Képviselőházi napló, 1935. XIV. kötet • 1937. május 31. - 1937. június 22.

Ülésnapok - 1935-230

450 Az országgyűlés képviselőházának 230. ülése 1937 június 11-én, pénteken. lyet a törvény harmadik része a gazdák részére kölcsönképpen juttat, tulajdonképpen szintén teljes egészében munkabérekre fog fordíttatni, imert a gazdák ezekből fogják az ércsatornákat megvalósítani örömmel állapítható meg a javaslatból, hogy az adminisztrációra mintegy 8, maximálisan 10 százalék fog jutni, tehát a munkabéreken kívül az anyagköltségek, amelyekben szintén tetemes munkabérek leiedzenek, teszik az egész 80 milliós összeg nagy- és főrészét. Ez a mostani terv a magyarországi öntözéseket az eddiginek körülbelül tizenötszörösére fogja fokozni. Fokozni fogja elsősorban azáltal, hogy megépíti azt a főcsatornát, amely a Tiszától Berettyóújfaluig megy s amelynek létesítése érdekében az Öntözési Alapnak 220 millió köbméter vizet kell tárolnia. Ezen óriási mennyiségű víz tárolásiára azért van szükség, mert a Tisza nemzetközi folyam lévén, nyári időben, midőn annak a víztartalma másodpercenként körülbelül csak 100 köbmétert tesz ki, onnan kiszivattyúzni a nemzetközi hajózási egyezmények miatt sem lehet. Szükséges tehát tároló medencék létesítése, mert tároló medencék létesítésével a legaszályosabb évben is biztosítva van az öntözés. Az a helyzet, hogy a Tisza .alacsony vízállás mellett, mint volt 1904-ben, csak a hajózásra szükséges vízmenynyiség folyt le — vizet kiszivattyúzni belőle már nem lehet. Ezért az egész kérdést nagy tároló medencék megépítésével kell megoldani, ami lehetővé teszi, hogy az öntözés az Alföldön a legrosszabb, a legaszályosabb évben is fennakadás nélkül folytatható legyen. Az egész hatalmas öntözési mű a Tiszántúl legnehezebb sorsban élő lakosságát fogja felemelni, a magyarságnak talán utolsó tartalékát kívánja megerősíteni és mivel ^hatalmas munkaalkalmat jelent s jelenti egyúttal azt, hogy a termelés bizonytalansága a Tiszántúl meg fog szűnni, azt lehet remélni, hogy segítségével a Tiszántúl aszályos részén az öntözés t megvalósításával állandóan _ közepes, sőt jó termésekre is lehet számítani, tisztelettel elfogadásra ajánlom a törvényjavaslatot a Háznak. (Helyeslés és taps a jobboldalon és a középen.) Elnök: Szólásra következik? Vásárhelyi Sándor jegyző: Dinnyés Lajos! Dinnyés Lajos: T. Képviselőház! Az 1880-as esztendőkben gazdasági életünket a lecsapolások kérdése uralta. Nem volt az országnak jóformán egyetlen vízben gazdag része, ahol úgy a hivatalos, mint a nemhivatalos fórumok egymásután ne követelték volna a lecsapolást. Erre a sorsra jutott az Eesedi láp, itt közelebb a Duna—Tisza-köze, de a Tiszántúl is, és ma odajutottunk, hogy ezt a kérdést jó magyar szokáshoz híven, alaposan elintéztük. Alaposan lecsapoltunk ^minden vizet, levittük még a legszükségesebb vizeinket is és nagyon természetes, hogy az akciónak reakciójaképpen — elismerem, nagyon helyesen — a kormányzat foglalkozni kezdett az öntözés gondolatával és törvényjavaslatot terjeszt a képviselőház elé, amellyel ezt a problémát meg akarja oldani. A magam részéről nem tudom magamévá •tenni az előadó úrnak azokat a rózsás színeit, amelyekben a jövőt feltünteti, mert én, aki ezzel a kérdéssel hosszabb idő óta foglalkozom, 1

— hiszen sajnos, a mi vidékünkön is van egy ilyen csatorna, amelyről a képviselőházban többször szóltam és amely a köztudatba is •»átok-csatorna« néven ment át — tudom, hogy ennek a kérdésnek megoldása nem ilyen egyszerű. Ahhoz nevezetesen, hogy öntözzünk, pénzen kívül még sok mindenre van szükség, legelsősorban alapos, műszaki számításokra, -beleértve az agro-geológiai, különböző statikai és egyéb műszaki számításokat. Mert ha nagy vízmennyiséget tökéletesen akarok tárolni, — a vízmennyiség tárolásáról az igen t. előadó úr is megemlékezett — gondoskodnom kell arról, hogy öntözni abhian az időben tudjak, amikor akarok, amikor a csapadék nagyon kevés, amikor a csapadékviszonyok következtében szüksége van a földnek a vízre, tehát az öntözésre. Ezt a tárolást úgy kell tudnom intézni, hogy ezzel a vízzel mindenkor rendelkezzem. Ezt a kérdést nem tudom az előadó úr optimizmusával nézni és kezelni. Nem tudom magamévá tenni ezt a rózsaszínben látást, ahogyan ő látja a jövőt, mert neirn látok még komoly műszaki alapot és nem ismerem a terveket, amelyek ezt lehetővé teszik, amelyek ezt érzékeltetik velünk és hizonyossá tesznek bennünket afelől, hogy az öntözés kérdése ezzel elintéztetik. Mielőtt azonban az öntözésnek ezt a módját megvalósítanánk és miképpen az előadó úr is mondotta, ezzel a 80 millió pengővel az öntözést elindítanánk, elsősorban szükséges egy nagyarányú műszaki munka elintézése, illetőleg a tervek elkészítése. Nagyon jól tudom és nagyon helyes, hogy ez/zel az öntözési imiunkával amelyre 80 millió pengőt fordítunk, egy csomó szegény ember, éppen a kubikos-osztály, amely a legnagyobb nyomorúságban van, munkához fog jutni. De a kérdés még nincs megoldva azzal, hogy tároló medencéket, új ércsatornákat fogunk építeni, itt más fontosabb kérdések lis vannak, nevezetesen az, hogyan és milyen lmodon akarjuk ezt a nagy vízmennyiséget évenként tárolni. Ehhez ugyanis elsősorban tolyan terület, olyan altalaj kell, amely a vizet át nem ereszti, mert különben előállhat az a helyzet, hogy a víz nem is párolgás alakjában,, hanem a kapillaritás következtében a földbe •leszivárogva tűnik el és így egész kalkulációnk máról-holnapra semmivé válik. Hogy ez menynyire így van, hogy mennyire szükséges a komoly, alapos tanulmányozás, a helyszínelés, a plasszírozás, ezt láttuk akkor, amikor a dunarvölgyi átok-csatornát csinálták. Akkor egy iréges-régi tervet húztak elő a fiókból anélkül, hogy újra számítottak, helyszíneltek volna, s megtörtént az, hogy amikor csinálták a fő csatornát, a papíron gyönyörűen ki volt jelölve, Ide nem volt talajszelvény-vizsgálat és ezt az lexcavatort nekivitték egy vízátnemeresztő rétegnek, úgyhogy vissza kellett csinálni az egei szét és más talaj szelvény felé kellett vinni a főcsatornát. Az előadó úr kijelentése szerint és a törvényjavaslat intenciói alapján most öntözést akarunk csinálni és a törvény javaslat intenciói szerint elsősorban tárolással akarjuk a^ szükséges vízmennyiséget megőrizni, konzerválni és azután kibocsátani. A Tisza, mint tudjuk, a legszeszélyeseb'b folyó, amelynek szintjét, mint a Duna szintjét is, a nemzetközi Duna-egyezmény szabja meg, de tisztelettel kérdem a földmívelésügyi kormány igen t. szakértőit, mennyi az a vízmennyiség, amelyet az eddig mért legalacsonyabb vízállás mellett is a Tiszából nyerhetünk? Mert ilyen nagy öntözési munkánál úgy kell kalkulálni, az egésznek az az alapja, hogy az eddig észlelt alacsonyabb vízr állás mellett a Tiszából mekkora vízmennyisé-