Képviselőházi napló, 1935. XIV. kötet • 1937. május 31. - 1937. június 22.

Ülésnapok - 1935-224

Az országgyűlés képviselőházának 22U. kérdésekkel és felállítván egy kalória-normát, amely szükséges, azt mondották, hogy orszá­gos átlagiban véve mennyiségileg 33, tápér­tékben 3 százalékkal van egész népünk ez alatt a norma alatt. Ha ez az átlag, méltóztas­sék elképzelni, hogy egyes vidékek milyen szörnyű helyzetben lehetnek ebben a tekintet­ben. Hogy milyen a helyzet, ezt megállapítják egyéb munkálatok, amelyekből veszem azokat az adatokat, amelyeket most fel fogok olvasni arra vonatkozólag, hogy mi tulajdonképpen csak kenyérben és burgonyában vagyunk ott, ahol kellene lennünk, — ezekben a cikkekben is csak legalább is közepes termés esetén, rossz termés esetén tehát még ezekben a cik­kekben sem vagyunk ott — viszont az ország marhahúsban felét kapja annak, mint amit kellene kapnia normális európai kalóriaadagot számítva; sertéshúsban egynegyedét, tojásban egy töredék részét, tejben egyhetedét és a kü­lönféle főzelékekben körülbelül egynegyed ré­szét. Ez egyrészt gazdasági kérdés, másrészt azonban népnevelés és felvilágosítás kérdése is, mert vannak ezek között olyan cikkek, ame­lyekre a magyar táplálkozást átterelni na­gyobb gazdasági prosperitás nélkül is lehetne. Helyesen mondotta tegnapelőtt a miniszterel­nök úr, hogy egy magyar őszibarackban a C­vitamin egy ember számára több napra is megvan v A táplálkozás azonban nemcsak vitami­nokból áll, — amely vitaminok egyébként még mindlig meglehetősen okkult fejezetét képezik a táplálkozásról szóló tudománynak — de itt van a főzelékek kellő ki nem használása, a •magyar közönségnek a nyers gyümölccsel szemben való majdnem azt mondhatnám aver­ziója bizonyos vidékeken és hogy még egy té­telt mondjak, a sovány tejnek, mint táplálék­nak, a legszegényebb néprétegeknél való pro­pagálása és bevezetése és a helyes főzés pro­pagálása. Ezek mind olyan állami feladatok, amelyekkel a mai gazdasági és vagyoni hely­zetünkben is tudunk foglalkozni és meg tud­juk alapozni, hogy a jövő magyar generáció a nemzetek versenyében erősebb és egészsége­sebb legyen a jelenlegi generációnál. A gyermekekre vonatkozólag azt mondja ez a népszövetségi elaborátum, hogy főleg a terhes asszonyoknál, a gyermeket tápláló asz­szönycknál és az 1—5 év között lévő gyerme­keknél döntő a jövőre nézve, hogy mit kapnak táplálékul, s itt legfontosabb a tej és a cukor. Állami akcióval még a jelenlegi cukorpolitika felforgatása nélkül is elő lehetne idézni, hogy legalább a^ gyermekekre vonatkozólag megszűn­jék az egész Európában példátlanul alacsony színvonalunk a cukorfogyasztás terén, hiszen mi esak egynegyedét vagy ötödét érjük el az angol cukorfogyasztásnak és még a szomszé­dos Csehszlovákiában is kétszer vagy két és félszer ' annyi a fejenkénti cukorfogyasztás, mint nálunk. Ismétlem, fajunk nemzetközi ver­senyképessege függ ettől és^ éppen ezért ennek a problémának a megoldását a legelsők közé kell helyezni. A másik igen fontos kérdés a lakáskérdés. Plagizálok előttem szólott képviselőtársaimtól, — bár nemcsak a Ház ezen oldaláról, hanem a túlsó oldalról is elhangzottak ezek az észrevé­telek — és én azt anondom, hogy ha tatarozási kedvezményeket tudunk nyújtani a városi épít­kezéseknél, holott köztudomású, hogy a cseléd­lakások egyes vidékeken vétkesen elhanyagolt ülése 1937 június 3-án, csütörtökön. 237 állapotban vannak, akkor kötelezni kellene és lehetne a birtokosokat oselédlakások építésére is, de csak. az esetben, ha ennek aayagi bázi­sát valamelyes adókedvezmények ftrPmájában meg tudjuk adni, mert csak akkor lehet ezeket az. építkezéseiket azoktól a higiéniai feltételektől függővé tenni, amelyek valóban kellenek ah­hoz, hogy megszűnjék az az állapot, hogy cse­lédeink — az ország egyes vidékeiről beszélek: csak, ez nem általános — helyenkint valóban nem emberhez méltó, legalább is nem kuiltúr­emberhez méltó módon laknak. A falusi napszám kérdése a szociális prob­lémák között az egészségügyiek után, nézetem szerint, a legfontosabb megoldandó feladat. Itt csak arra hívom fel a már ismételten, több­ször citált konzervatív nézőpontomból a figyel­met» hogy a napszám kérdését nem lehet sema­tikusan elintézni, sem az egész országra vonat­kozólag, sem az egész évre vonatkozólag, mert ez rendkívüli bonyolult kérdés. Helyes talán a minimális napszámokkal operálni, azonban csak ott, ahol bizonyos kizsákmányolással szemben akarunk védekezést nyújtani és csak — mondjuk — egy bizonyos vidékre vonatko­zólag individuálisan. Különben nem hiszem, hogy helyes eredményhez fogunk, jutni. A fa­lusi munkapiac szempontjából természetesen elsőrendű fontossággal bír a kormány köz­munkapolitikája, mert ez a közmunkapolitika az, amely a fölös munkaerőket a falutól elvon­hatja,, különösen akkor, ha azt — és erre hívom fel a jelenlevő iparügyi és kereskedelemügyi miniszter úr figyelmét is — decentralizált for­mában valósítja meg és lehetőleg munkaigé­nyes közmunkákkal járó munkálatokkal igyek­szik a falu segítségére jönni. Még egy kérdés, és ez még szorosabb mér­tékben a kereskedelemügyi és iparügyi mi­niszter szívügye lehet: azt hiszem, komolyan lehetne és kellene foglalkozni az ország villa­mosításával kapcsolatosan azoknak a kis vil­lamos munkagépeknek problémájával, ame­lyekkel egyes országok igen jelentékeny ered­ményeket értek el a háziiparban. Tudom, hogy bizonyos kezdeményezések vannak nálunk, a nemzetközi vásáron magam is láttam, de ter­mészetesen ez a kérdés még gyermekcipőben van s ennek a kérdésnek különösen a téli mun­kátlanság hónapjaiban való kisegítő hatása valóban olyan, hogy a kormánynak azzal fog­lalkoznia kell. Megvallom, az öregségi biztosítás tekinte­tében bizonyos kétkedés van bennem,, mert nem látom az anyagi eszközöket olyan mértékben, hogy ez a biztosítás nagyon hatékony legyen. Ilyen mértékben nem tudjuk megvalósítani, azonban abban a szerény keretben, ahogyan a miniszterelnök úr legutóbbi beszédében jelezte, természetesen a magam részéről is hozzá­járulok. Minden szociálpolitika jó, amely ad és amely nem vesz. A helyes szociálpolitika ha­tárai tehát éppen ott keresendők, hogy nem szabad valamely termelési ág rentabilitását veszélyeztetni, mert hiszen ezt azok sínylenék meg, akiken segíteni akarunk. Legyen szabad ezt a kérdést a pénzügyminiszter úr egy cik­kéből való idézettel befejeznem, (felolvassa): »Tervszerű szociálpolitikának semmiképpen sem lehet célja a lefelé való nivellálás, illetve az egészségeseknek és keresőképeseknek olyan súlyos megterhelése, hogy ezzel ők is megsegí­tésre szorulókká váljanak.« A birtokpolitikát is a szociálpolitika esz-

Next

/
Oldalképek
Tartalom