Képviselőházi napló, 1935. XIV. kötet • 1937. május 31. - 1937. június 22.

Ülésnapok - 1935-224

Az országgyűlés képviselőházának 22h ból, a Volga mellékéről is, többezer telepes és a szovjet szívesen visszaengedte őket. ÉszakAmerikából, Dél-Amerikából, mint tudjuk, az ottani német eredetű polgárok hatalmas összegeket küldenek az óhazába. Természetes, hogy az intenzív német hazafias érzés vonzerőt gyakorol a legtávolabbra elszakadt fajtestvérekre is. Hangsúlyozom azonban ismét, hogy pángermán mozgalomról nem tudhat senki, ellenben tudhatunk, arról,, hogy a német hatás átterjedt Magyarországra és ha nem is hiszünk abban, hogy itt egy pángermán támadás várható, mégis Magyarországon, ezen a megmaradt csonka területen a magyarság szupremáciáját olyan módon kell biztosítani, hogy az soha, mégcsak kétségbe vonható se legyen. Hasonlóképpen áll a dolog a pánszláv veszedelemmel is. Elhangzottak itt kijelentések arról, hogy niajd^ a fejünk felett fognak megütközni a pánszlávok és a pángermánok. Ez mese, legenda és olyan boszorkányság, ami nem létezik, hiszen reálpolitikailag éppen olyan kevéssé volt pánszlávizmus, mint pángermánizmus. Volt pánrusszizmus, pánesehizmns, volt pánszenbizmus, szóval orosiz, cseh vagy szerb imperialista törekvések, maga a pánszlávizmus, vagy akár a neoszlávizmus, melyet a nemrég elhunyt Kramarz és Volodimirov tábornok alapítottak meg, soha sem létezett mint reálpolitika, hanem csak takaróul szolgált bizonyos orosz vagy szerb imperialisztikusi törekvések számára. Hogy Oroszországot ma tudatlanságból és tájékozatlanságból ma is pánszlávnak minősítik, ez előttem tökéletesen érthetetlen, hiszen Oroszország jelenlegi vezetői túlnyomórészt egyáltalán nem is szlávok, de amennyiben részben azok is, mint Molotov, Vorosilov vagy Jagorov, akkor sem lehet feltételezni, hogy ezeket valamilyen szláv közösségi eszme valaha is megmozgathatná. Az, hogy pl. Prágában hivatalos pohárköszöntők alkalmával egyes orosz kiküldöttek hivatkoztak bizonyos szláv közösségre, nem újság; ezek kitűnően hatnak alkalomadtán, de nines jelentőségük. Amikor 1918 március végén a németekkel a cseh légiók harcban állottak, akkor az ukrán vörös ihudsereg Antonov-Ovsjejenkó vezetése alatt a cseh légiók segítségére sietett és sikeres ellenállást is tanúsítottak. Szinte példátlan dolog volt, hogy azután Antonov egy hadiparancsban a cseh-orosz testvériséget éltette. E2 azonban csak alkalmi frázis volt. Mi sem mutatja jobban, hogy már két hét múlva a legélesebb harcok kezdődtek meg a bolseviki csapatok és a cseh légiók között. A prágai pohárköszöntőket is csak így lehet felfogni, sem^ miféle nagyobb értékük, különösen reálpolitikai értékük nincsen. Tehát Oroszország felől valamilyen pánszláv veszély nem várható és hogy Oroszország a régi cári birodalom hagyományait átvéve, újra a pánszláv eszme zászlóvivőjévé váljék. Arról tehát, hogy a pángermán és pánszláv erők itt a Dunavölgyében fejünk fölött megütközzenek, még csak szó sem lehet. Mindenesetre a Duna völgy óriási és megoldatlan kérdéskomplexuma valósággal mérgező tünet az egész világpolitikában, hiszen most már 18 éve élünk egymás mellett az úgynevezett utódállamokkal, de nem látni a legcsekélyebb közeledést sem. Minden oldalról elhangzik a vágy a közeledésre, de senki sem csinálja, sőt állítom, hogy a helyzet bizonyos mértékben még rosszabb, mint a világháború után. A gyűlölködés szelleme dominált akker . illése 1937 június 3-án, csütörtökön. 227 is es a legyőzöttek és a győzők ellentétei még nagyon élénken fennállottak, mindazonáltal az úgynevezett győző államok lakossága között sokszázezer ember volt, aki a mi hadseregünkben harcolt és ezek mégis éreztek velünk valami parányi közösséget. Ezt mi sem bizonyítja jobban, mint hogy a mi nemzetiségeinket tőlünk csakis a kard hatalma szakította el, mely befejezett tényeket teremtett. Hogyan jöttek létre azonban ezek a befejezett tények? Csakis úgy, hogy nekünk magyaroknak főleg lelki harcképtelenségünk következtében nem volt erőnk területeink megvédelmezésére. Egészen kis osztagokkal nyomult be párezer ember és ezeket a területeket, melyeket régóta igényeltek, a kard jogán birtokukba vették. A mi nemzetiségeinknek errői valóban nem is volt alkalmuk határozni, hiszen a Túrócszentmártonban, Gyulafehórvárott, vagy másutt megtartott gyűlés csak hirtelen összacsődített volt, ilyen gyűléseket bármikor lehet bárhol rendezni. Ennélfogva tehát tőlünk ezeket a területeket csak az erőszak vette el és sajnos, az a meggyőződésem, hogy talán csak a kard hatalma szerezheti is vissza. Nem hiszek, abban, amit Bud János kép viselőtársam mondott, hogy talán egy gazdasági világkonferencia segíthetne.^ Lehetetlen; erre számtalan kísérlet történt már, azonban az érdekellentétek annyira kirívóak, és a bizalmatlanság úgy politikai, mint gazdasági tekintetben olyan nagy az egész világon, hogy egy ilyen régóta tervezett világgazdasági konferencia nem sok eredményt hozna. Hiszen itt van a leszerelési konferencia teljes csődje^ is. A Népszövetséggel az élen éveken át próbáltak valami leszerelést végrehajtani. Mindenki azt mondta, hogy le kell szerelni és ezzel szemben mindenki felszerelt, mindenki a másikat bíztatta, hogy szereljen le. Megoldhatatlan a kérdés a világkonferenciát illetően azért is, mert a nyersanyag problémája maga is megoldhatatlan. Ez nem azonos a gyarmatkérdésekkel. Ugyanis nem a gyarmatokon van a legtöbb nyersanyag, hanem magúikban az anyaországokban, vagy mondjuk Kanadában, Ehodéziában, szóval bizonyos, szorosan az anyaállamokhoz tartozó dominumokban, amelyeket semmi esetre^ fel nem oszthatnak. Hiszen még ha visszaadnák is a német gyarmatokat, ezzel Németország nyersanyagkérdése voltaképpen megoldva nem volna, mert ezeken az elvett területeken a gyapoton kívül és néhány színes fémen kívül például vasércek egyáltalában nincsenek, tehát a nyersanyagprobléma abszolúte nem. áll összefüggésben a német gyarmatok visszaadásának kérdésével, amiről pedig annyi szó esik. Nézetem szerint, ha kölcsönös jóakarattal a világ vezetői összeülnének, akkor egy nagy világkonferencia keretében valóban eredményeket lehetne elérni, de ehhez hiányzik a békének a szelleme, amelynek okvetlenül el kellene töltenie ehhez a világot. Ennélfogva éppen úgy nem hiszek a világgazdasági konferencia sikerében, mint abban sem, hogy talán egy újabb leszerelési katonai konferencia megoldaná a fegyverkezési verseny kérdését., Sokkal inkább hiszem azt, amit az angolok és az amerikaiak hangoztatnak, hogy ők a rendelkezésükre álló nyersanyagok és tőkék segítségével a Pax Romána mintájára megvalósítanak olyan valamit, ami a világon már egyszer I volt: a Pax Eomana mintájára r megvalósít1 ják a Pax Britannicát,^ vagy talán az angol' szász népek hegemóniáján alapuló békét. Ezt •dl*