Képviselőházi napló, 1935. XIV. kötet • 1937. május 31. - 1937. június 22.

Ülésnapok - 1935-228

382 Az országgyűlés képviselőházának tése azonban már nem ilyen egyszerű kérdés, amint arra magában a bizottságban is bátor voiltam rámutatni. Itt ugyanis olyan helyzet fordult elő, amikor nem hazugsággal állunk szemben, hanem megtévesztéssel, megtévedéssel, jóhiszeműséggel. Minthogy a törvényjavaslat nomenklatúrája ezt a két büntetni kívánt tényállást vagylagosan köti össze,_ kétely merül feli abban a tekintetben, hogy vájjon abban az esetben is büntethető-e az _ illető a vészhírterjesztés vétségének szankcióival, ha a maga részéről nem volt tudatában annak, hogy az a hír, amelyet ő jóhiszeműen továbbadott, valótlan. így, jogászi megvilágításban exponálva a kérdést, azt hiszem, mindenről lehet szó, csak arról nem, hogy valaki, ismétlem, ilyen mithikus hajcot akarjon felidézni az igazság és a hazugság között és a hazugság diadala mellett törjön lándzsát. (Propper Sándor: A gyengeségérzet jele ez a kormány részéről. — Ellenmondások jobbfelől.) Maga a miniszter úr is honorálta ezt az aggodalmamat, mert hivatkozott velem szemben a büntetőtörvénykönyv 75. §-ára, amely a gondatlanságot vétség esetében nem bünteti. Engedelmet kérek, miniszter úr, azonban ez a hivatkozás engem akkor sem és azóta sem tudott teljesen megnyugtatni. Az a kérdés, hogy a gondatlansági elem minél jelentkezik, jelentkezik-e magában a tényállásban. Itt a tényállás akként van konstituálva, hogy »aki olyan hírt k,ohol, — tehát valótlan hírt kohol — vagy olyan valótlan hírt terjeszt« ... és Jön a törvény további meghatározása: amely alkalmas bizonyos érdekek megsértésére, satöbbi. A törvényjavaslatnak ez a rendelkezése alapot ad arra a magyarázatra, hogy elegendő a hírnek a valótlansága és elegendő a terjesztése és gondatlanság a terjesztésnél büntetlenséget biztosíthat a büntetőtörvénykönyv 75. §-ára való hivatkozással, ellenben abban a tekintetben, hogy gondatlanság terheli-e a cselekmény elkövetőjét abban, hogy megvizsgálta magát a hírt a köteles gondossággal, hogy az való-e, vagy valótlan, ebben a tekintetben nem nyújt nekem megnyugtató támpontot arra nézve, hogy a bíróság hivatkozással a büntetőtörvénykönyv 75. §-ára a büntetést mellőzni fogja; sőt félek tőle a hasonló esetekben kialakult büntetőjogi praxisra való tekintettel, hogy ebben az esetben a bíróság csak jóhiszeműséget fog megállapítani a, vádlottal szemben és ennélfogva a büntetlenséget nem fogja számára biztosítani. Az igen t. igazságügyminiszter úr int, hogy ez nemi így fog történni. En mindenesetre elérteni célocmat, mert itt az igazságügymin iszter úr megnyilatkozásával tisztáztam a törvényjavaslat intencióját és nagyon szeretném, ha a t. miniszter úr ennek konzekvenciáit levonva, azt magában a törvényben is szövegezés formájában kifejezésre juttatná. Kifejezésre juttatná nevezetesen azt, hogy büntetendő egy valótlan hír koholása és büntetendő egy valótlan hír terjesztése, feltéve, hogy a hír terjesztője tudott a hír valótlanságáról. (Farkas István: Ügy van! Ez a helye® tiszta álláspont!) Ha ezt a t. igazságügyminiszter úr is így fogja fel, semmi akadálya nem volna annak, hogy itt a törvényhozás ^intenciója precízen megszövegezve a törvény szövegébe kerüljön. (Farkas István: Egyébként nyaktiló lesz az egész!) Ettől függetlenül rá kell azonban mutatnom, hogy ennek a törvényjavaslatnak 2. §-a 2 28. ülése 1937 június 9-én, szerdán. i jogászilag is pontatlanul van megszövegezve. • Bocsánatot kerék, olyan fogalmakkal operál, | amelyekkel a gyakorlati életben operálni nem | lehet, mert azok nem kialakult, mindenki által ellenőrizhető fogalmak. Például ezt mondja (olvassa): »...olyan valótlan hírt terjeszt, amely a közrendet vagy a köznyugalmat zavarhatja, vagy az ország külső politikájának érdekét veszélyeztetheti, avagy az ország gazdasági helyzetéit, vagy hiteléletét károsan érintheti.« Bocsánatot kérek: »köznyugalom«, »külpolitikai érdek«,, ezek nem olyan fogalmak, amelyeknek mindenkori szigorú ismeretét és vizsgálatát én az egyes polgártól joggal elvárhatnám. Hiszen valljuk meg őszintén, magának a törvényhozásnak a tagjai sincsenek sokszor tisztában azzal, hogy cselekedeteik imienynyüben zavarhatják a közrendet és a köznyugalmat, nem is beszélve árról, hogy a külpolitikai érdekekkel a mi tájékoztatásunk mellett, merem állítani,! hogy még a törvényhozás tagjai sincsenek teljesen tisztában. (Ügy van! Ügy vunj a bal- és a sztélsfibaloMdaJon.) Mjaga az a terminológia, hogy »veszélyeztetheti, »zavarhatja«, »érintheti«, nem való véleményem szerint a törvénybe. (Ügy van! Ügy van! a balés a szélsőbaloldalon. — Propper Sándor: Csupa fel télteles módok!) S íha igen t. igazságügyoniniszter úr itt egy kodifikációs ballépéssel, nem akarom mondani: rémtiettel keresztül száguldott a büntetőtörvénykönyv területén és ott egészen különböző, egymással összefüggésben nem álló 'bűncselekményeket csak egy merész logikai következtetéssel egy paragrafusba szedett, akkor látnia kellett volna, hogy bizony, ezekben a törvényszakaszokban nem ezek a feltételes kifejezések fordultak elő. Hiszen a kihágási büntetőtörvénykönyv világosan megmondja, hogy »aki a harangok félreverésével a lakosság nyugalmát zavarja«, még az 1931:XXVT. te. is azt mondja, hogy »aki olyan, a gazdasági helyzetet, vagy iá hiteléletet károsan érintő...« — tehát nem érinthető — »... hírt közöl«, büntetés alá kerül, nem is beszélve arról a harmadik büntetőjogi komplexusról, amely az 1930:111. tc.-ben van beiktatva, amely a hadviseléssel kapcsolatban 'háború esetén vészhírek terjesztését kívánja büntetni. Amikor a bizottságban ezt a javaslatot tárgyaltuk, akkor Zsitvay Tibor t. barátom, volt igazságügyminiszter azt mondotta, hogy nagyon jó ez a szakasz, mert ez a szakasz mint Damokles kardja fog függeni a bűnözni szándékozók feje felett. Az én felfogásom szerint az igazságszolgáltatás pallósának nem szabad Damokles kardjának lennie. (Ügy van! bálfelölj Az igazságszolgáltatás pallósának ki kell határozattan és élesen jelölnie ezt a kört. amelyen belül a polgár szabadságának tudatával és biztonságával szabadon mozoghat, (Ügy van! balfelöl.) tehát nem szabad belecsúszni abba a régi klasszikus megállapításába valamelyik római császárnak, hogy úgy kell szövegezni a törvényeket, hogy azok ne, legyenek világosak, mert akkor a polgárok könynyen kibújhatnak alóluk. (Ügy van! Ügy van! — Derültség a bal- és a szélsőbaloldalnn.) Nekünk úgy kell szövegeznünk, hogy alapul vegyük azt a kétségtelen elméleti megállapítást is. hogy a büntetőtörvénykönyv a polgári szabadságnak egyik alapvető garanciája kell. hogy legyen, (Ügy van! a szélsőbaloldalon.) hogy minden polgár tudja, hogy a mindennapi életben hol az az ösvény, amelyet neki nem