Képviselőházi napló, 1935. XIV. kötet • 1937. május 31. - 1937. június 22.
Ülésnapok - 1935-225
Áz országgyűlés képviselőházának mellékletet!) szépirodalmi, művészeti, tudományos tájékoztatót, hetenkint érdekes híradókat (Rassay Károly: Négy filléréirt is megkapta! Es adóban megfizette!) és ráadásul legalább egy toronyórát láncostul kapjon. Méltóztassék elhinni, hogy a magyar sajtókérdésnek ez az egyiiik leglényegesebb és legfájdalmasabb része (Ügy van! Ügy van!) és amíg ia) magyar közönség rá inem jön arra, hogy amíg nem. ő tartja el saját áldózatkészs égével azt a lapot, laonelytől a miagta érdekeinek objektív és hűséges szolgálatát várja, (Rassay Károly: Igaz! Ügy van!) addig nem lesz igazán egészséges a magyar sajtó. (Meizler Károly: Csakhogy nines egyforma teherbírás! Más az egyiík oldalon és más a másikon! — Zaj és mozgás a bal- és a szélsőbaloldalon.) T. Ház! Méltóztasisék elhinni, hogy a sajtóirefoinm leghatásosabb ^ módja tulajdoniképpen a lapterjedelemimel arányos lap-árminimálás lesz, talán) némi büntető jógii szadkcaókfcal kaposolatbialn, hogy milyen pénzeket fogadhat el a sajtó az előfizetési díjakon kívül. (Rassay Károly: Nyilvános ellenőrzés alá! — Helyeslés a bal- és a jobboldalon. — Rassay Károly: Állandóan követeljük és feljánljuk! — Meizler Károly: Ha meg lehetne ezt valósítani! De olyan revizor nincs!) Ez volna a valóban esedékes sajtórefoxm. T. Ház! Kérniém Rassay képviselőtársamat aSöra, Ihogy szíveskedjiék még egy kis türelemmel lenni. A isajtókérdés kiadói oldalával való foglalkozást a magam részéről befejeztem, most a sajtókérdésnek másik részéről szeretnék beszélni, amelyet én valahogyan fontosabbnak is érzelk és ez laiz ujságíró-fcérdés rendezése. Szilárd meggyőződésem, hogy a léginagyobb közvéleményt formáló erőnek, a sajtónak jelenleg valóban beteges 1 , egészségtelen állapotát semmiféle sajtórefonm nem orvosolhatjai, ha figyelmen kívül Ihagyja az újságíró-kérdés rendezését. Ennek a kérdésnek a vizsgálatánál teljes objektivitással meg Ikell állapítanunk, hogy a sajtónak a fentvázolt beteg állapotáért igen kicsiny részben terheli a felelősség az útiságírótársiadalmiat. Meg kell állapítanom, hogy az úgynevezett sajtószabadságból a légkisebb rész jut az alkalmazott újságírói karnak. Maljdnem személy szerint ismerem az egész magyar ujságírótársadalmat és meg kell állapítanom', nyugodt lélekkel mondhatom, hogy ennek a magyar újságíró társadalomnak nívója, szelleme, tendenciája sokkal, de sokkal jobb, miiint ahogy az a (megjelenő lapok: hasábjain megnyilatkozik. (Ügy van! Ügy van! — Meizler Károly: Nem. érvényesülnek! — Jurcsek Béla; A kiadok ... — Halljwk! Halljuk! balfelől.) — Rögtön rá fogok mutatni, kedves képviselőtársam. Azért rendkívüli fontosságú az ia) kérdés,, hogy a sokat emlegetett sajtófceform; kérdését ebből a szempontból is figyelembe vegyük. Nem győzőm eléggé hangsúlyozni, hogy nem lehet igazán hatékony sajtóreformot csinálni az újságírókor dés rendezése nélkül. Az idő rövidsége miatt csak vázolni szeretném azt, a gondolatmenetet, amely logikusan rávezet ennek a tételnek igazolására. A lap vállalkozás két erőre támaszkodik: az anyagi tőkére és a szellemi apportra. Kétségtelen, hogy ia kettő közül a szellemi apport, amit az újságíró hoz, a lényegesebb. Ma azonban az a helyzet, hogy a vállalkozásnak ezt a szellemi apportját jóformán semmiféle vagy legalább is nagyon csekély és nagyon gyenge társadalmi biztosíték védi. Az újságíró jóformán 225. ülése 1937 június U-én, pénteken. 26? teljesen ki van szolgáltatva kiadójának, mindenesetre sokkal jobban, mint példának okáért a betűszedő nyomdász. Ez az állapot nyilvánvalóan egészségtelen. Ha a közvéleményt formáló legnagyobb szellemi erők egyikétől, az újságírótól nagyobb felelősséget akarunk követelni a köz érdekével szemben, akkor elsősorban az újságíró egyéni szabadságát, vagyis nagyobb szociális biztonságát kell megerősítenünk a vállalkozó tőkével szemben. A gyakorlatban ez így hangzik: ha egészségesebb sajtóviszonyokat akarunk teremteni, akkor ám követeljük meg a cikkek íróinak egyéni felelősségét akár a legsúlyosabb szankciókkal is, de nagyobb ; felelősséget csak nagyobb szabadsággal és gazdasági, szociális biztonsággal rendelkező egyénektől követelhetünk. Ezért minden sajtóreform elengedhetetlen követelménye, illetőleg előzménye a magyar ujságírórend szociális helyzetének megerősítése, az autonóm kamara felállítása, akár kollektív formában, akár másféle rendszerrel à szerződések biztosítása és mindenekfelett és mindenekelőtt az újságírói nyugdíjintézmény biztosítása. (Rupert Rezső: Az utóbbi kettő kell! A kamarákból elég volt! A kamara az újságírónak börtön!) T. Ház! Egészen röviden csak ezeket voltam bátor elmondani a sajtókérdésről és most röviden beszélni szeretnék arról a problémáról, amelyet a költségvetési vita folyamán több felszólaló érintett: a magyar írók egy fiatal csoportjának arról az akciójáról, amelyet röviden falukutatásnak, szociográfiái munkásságnak neveztek. (Jurcsek Béla: Amit cenzúráz az Athenaeum!) Szeretném a t. Ház szíves figyelmét felhívni arra, hogy itt nem egy elszigetelt kis csoportnak különleges irodalmi akciójáról van szó, hanem sokkal jelentősebb es egyetemesebb jellegű mozgalomról, amely áthatja az egész fiatalabb magyar irodalmat. Itt nem egy vagy két kiadóvállalat üzleti vállalkozásáról van szó, nem is csupán a szociográfiával foglalkozó néhány író ügyéről, hanem jóformán az egész fiatal magyar írónemzedék döntő jelentőségű állásfoglalásáról vagy legalább is irányzatáról, amelyről még a laikus, a felületes szemlélő is megállapíthatja, hogy ez a fiatal magyar irodalom a maga reprezentáns egyéniségeiben rendkívül szenvedélyes érdeklődéssel fordul a, nemzeti közösség nagy sorsproblémái felé, főleg és elsősorban azonban a népi tömegek - sorsa és problémái felé. Nemcsak a kifejezetten szociográfiai irodalommal foglalkozó fiatal írók, nemcsak a fiatal történetírók vagy társadalomtudományi kérdéseket boncoló írónemzedék, de a szépirodalom különböző műfajainak kiváló képviselői is jóformán valamennyien a népi sors kérdését vizsgálják és világítják meg műveikben. A háború előtti l'art pour l'art irodalmi tendenciával szemben ez a fiatal magyar írógeneráció, amely kibontakozásában a magyar irodalom igazán nagy generációjának mutatkozik és ígérkezik, a szociális felelősség ébredésének a kifejezője. Ennek a generációnak legnagyobb lírikusai: Erdélyi József, Illyés Gyula^ Szabó Lőrinc, regényírói: Tamási Áron, Kodolanyi János, Nyirő József, Zilahy Lajos, Terstyánszky J. Jenő; a a nagyszerű és valóban európai [horizontú essay-isták közül Cs. Szabó László és Németh, László lírai lendületükben, emberábrázolásukban és prohlémalátásukhan is mind-mind azt a nagy és felelősség-
