Képviselőházi napló, 1935. XIV. kötet • 1937. május 31. - 1937. június 22.

Ülésnapok - 1935-225

266 Az országgyűlés képviselőházának hogy zsidókérdés. Az ilyen ember azután rögtön műveletlen, ostoba tökfilkóvá válik, tehetségtelen lesz es azt mondják róla a baloldalon, bogy súlyosan csalódtak benne. (Meizler Károly: JÜz igaz! — Mozgás,— Derültség.) Így azután lassan, de biztosan kialakul az a helyzet, hogy nem lehet már semmitele problémát sem felvetni a nélkül, hogy az ominózus zsidókérdés rögtön előtérbe ne kerüljön. Ha azt mondom például, hogy új földreformot kellene csinálni, (Kajniss Jb'erene: Helyes l) akkor rögtön zúg a vád az egyik oldalról, hogy: el akarja terelni a figyelmet a zsidókérdésről. Ha azt mondom, Jiogy egészséges szövetkezeti rendszerrel kellene megerősíteni a magyar kisgazdatársadalom, erejét, a másik oldalról viszont rögtön barbár antiszemitáúák bélyegeznek, mondván, hogy meg akarom fojtani a zsidó kereskedőt. Ha -azt mondom, hogy katolikus vagyok, rögtön gyanúba fognak, bogy nem vagyok-e zsidópárti, mert mint katolikus természetesen nem lelkesedhetem Hitlerért. De ha azt mondom, hogy nem ártana nemzetünkben egy kis kollektív szellemet kialakítani, rögtön fasisztának, hitleristának, tehát antiszemitának tartanak. (Rassay Károly: Egy mentség van! Meg kell mondani nyíltan, mi az a kollektív szellem, amelyet ki akarunk termelni, akkor mindjárt megértjük, miről van szó! •— Rajniss Ferenc: Sohasem érti meg, aki nem akarja megérteni! — Bródy Ernő: Mondjuk meg: kollektivizmus az, hogy mindenki odaadja a másét. — Zaj a balkozépen. — Rassay Karoly: Nyíltan és tisztán mondjuk meg, hogy mit akarunk!) Kas say Károly képviselőtársam van annyira intelligens es művelt ember, hogy nagyon jól tudja azt, a kollektivizmusnak rengeteg fokozata van. (Rassay Károly: Köszönöm! Éppen azért mondom, hogy nyíltan meg kell mondani!) Erről azonban, engedje meg t. képviselőtársam, majd talán egy más alkalommal és más helyen fogunk beszélgetni. Akárhogyan nézzük is ezt az állapotot, azt kell mondanunk, hogy ez bizony betegség és pedig nem is a könnyebbik fajtából való. A legfőbb ideje, hogy az úgynevezett világnézeti fronton — ezt idézőjelben mondom — véssék le egy kissé a nagyképű maszkot. (Rassay Károly: Ez az!) Mondják meg nyíltan, hogy mit akarnak. (Rassay Károly: Ügy vau! Egyet akarunk!) Mondja ki az egyik front: antiszemita vagyok, nincs Is más programmera. (Rajniss Ferenc: És mit mondjon, ha van más programra ja?) Haván, akkor mást is fog mondani, kedves képviselőtársam. Mert abban a pillanatban, mihelyt így pucérra vetkőztetik a problémákat, meggyőződésem szerint az összes és a legjobb magyarok azonnal abba a frontba fognak összecsapódni, amely összes problémáinkat, összes kérdéseinket nem ogyetlen kérdés szemszögéből, hanem szintézisben fogja látni. (Rassay Károly: Ez a helyes! Ezt akartuk! — Meizler Károly: Vagy a jobboldalon, vagy a baloldalon betörik a fejüket! — Rakovszky Tibor: Legyen vége az álarcos bálnak! — Rassay Károly: Ezt akartam én is mindig: hogy tegyük le a maszkot! — Friedrich István: A magyarok ott csapódnak össze, ahol a miniszterelnök van! — Zaj!) Elnök: Csendet kérek, képviselő urak! Németh Imre: Nekem az a meggyőződésem, hogy a. mi összes nagy problémáinkat, mint említettem, köztük természetesen a zsidókérdést és a zsidóveszedelmet is, — amely van, I iïÉê. ülése 1937 június k-én, péntekéit. amely le nem tagadható, de azt is szintézisben kell látni— szintézisben kell látni összes többi nagy problémáinkkal, mint például a feudalisztikus erők problémájával, az egész középosztály, a bürokráciába beskatulyázott középosztály átformálásának a problémájával, külpolitikai helyezkedésünk kérdésével. Mindezeket az összes nagy kérdéseinket egy nagy szintézisben kell látnunk, mert minden nemzete sorsáért -felelősséget érző magyarnak éreznie kell, hogy beteg állapot és abszurdum az, hogy ezeket a kérdéseket egyetlen kérdés szemszögéből nézzük és bíráljuk el. {Helyeslés. — Rassay Károly: A második lépés az, hogy le kell vonni a konzekvenciákat!. Vagy a .' kormány mögött ül-e az ember, vagy ia kormány ellen van! — Friedrich István: Jobb, ha a kormány mellett van! — Derültség. — Zaj.) Es most venio nunc ad fortissimum, elérkeztem mondanivalóimnak ahhoz a részéhez,; amely az egyik legkényesebb probléma és ez az úgynevezett sajtókérdés. A sajtókérdésről szeretnék beszélni, (vitéz Bánsághy György: Érdekes téma! — Rassay Károly: Koppant érdekes!) Egészen biztos, hogy bizonyos mértékig jogosult az az általános vád, amely azt mondja, hogy a mi közgondolkodásunknak ilyen ^ parciális irányban való kialakításáért természetesen a sajtó is felelős^ hiszen a sajtó egyike a legnagyobb köz vélemény formáló tényezőknek. Erről a kérdésről beszélve, rá kell mutatnom arra, hogy valóban itt is • egészségtelen állapot volt a háború befejezéséig. Kétségtelenül megállapítható az, hogy a sajtónak — főleg a budapesti napisajtóról beszélek, amely mégis csak a leglényegesebb — körülbelül 90 százaléka jóformán kizárólag zsidó kezekben volt és zsidó vezetés alatt állt. A forradalmnk óta ez a helyzet valamennyire megváltozott. (vitéz Bánsághy György: Nem sokat! — Rassay Károly: A képviselő úrnak is van lapja! A hirdetések után ítélve, nem is olyan nagyon fajvédő lap! — Zaj. — Meizler Károly: Az esélyek nem egyformák! — Bródy Ernő: Joga van mindenkinek!) Kedves képviselőtársam, ha az ujján végigszámolja, megállapíthatja, hogy, ha nem. is pontosan, de körülbelül 50—50 százalékra^ változott meg a kifejezetten zsidó és keresztény lap vállalkozás ok aránya. A százalékos aránynak ilyen eltolódása, ilyen alakulása azonban olyan éles konkurrenciát hozott, a konkurrenciának olyan élességét, amir lyent azelőtt a magyar sajtó természetesen nem ismert és nem ismerhetett, s ami természetesen magával hozta azt, hogy minden lapvállalkozás a különböző kedvezések tömegével igyekszik magának olvasótábort szerezni és az előfizetőkért dolgozni. (Rassay Károly: Különösen, ha állami pénzt kapott!) Az egyik állami pénzt kapott, a másik másféle pénzt kapott. (Dinnyés Lajos: Kaptak állami pénzt? — Rakovszky Tibor: Lajosfca felébredt!) Azt azonban mindenki tudja, hogy azokat akedvezéseket, amelyekkel a magyar sajtó legnagyoibb részének a közönség után kellett r szaladnia, nem lehet az előfizetési díjakból és a legális hirdetési díjakból ' fedezni. Túlságosan hosszadalmas volna arról beszélni, hogy mi ennek az oika, hogyan alakult ki ez a helyzet, a szomorú tény azonban az, hogy ennek

1 az ádáz és éles versenynek a következményeképpen! felnevelődött egy teljeseiL jogosulatlan,: majdnem azt mondhatnám, uzsorás jellegű közönség-igény, ami'ely szinte teri mészetasmek taruja azt, hogy napi 10 fillérért í teljes hírszolgálatot, (Rassay Károly: Képes