Képviselőházi napló, 1935. XIV. kötet • 1937. május 31. - 1937. június 22.

Ülésnapok - 1935-224

Àz országgyűlés képviselőházának ML ülése 1937 június 3-án, csütörtökön. 229 gébben hatadást és fejlődést jelentett, defenzívába lett szorítva és egyes körök szerint szinte már a reakcióval azonos. Mindezeket szükségesnek tartottam elmon dani a nézetek tisztázására, mert, monhatom, nagy nálunk nagy mértékben elterjedt az úgynevezett eszmei és elvi anarehia. Most kénytelen vagyok megszakítani az eddigi logikai láncolatot, mert a költségvetési tárgyalás menete olyan volt, hogy nem mondhattam el bizonyos tárcákhoz egyes dolgokat, amelyekről meg akartam emlékezni. A mezőgazdaság helyzetéről kell néhány szót szólanom, mert hiszen, ha azt akarjuk, hogy Magyarország a mai nehéz időkben lelkileg harcképes legyen és szellemileg és anyagilag is ellenállást tudjon tanúsítani, akkor komoly intézkedéseket kell tennünk agrárgazdálkodásunk terén. Nincs időm ezt részletesen kifejteni, inkább csak le akarom szegezni magamat bizonyos elvek mellé. • Nézetem szerint az egész világon folyó hatalmas fegyverkezési és gazdasági verseny nálunk nem érezteti eléggé erősen hatását és konzekvenciáit sem vonhatjuk le, pedig a mezőgazdaság problémái beletartoznak, mert sürgős megoldásra várnak. Mindlenekelőtt gyors intézkedésekre volna szükség, a

# mezőgazdasági munkásság ellátása terén. (Dinnyés Lajos: A kormányt tessék erre figyelmeztetni!) tíz az ellenzék dolga is volna, hogy bizonyos kritikát gyakoroljon, ebben az irányban, (Dinnyés Lajos: Eleget kritizálunk, az a baj!) úgyhogy mi kénytelenek vagyunk átvenni a kritikát. (Dinnyés Lajos: Tessék konkurrenciát csinálni.) Meg fog történni! Kívánatos a létminimum biztosítása. (Buchinger Manó: Nem lehet ellenzéki kritikát gyakorolni és kormánypárti húsosfazekaík mellett ülni!) Én nem láttam még húsosfazekat. (Dinnyés Lajos: Eoszszul helyezkedett, képviselő úr!) Az lehetséges. (Dinnyés Lajos: Biztos! — Buchinger Manó: Eltitkolják!) Mint rendkívül fontos követelményt említem meg, hogy mivel a termelésben néha zökkenők állnak be, amint láttuk a háborúban, még a falusi szegénység ellátása is roppant nehézségekbe ütközött, ha ugyan ellátásnak volt nevezhető, — nézetem szerint igen sürgőé volna, hogy azok a mezőgazdasági munkások, akik saját házzal és kerttel nem rendelkeznek — ezeknek a családoknak száma körülbelül 200.000-re tehető — minél előbb saját házhoz és kerthez juthassanak, mégpedig nem százöMes, hanem 400—600 öles telkekhez azért, hogy kertgazdaságot, baromfitenyésztést, gyümölcsgazdaságot űzhessenek és ezáltal végső esetben valamikép elláthassák önmagukat. Annál is inkább szükséges volna ez, mert hiszen^ ma mezőgazdasági szegénységünk táplálkozása rendkívül egyoldalú és ha a gyümölcstermesztés, a baromfitenyésztés, a méhészet kifejlődnék, mégis vitamindúsabb lenne az étkezés. Nézetem szerint 200.000 munkástelek létesítése és rajtuk a házak felépítése meg volna valósítható egy 10 éves programmal. Minden évben tehát 20.000 ilyen telket kellene adni és 20.000 házat kellene építeni. Ennek költsége, ha erre a célra egyenként effektive 3000 pengőt számítunk, 90 millió pengő lenne évemként. Ez kétségkívül nagy összegnek látszik, ne felejtsük el azonban, hogy óriási fellendülés következnék be magában az építőiparban is, nem szólva még arról, hogy évenként 20.000 ilyen telekgazdaság létesítése rendkívüli gazdasági fellendülést idézne elő s hatását éreztetné magában az általános fogyasztásiban is. Ennek a 90 milliónak egy része tehát adó formájában és egyéb módon visszatérülne az államkincstárnak. Tudom, hogy ez nagyon merész kezdeményezés és azt is tudom, hogy mi tőkeszegények vagyunk és pénzrendszerünket ilyen kísérlet könnyen megrendíthetné. Az idő rövidsége miatt nem mélyedhetek bele ennek taglalásába, de mégis felkérem a mi zseniális pénzügyminiszter urunkat, gondolkodjék ezen a terven, amely egészen részletesen is ki van dolgozva, mert nézetem szerint rendkívül hozzájárulna lelki harcképességünkhöz és ellenállóképességünkhöz, hogy mezőgazdasági munkásságunkat és általában a zselléreket s törpebirtokosokat megmentsük. Ezek, ahogyan most vannak, sok vidéken határozottan a pusztulásnak néznek elébe. (Dinynyés Lajos: Megírta Féja Géza és vád alá helyeztek! Tessék a tényeket meglátni!) Népünk ellenálló képessége meggyengült. Valamikor hangoztatták, hogy a falun van az őserő. Ott is volt mindig és ott is kellene lennie. Ma már azonban a falusi leventéik magassága és súlya a fővárosi leventékénél átlag 20—25%-kal kisebb. Ezt mérések bizonyítják. Ez azért van így, mert a fővárosban mégis csak van jótékonyság, itt a szükséges kalóriát és vitaminokat még koldulás útján is felszedhetik, nem is szólva arról, hogy meg van szervezve a karitász az iskolákban, a leventéknél és másutt. A falun azonban több okból, a szemérmesség és a szervezetlenség miatt is hiányzik a karitásiz. Aki falusi népünk táplálkozását közelebbről megnézi, valóban elborzadhat. Elítélem, hogy egyes budapesti szociografusok túlzóan rikító színekkel festik népünk nyomorúságát, mert ezzel éppen azoknak használnak, akik azt mondják, hogy nines is olyan nagy baj népünknél. A túlzás ugyanis mindig csak árt az eszmének. Itt nincs szükség túlzásra, elég rideg ós szomorú maga a valóság. Itt tehát nem volna szabad azt írni megindokolás nélkül egyes könyvekben, hogy szétverették a falvakat és nem magyarázni meg, hogy miféle falvakat verettek szét, most, az Ür 1936. esztendejében. (Dinnyés Lajos: Pusztavacs! Káburg-Koháry herceg!) Meg kellene ezt magyarázni. Ilyen túlzásokkal csak azoknak használnak, akik ellentétes nézeten vannak. (Dinnyés Lajos: Semmi sem történik! Tönkretesznek egy falut!) Egyes falvak amúgy is tönkremennek, Miért? Azok, amelyek nagy uradalommal vannak körülvéve, növekedésre képtelenek, mert földzárlat áll be, a föld nem : szaporodik, a nép pedig szaporodik. De visszatérek arra, hogy népünk táplálkozása . rendkívül egyoldalú és gyenge. En benne élek ezeíkfben a dolgokban, mert magam is faluról származom, isanerem tehát a helyzetet. Ezen sürgősen segíteni kellene, hogy népünk tisztességes táplálékhoz és hajlékhoz jusson. A mezőgazdasági munkásság elnyomorodott nép réteg és szükséges, hogy ez is hozzájusson bizonyos emberi létminimumhoz, hogy ne fázzék, ne éhezzék, joga legyen a tudáshoz, az igazsághoz éis az egészségihez. Remélem, lesz szerencsém ezt más alkalommal kifejteni és miután erre most alkalmaim nincsen, irodalmilag fogom kidolgozni. Küzdeni fogok ezért, mert mezőgazdasági munkásságunk helyzete sürgős megjavításra szorul. A mezőgazdasági bérmunka szociális védelme is ebbe a kérdésbe tartozik. A mai bér-