Képviselőházi napló, 1935. XIV. kötet • 1937. május 31. - 1937. június 22.

Ülésnapok - 1935-224

222 Az országgyűlés képviselöházúnak 2 van azt is kívánni, hogy a tőlünk elcsatolt teriileteken élő magyar kisebbségek rovására a német kisebbségek előnyökhöz ne juthassanak. (Ügy van! Ügy van!) Végül Szent István birodalmára vonatkozólag — erre a valamennyiünk előtt szent gondolatra vonatkozólag, amelyet nem most találtunk fel, hanem amely gondolatot, ideált ezer esztendő történelme formált ki — azt kell mondanom, hogy mi erről a gondolatról lemondani soha nem fogunk és nem, engedjük magunkat a német birodalom Südostraumjává degradálni. (Elénk helyeslés.) A szentistváni gondolat kultiválására a magyar nemzet megszerezte magának az elidegenithetetlen jogcímet. (Ügy van! Ügy van!) Megszerezte történelmi fejlődésével és laz ezeresztendős múlt során meghozott áldozataival, megszerezte a magyar nép faji, politikai és katonai erejével, amellyel ezer esztendőn keresztül ennek a gondolatnak jegyében éltük mindig eletünket, de megszereztük földrajzi kulcshelyzetünkkel is, amely azt mutatja, hogy ellenünk vagy különösen nélkülünk itt a Dunamedencében semmiféle végleges rendet csinálni nem lehet. (Helyeslés.) 1 A szentistváni gondolatnak egyensúlyozó rendező és egyesítő ereje van itt a Duna völgyében. (Ügy van! Ügy van!) És amikor a magyar nemzet a maga jövőjére gondol, amikor 'a megbékült, eljövendő Dunavölgyére gondol. a szentistváni gondolatot előtérbe kell, hogy helyezze, mert a dunavölgyi, tőlünk idegen or szagok függetlensége is csak olyan erővel bír. csak annyit ér, amennyi ereje a magyar állami eszmének van itt a Dunavölgyében. (Ügy van! Ügy van! — Taps.) Ezek azok a gondolatok, amelyeket én a magyar közvélemény nevében, mint egy hang a közvéleményből, szükségesnek tartottam leszögezni, kihangsúlyozván egyúttal azt is, hogy dunavölgyi helyzetünk a Németbiro dalommal való zavartalan jóbarátságot feltétlenül megkívánja, ezt kultiválnunk kell. Ennek kultiválását csak elősegítheti az, ha az imént említett kérdésekben német nem hivatalos részről is ezeket a gondolatokat legalább is nem. támadják, legalább is nem teszik kérdésessé. (Rajniss Ferenc: Magyarország részéről sem! — Kassa? Károly: Ezeket a gondolatokat nem!) Amikor Magyarország középeurópai politi kajáról beszélek, beszélni akarok, még pedig melegséggel és a jövendőbe vetett komoly reményekkel, a Lengyelországhoz való baráti viszonyunkról is. (Halljuk! Hallmk!) Nagyon örülök azoknak a baráti szavaknak, amelyeket a külügyminiszter út itt Lengyelország felé intézett, mert meg vagyok róla győződve, hogy ha ma még csak közvetett az érdekközösség, ha ma még bizonyos elválasztófal teszi lehetetlenné a közvetlen lengyel—magyar érintkezést, régen a varsói csata idején szerzett tapasztalatok, de akár legutóbb a cseh—orosz katonai szerződéssel szerzett tapasztalatok is, Lengyelországban is, Magyarországban is csak fokozták a közös határ iránti természetes törekvést, (Úgy van! Ügy van! — Taps.) amely közös határ másutt, mint a természetes határon, az Erdős Kárpátok vízválasztóján nem lehet (Ügy van! Ügy van!) Ma még közvetett ez az érdekközösség, de igen lényeges, — azt mondhatnám — alapvető kérdésekben megvan az érdekek teljes azonossága, inert hiszen Lengyelországnak éppúgy, mint Magyarországnak létérdeke fűződik ahhoz, hogy sem az orosz, s sem a német birodalom U. ülése 1937 június 3-án, csütörtökön. túlterjeszkedése az ő független állami létét ne fenyegesse és meg ne semmisítse. Azután semmiféle eredményes középeurópai politikát Lengyelország közreműködése nélkül tartósan elképzelni nem tudok. Ez vonatkozik nemcsak Magyarországra, de Lengyelországra is, amelynek nagy államférfia, a nemrég elhunyt Pll!

sudsky marsall talán életének legutolsó politikai célkitűzéseként éppen a Varsó—Budapest—Éóma vonalnak intenzivebb kultiválását tűzte ki céljául, amit nekem annakidején nagyon mértékadó lengyel tényezőktől volt alkalmam megtudni. ^ . . , -, i Örömmel látom, hogy a hivatalos lengyel külpolitika ettől a vonaltól ma sem tért el, hogy a hivatalos lengyel külpolitikának a múltban, nehéz órákban tapasztalt őszinte támogatása a magyar nemzet számára remélhetőleg a jövőben is fenn fog maradni. Amikor mindezeket itt hangsúlyozom, teszem ezt elsősorban azért, hogy a magyar nemzeti közvéleménynek Lengyelország irányában való baráti érzületét tőlem telhetőleg fokozzam. (Elénk helyeslés.) Mert Olaszország és a német birodalom mellett Lengyelország az a harmadik nagyhatalom, amellyel Magyarországnak a barátságot az eddiginél is jobban kimélyítve kell kultiválnia, valamennyiünk-, nek közös érdeke szempontjából (Helyeslés.) A középeurópai politikán kívül azonban a dunavölgyi politikára is szükség van, mert hiszen Magyarországnak természetes kerete a Dunavölgye, és történelmi hivatásunk van itt a Duna medencéjében, amelyet he is fog tölteni. T. Ház! En meg vagyok róla győződve, hogy a Dunavölgyének ez a kétfelébontása, két egymással szembenálló ellenséges táborra, egyik tábornak sem érdeke, mert mindegyik dunavölgyi ország túlkicsi ahhoz, hogy akár politikailag, akár katonailag, akár gazdasági lag egy autarchiát tudjon magában véve kifejteni. Az egész dúnavölgyi helyzet a dekadencia útjára jutott, a dunavölgyi kérdés megoldásának tehát más lehetősége, mint az együttműködésnek valamilyen formában való megvalósítása, nem lehetséges. Erről a kérdésről is határozottan és világosan szeretnék beszélni, ; Örülök annak igen t. Ház, hogy a külügyminiszter úr itt arra az önmaga által felvetett kérdésre, hogy a tárgyalások ideje elérkezett-e, határozott igennel felelt. En magam is így éreztem ezt, sőt néhány héttel ezelőtt Debrecenben beszéltem is erről. Mert amíg egyrészt igen nagy érdeme az egymást felváltott elmúlt kormányoknak az, hogy egy ilyen inferior is helyzetben, mint amilyenben mi voltunk hosszú időn keresztül a kisantanttal szemben, nem mentünk bele tárgyalásokba, hanem kivártuk azt az időt, amikor az erők egyensúlya végre bekövetkezett és amikor már « legaláhbis mint egyenrangú partnerek tárgyalhatunk, addig másrészt le kell vonnom az ebből folyó konzekvenciát is, hogy most, amikor végre a Duna-völgyében a római paktumban csoporttá egyesült országok teljes egyensúlyát jelenhetik már a kisantantnak, elérkezett az ideje annak, hogy igenis tárgyaljunk ezekről a kérdésekről, és ha lehet, a reciprocitás alapján, a »do ut des« erve alapján, helyzetünk megjavításának alapján iparkodjunk ezekben a kérdésekben legalább is előbbre jutni. Mi lehet ezeknek a tárgyalásoknak a terjedelme? Teljesen osztozom a külügyminiszter úr véleményében: normalizálni a dunavölgyi