nem lehet alapszámításul venni az öntözés megvalósításában. Mert mi volna, ha a magyar Alföldön csupa bolgárkerté; szetet létesítenének? (Csoór Lajos: Ki venné meg, amit termelnek?) Azokon a vidékeken is, így Kiskunhalas, Kiskőrös és Nagykőrös vidékén, ahol ma nagy mezőgazdasági konyhakertészet van, az értékesítés különben is lehetetlen. Külkereskedelmünk o'lyan rosszul van megszervezve, hogy az értékesítési nehézségek lehetetlen helyzetbe viszik ezeket a gazdákat. Egyetlen szerencse még a», hogy a magyar éghajlat alkalmas arra, hogy mindenféle vetőmagvat termeljünk és a magyar vetőmagvat szívesen megveszi a külföld. Amíg a külföldi piacokon a lereskedelem nem tudja akár az uborkát, akár a zellert, akár más cikket elhe<1. tiilése 1937 június 15-én, kedden. lyezni, addig ezeknek a terményeknek a magvát értékesíteni lehet, mégha, sajnos, kevés haszonnal is, de mégis lehet értékesíteni. Különböző külkereskedelmi társaságok számára kínálkoznak itt óriási lehetőségek a kereskedelem terén, mert bizony, meg kell állapítanunk, hogy sokat keres a kereskedelem addig, amíg a gazdának filléreket adnak akár az uborka-, akár a tök-, akár a saláta-, akár más magvaknak nagy gonddal való betakarításért. Ezek a magkereskedők olyan óriási haszonra tesznek szert, amiről fogalmunk sincs. Felhívom a mélyen t. földmívelósügyi kormányzat figyelmét, hogy a mezőgazdaságnak ebből is több hasznot biztosítson, mert hiszen igen indokolt, hogy a termelő is vegye annak valami hasznát, amit nagy kockázattal, igen nagy fáradsággal befektet, és megtermel. f'&n magam örömmel üdvözlöm a kormányzatnak ezt a nagy elhatározását, amikor egy ilyen kicsi ország, ilyen kevés pénzzel, ilyen kevés anyagi lehetőséggel nekivág egy ilyen nagy ügynek, amelynek elsősorban speciális vonatkozásban van nagy horderejeJ Ezzel megoldódik az ínségmunka, megoldoïïik a családkérdés, megoldódik az egykekérdés, amely, sajnos, már az Alföldön is jelentkezik és a kormányzat ezzel a lépésével teret enged a szövetkezeti gondolatnak is, annak a szövetkezeti gondolatnak, amelyet én is táplálok és én is helyesnek tartok. A termelő, az értékesítő és a kereskedő így 'minden vonatkozásban megosztva kapja meg a maga részesedését, ami az érdekeltek szociális szempontjából bírálva is helyes. Alkalom nyílik arra, hogy hitel biztosíttassék a termeléshez, hitel álljon rendelkezésre arra is, hogy a mezőgazda be tudja magának rendezni a maga öntözőberendezését, hitelt kap arra, hogy a talán már előzetesen felvett adósságait is kifizesse. A szövetkezet tulaj donkép nem közkereseti társaság, mint ahogyan, sajnos, ma a legtöbb szövetkezet" közkereseti társaság és ez az egész magyar közgazdasági életet meg fogja változtatni. Ha mezőgazdasági vonatkozásban a közgazdasági élet megváltozik, akkor nincs gondja a t. kormánynak arra, hogy azon gondolkozzék, hogy akármelyik 1-én, vagy negyedévben miként fizesse ki tisztviselőit. Én mint mezőgazda, nem tudom máskép megítélni és hamarosan értékelni ennek az öntözési javaslatnak a jelentőségét, hogy ha már ilyen kevés pénz áll a mi szegénységünk mellett rendelkezésre, akkor be kellene tartani azt a közmondást, hogy úgy és addig nyújtózzunk, ameddig a takaró ér. Előttünk van egy tervezet, amely igen nagy dolgokat Ölel fel, igen érdekes gondolatokat tár fel, de nem aprólékosan, nem részletesen tárgyalja. Amint az előttem szólott képviselőtársaim mondották, talán nem is időszerű, hogy minden részletkérdés már most le legyen fektetve. Ha az ember egy kis házat akar felépíteni, azt mondja az illetékes hatóság: mutasd meg, mit akarsz. Még inkább be kell mutatnia a kormányzatnak, — felelőssége tudatában — hogy mit akar és hogyan akarja. Én sokkal kisebb tervezetet nyújtanék be a t. Házhoz, sokkal kevesebb keretre támaszkodnék, de azt a magam zsebéhez mérten, illetőleg a rendelkezésemre bocsátott összeghez mérve, olyan szociális gondoskodással tervezném el és a pénznek olyan kihasználásával, amit igazán elfogadhatnánk mindnyájan.