Képviselőházi napló, 1935. XIV. kötet • 1937. május 31. - 1937. június 22.

Ülésnapok - 1935-225

Az országgyűlés képviselőházának baloldalhoz számítana a nagykapitalizmus excellenciás exponensétől kezdve a szocialista földmunkásig egy igen nagy és igen széles kategóriát, de éppen így általában jobboldalinak számítanak a köztudatban — mondjuk — a konzervatív, sok-tízezerholdas főúrtól és a kapitalista vezérigazgatótól kezdve a kollektivista nemzeti szocialista zsellérig igen-igen nagy és széles kategóriákat. Világosan megállapítható ebből, hogy a két úgynevezett világnézeti front szélső szárnyai az úgynevezett lényegi kérdésekben sokkal, de sokkal közelebb állnak a szembenálló frontszakaszhoz, mint amilyen közel állanak az egyes frontok szélső szárnyai egymáshoz. Hogy egyebet ne említsek, s hogy szemléltetőbben beszéljek, csak azt mondom, hogy példának okáért a feudális nagyurak, — akiket ugyan ki merne a baloldalhoz számítani és sorozni? — sokkal, de sokkal közelebb állnak a nagytőke néhány jelentős és jellegzetes exponenséhez, — akiket különben ki merne a baloldalhoz számítani? — (Rajniss Ferenc: így van!) mint ahhoz a magyar földmunkáshoz, aki jelenleg az ugyancsak jobboldali nyilasmozgalom jelszavában keresi a maga földi üdvösségót. De az is bizonyos, hogy az úgynevezett baloldalhoz sorozott bányadirektor (Meizler Károly: Az mindig jobboldali!) közelebb áll a jobboldali miniszteri tanácsoshoz, mint a saját ugyancsak baloldali munkásához. 1 Amint látjuk tehát, az ilyen kategorizálás íélettébb zavaros. (Rajniss Ferenc: Szóval •nincs világnézet?) De van, csakhogy én nem világnézetnek nevezem; méltóztatott az előbb hallani. (Rajniss Ferenc: Hallottam!) Az ilyen kategorizálás valóban nem alkalmas arra, hogy a szembenálló feleket és erőket világosan sorakoztassa ifel egymással szemben. De éppen dlyen zavarokat okoz .az úgynevezett konzervatív haladó, vagy éppen a radikális haladó jelző szerint való világnézeti kategorizálás. Előbb-utóbb kiderül, hogy a most az utóbbi időben egészen rendkívüli rugalmasságról tanúbizonyságot tevő Bethlen István gróf, akit lényegileg igazán mégsem lehet .másnak, mint konzervatív politikusnak nevezni, végeredményben még mindig haladó és kevésbbé konzervatív, mint azok az úgynevezett, radikális reformerek, akik, talán valami Wotan-kultusz anitíhosztermelő hatásától megfertőzve az erjesztett kancatej élvezetére akarnak bennünket megtanítani. (Rajniss. Ferenc: Kik azok?) Azok, akikről például tegnap Dulin képviselőtársunk beszélt. Ezek kétségtelenül sokkal konzervatívabbak, mint Bethlen István. (Zaj a foalközépen.) i A konstruktív és a destruktív ellentétével Sem állunk szemben sokkal világosabb köztudattal. Példának okáért a köztudatban általában úgynevezett konstruktív embernek mondják azt, aki olyanokat mond, hogy a balatoni műutat a kormány csak a gazdag zsidók számára építette; konstruktív az is, aki azt mondja, hogy minden jó úgy, ahogy van, de azért nem ártana egy kis diktatúra sem, hogy még biztosabban üljön a helyén »mindenki, akinek ma ülőhelye van; konstruktív például az is, aki lelkesedik Hitler zsidóellenes rendszabályaiért, de menten destruktívvá válik az illető, ha azt mondja: nekem azért mégis csak imponál az,, hogy Hitler a sofőröket is odaülteti a banketteken az autós urak asztalához. (Friedrich István: Tyhű! Ebből nagy baj volna nálunk! Díszmagyar nélkül? Te jó Isten! — De)5. ülése 1987 június 4-én, pénteken. â65 rültség. — Meizler Károly: Az Operába sem mehetne!) Elnök: Meizler képviselő urat kérem, maradjon csendben! Németh Imre: T. Ház! Azt hiszem, ezekből a dolgokból egészen nyilvánvaló, hogy nálunk az úgynevezett világnézeti kérdés — ezt halljuk meg és beszéljünk cróla teljes nyíltsággal és őszinteséggel — egyetlen részletre koncentrálódik, mégpedig a sokat emlegetett és sokat tárgyalt úgynevezett zsidókérdésre. Jobboldaliság vagy 'baloldaliság, konzervativizmus vagy radikalizmus, konstruktivizmus vagy destruktivizmus, mind-mind ennek az egy kérdésnek szemszögéből ítéltetik meg és azt kell mondanom, hogy szinte katasztrofálisan hasonlít közvéleményünknek erre a parciális perspektívára való beállítottsága azokra az időkre, amelyekről Ernszt Sándor előttem szólott igen t. képviselőtársam is beszélt, amikor a közösügyes időkben a magyar közvélemény óriási többsége minden, de minden problémánkat csak a közjogi kérdések perspektívájából tudta nézni. Ma körülbelül az a helyzet, ihogy a zsidókérdés a mi legújabb és legfőbb új »közjogi« problémánk. Nemcsak a mi belső dolgainkról való ítéletünket, hanem még külső szimpátiáinkat vagy antipátiáinkat is a zsidókérdés befolyásolja a közvélemény igen jelentős részében. Valljuk meg nyíltan és őszintén, hogy az egész úgynevezett világnézeti kategorizálás azon az alapon történik, hogy valaki antiszemita-e vagy sem. (Meizler Károly közbeszól.) Kedves képviselőtársam, lehet, hogy ön nem így kategorizál, de a közvélemény óriási nagy része így, ezen az alapon kategorizál. Ez így van. (Rajniss Ferenc: A kimondott filoszemitát nem nézik jobboldalinak, az bizonyos! — Derültség.) Aki antiszemita vagy legalább feltételezhető róla, hogy az, azt az úgynevezett jobboldalon vagy szélsőjobboldalon általában kitűnő, jó hazafinak tartják, az jó magyar még abban az esetben is, ha úgy fojtogatja a magyar parasztot vagy a zsellérmunkást, ahogyan éppen az ő gazdasági érdeke kívánja. (Ügy van! a szélsőbaloldalon. — Mozgás a balközépen. — Meizler Károly közbeszól.) Kedves képviselőtársam, lehet, hogy ön nem így kategorizál, ennek a divatos jobboldali világnézetnek szempontjából azonban feltétlenül baloldali az, aki azt mondja, hogy nem érdekli, hogy zsidó-e, sváb-e vagy magyar-e az a basa, aki a dolgozó népet nyomja és megveti, hanem egyforma ellenségnek tekinti mindegyiket. Ez a divatos job bold aliság, ez az új magyar közjogi világnézet általában nem sokat törődik azzal, aki nem egyedül és kizárólag a valóban meglévő, szóval általam le nem tagadott zsidó veszedelmet látja, hanem egyéb veszedelmeket is lát (Rajniss Ferenc: Más veszedelmek?) és hajlandó akár hazaáruló bitangnak is nevezni azt, aki nem az ő álláspontját foglalja el. De ne méltóztassék azt hinni, — objektív leszek — hogy az úgynevezett baloldali szemléletet nem ugyanez a pszichózisszerű állapot jellemzi. (Meizler Károly: Mindkét oldalon!) Természetesen, mindkét oldalon. A baloldalon ugyanis lassanként ugyancsak az lesz az egyetlen értékmérő szempont, hogy ki milyen álláspontot foglal el a zsidókérdésben. Mert lehet valaki akármilyen reformer, akármilyen haladó szellemű ember, lehet akármilyen forradalmi programmja a társadalmi átalakulást illetően, menten sötét reakcionáriussá válik, mihelyt ki meri mondani ezt a nehéz szót,