Képviselőházi napló, 1935. XIV. kötet • 1937. május 31. - 1937. június 22.

Ülésnapok - 1935-231

Az országgyűlés képviselőházénak 231. Nem érdemes azzal foglalkozni, hogy ma a szikes talajról vehessük el a vizeket, mert ott javítani kell. A magyar állam nem győzi meg pénzzel azt, hogy a haszontalan talajt most megjavítsuk. Teremtsük meg előbb a jó talajoknak vízzel való ellátását, teremtsük meg a príma talajokból azt a jövedelmet, amiből azután a rossz talajokat is meg tudjuk javítani. Azion a meneten, ahol tervezve van a Tiszának, illetőleg a Körösnek a csatornázása, igen nagy jelentőséggel bír már az is, ha hajózhatóvá tesszük. Mi tiszántúli mezőgazdák hosszú évek óta rendkívüli módon sérelmezzük a megfelelő vízi közlekedés hiányát. Ez a helyzet ma is fennáll és fenn fog áMani a jövőben is, ha a kereskedelemügyi kormányzat nem tudja megoldani ezt a kérdést, amelynek segítségével olcsóbbá lehet tenni a tiszántúli mezőgazdasági termékek nyugatra való szállítását. A vízi szállítás méltányosabb^ költségeket jelent a mezőgazdaság számára, úgyhogy már maga ez az egy dolog igen nagyjelentőségű lépés volna, eltekintve attól, hogy a prima talajokon megcsinálhatjuk ilymódon az öntözőgazdálkodást. Itt helyesnek tartom Matolcsy képviselőtársam tételét, hogy igenis 'kis gazdálkodásokat kell létesíteni még a nagy uradalmakon is, mert csak ezen az úton tudjuk az öntözést kellő intenzivitással keresztülvinni. r Természetesen f ez az ügy a telepítés kérdésébe is belenyúl és ha volna valaki, aki akadályként lépne fel a telepítés kérdésében, amelyet a kormányzat igen nehezen tud megoldani, akkor parancsoló erővel lép fel vele szemben az öntözőrendszerre való berendezkedés, amely akár mezőgazdasági művelésről, akár pedig konyhakertészetről^ legyen szó, szerencsés külkereskedelem esetén jól jövedelmezhet. Mélyen t. Ház! Egy pillanatra még vissza akarok térni arra, hogy a mezőgazdasági alsóbbfokú és középfokú iskolák elengedhetetlen szükségességét kívánom itt hangsúlyozni és azt mondom, hogy a kis parasztnak fiait ki kell taníttatnia a maga szakmájára. Nem akarok most

r arról beszélni, hogy minden iparágban és más foglalkozási ágban a legjobban nélkülözzük a szakképzett egyedeket, de meg kell mondanom ennek az agrárországnak parlamentjében, hogy különösképpen nélkülözzük a szakképzettséget a mezőgazdaságban, hogy igenis a magyar parasztságban ma még vannak olyanok, akik egy nagy, sebes eső után nem tudnak mit kezdeni a kötött talajon, amikor a földjük megsulykolódott, olyan, mintha eltapasztották volna. Itt nem lehet a szaktudást nélkülözni, különösen akkor nem, amikor árasztással, permetezéssel, vagy más módon akarja az erre illetékes fórum az öntözést foganatosítani. A kötött talaj mindenképpen lesímül» a hajszálcsövesség megszűnik (Pintér László: Hegyibe mennek a hengerrel!) és kellő szaktudás híjján a talaj^ struktúrája tönkremegy, több kárt csinálnak az öntözéssel, mintha az Úristen különös kegyelmére bízta voln gazda a maga vetését. Nem lehet, hogy szaktudás nélküli emberek ilyen nagy befektetésekkel gazdálkodjanak. Nincs rá eset, hogy ez közgazdasági szempontból hasznosítható legyen. A mezőgazdasági felügyelőségek a maguk kis számával, kevés idejével és csekély anyagi eszközeivel nem tudnak kellő oktatást nyújtani, mert hiszen erre egy életet kell szánni. A mezőgazdasággal foglalkozó ember tudja, hogy minden nap, a mezőgazdaság minden ülése 1937 június 15-én, kedden. 483 egyes kis aprólékos mozzanata más és más elbánást parancsol., Manapság látunk ügyvédeket, bírákat és a Lateiner osztályba tartozó más olyan embereket, akiknél a gyermekáldás elmaradt és olyan anyagi körülmények közé kerültek, hogy beszerezhettek maguknak egy kis gazdaságot, egy kis gyümölcsöt, vagy egyebet. Ezek a legjobb bizonyítékai annak, hogy egy intelligens embernek, amikor kezébe vesz egy kis földet, mennyi tandíjat kell fizetnie akkor, ha csupán szakkönyviből gazdálkodik és nincsen megfelő tapasztalata. (Csoór Lajos: Könyvből gazdálkodni nem lehet!) Az elméleti oktatást nem szabad lekicsinyelni és nem is azt akarom kiemelni, hogy kizárólag a parasztgazdálkodás a produktívabb és nemzeti szempontból a fontosabb. Egyik a másik nélkül nem ér semmit, egyik a másik támogatása nélkül nem megy semmire. Fel kell hívnom a mélyen t. földmívelésügyi kormány figyelmét ennél a nagy ügynél arra, amit ne mulasszon el szemelőtt , tartani, hogy t. i. a rendelkezésre álló intelligens gazdákat, akik akár a mezőgazdasági kamaráknál, akár a felügyelői karban vannak, ne felejtse el kioktatni arra, hogy^ igyekezzenek közeledni a parasztsághoz. Méltóztassanak. elhinni, hogy ha a magyar paraszt megfelelő bánásmódban részesül, gyermeki módon ragaszkodik az intelligens gazdához és szeret tanulni. Nagyon elítélendő felfogás az, hogy a magyar paraszt maradi, nem akarja bevenni f az újításokat. Ez nem igaz. Nem akarja bevenni akkor, ha egy divatos jelszóval akár a len-, akár a kender-, akár pedig a cukorrépatermelést vagy más termelést a nyakába sózzák és amikor nagy gonddal kitermeli ezeket, akkor jön a legnagyobb gondja, hogy hogyan tudja termését eladni és értékesíteni. Nem szabad a mezőgazdaságot *a kereskedelemnek potya vadászterületül odaadni. Volt olyan idő, amikor a babot mint vetőmagot megvettük mázsánkint 200 pengőért és a termést 25 pengőért kellett eladni., Előfordult, hogy egyik évben 70 pengőért termeltünk lenmagot, a másik évben pedig 8—12 pengőért vették el tőlünk. Előfordult az is*, hogy a prímán kitermelt kender kóróját szerződéses lekötések mellett a gazdáknak fel kellett tüzel niök, vagy pedig elrohadt, mert a bíróságnak sokszor a szakbecsüs kevés szakértelme folytán, — nem merem azt állítani, hogy részrehajlása^ folytán — a gazda kárára történt bíráskodása következtéiben a gazda elvesztette a kedvét attól, hogy ezt az igen értékes kereskedelmi, közgazdasági szempontból nagy jelentőséggel bíró kendert termelje. En Kállay Miklós szájából hallottam, amikor azt mondta, hogy a lucerna- és a lóheretermelés egyik legnagyobb fontosságú cél és hogy ez a két növény az öntözőgazdálkodás következtében egyik legjövedelmezőbb termeivényünk lesz. , .. Ma a magyar lucerna- és lóheremag ver minden külföldi magot. Ezt tudjuk mindnyájan. Bátor vagyok kijelenetni, hogy ha a mezőgazdálkodást, illetőleg lucernásainkat és lóh éréseinket öntözőgazdálkodásra rendezzük be, akkor azok jelentősége teljesen elvész.^ Nem hogy lucernamagunkat nem fogják szívesebben venni, — mert hiszen most szívesen veszik — de nem lesz mit venni. Mert tudnunk kell, hogy a lucerna és a lóhere megtermékenyülését az Alföld száraz klímája teszi lehetővé, ezért ad olyan maghozamot és olyan jó minőséget. (Csikvándi Ernő: Nem az egész orszá68*