Képviselőházi napló, 1935. XIV. kötet • 1937. május 31. - 1937. június 22.
Ülésnapok - 1935-224
216 Az országgyűlés képviseWiázűnak 22 k iparosodás kérdésébe belekapcsolódik az egész középosztály kérdése is. Helyes volna, ha egyszer már nálunk is tisztázódnék az egész vonalon a középosztály fogalma, olyképpen, hogy a középosztály mindenkit magában egyesítsen: az élén az intellektualizmussal, de a velejét végeredményben a gazdasági középosztály kell, hpgy megadja. Ezért van szükségünk erős kisgázdatársadalomra, ezért van szükségünk erős közép- és kisiparra és ezért van szükségünk megfelelő kereskedelemre. Ezen az úton többet fogunk majd lasisanként elérni az intellektualizmus terén is, mert az ipari fejlődés szerintem! az intellektualizmus igazi elhelyezési tere. örömmel üdvözlöm a kereskedelemügyi miniszter úrnak azt az elhatározását, hogy a magánalkalmazottak jogviszonyainak rendezésével a t. Ház elé jön. Nem szabad megengednünk, hogy az alkalmazotti középosztály elproletarizálódjék. (Propper Sándor: Ez a javaslat nem fogja megmenteni őket! — Felkiáltások a jobboldalon: Majd meglátjuk!) A 'képviselő urat a saját javaslata sem fogja soha kielégíteni, ezzel tisztában vagyok. (Egy hang jobb felől: Ez igaz!) Jellemezvén ezt az idősizakot, azt kell mondanom, ' hogy t a^ XX. század elsősorban a munkásproblémák organikus megoldására törekszik, ki akarja a munkásságot ragadni ia marxizmusna-k ama tételéből, amely kirekesztette ezt az értékes elemet a társadalomból és a nemzet fogalmából. (Propper Sándor: Es mind jobban •beletolják!) Ma mindenki tisztában van azzal, hogy a munkásságon épül fel egy nemzet ereje. Ebből a szempontból azt mondhatnám, hogy a szociális tartozások kiegyenlítésének korát éljük és nem mondhatja t. képviselőtársam, hogy úgy az ezelőtti kormányok is, mint a mostani kormány ne követne el .mindent a munkás sorsának megjavítására. (Ügy van! jobbfelől. ~ Propper Sándor: A munkások is szeretnék látni!) Ezeknek a szociális megoldásoknak feltétlenül össze kell -találkozniuk az ipar helyes felfogásával. Kielégült munkás és tudatos, jól vezető egyéniség, ez a két tényező adja meg azt az erőt, amelyén az ipari fejlődés felépülhet. Ehhez még hozzáteszem azt a gondolatot is. hogy ne engedjük a középosztály kérdését kimaradni a 'Szociális tartozások kiegyenlítődéséből. Ezt sokszor és ismételten eláhúzom, mert én annak a polgári gondolatnak alapján állok, amely a munkást egyenértékű munkatársnak: tekinti és összefog vele. Ha rombadől a polgári társadalom, akkor nines többé jó sorsa és jóléte a munkásnak sem. (Ügy van! jobbfelől.) T. Ház! Méltóztassék megengedni, hogy most / egészen röviden a világgazdaság egyes kérdéseivel foglalkozzam. Ez a gondolatmenet, amelyet vázoltam, egészen szorosan belekapcsolódik: ebbe a kérdésibe. Merem állítani, hogy soha a hipokriziisiben nem voltak ilyen nagy méretek, mint ma; (Rupert Rezső: Ez már igaz!) Ez a hipokriais nem mer visszatérni a múlthoz, r nehogy meglássa azt a szakadékot, amely eléje tárul, mindig keres valami (megoldást, hogy magát kielégítse. Ezért egy kissé visszafelé peregtetem a filmet és ha ezt teszem, akkor azt látóim, hogy a világkereskedelem volumenje ma 162 .milliárd márka, mint ahogyan 160 milliárd márka volt 1913-lban is. Ebhsn ibenne van az egész dráma.. Azelőtt, 1880-tól 1908-ig évi 3'6%-kal, 1908-tól 1913-ig pedig 4*6%-kai gyarapodott ez a volumen. Ha ülése 1937 június 3-án, csütörtökön. a fejlődés ezen az alapon folytatódott volna, akkor most százszázalékos emelkedést kellene találnunk. Ne nyugtassa meg a világot az sem, hogy köziben a belső termelés valami nagy fejlődést ért el. Elért, de nem Európában és ha ma Európa ott áll az ő egés'Z termelési rendszerével, hogy 1913-mal szeimibem ahelyett» hogy legalább 70%-oö fejlődést ért volna el, 112-es indexszámot (mutat, akkor azt mondom, benne van eíbbem az adatban mindaz a tragikum, amelyet most átélünk. (Buchinger Manó: Ügy van! A kapitalizmus ellen szól! — Rassay Károly: A háború ellen!) De engedelmet kéirek, 1913-íban a hadügyi költségvetések: a világon — márkában kifejezve — tízmilliárdot tettek ki. Ez idő szerint a hadügyi költségvetések összesen 35 milliárd márkára rúgnak. Borzalmas dolog, hogy amikor a- világ^ el seim, indult a holtpontról, ilyen, erőfeszítések történnek a fegyverkezés irányában. (Rassay Károy: Sajnos! — Ügy van! bal felől.) Ne áltassuk uniagunkat semmiféle új fogalommal. A felfegyverkezés minden nemzetnek jogos önvédelme, (Ügy van! Ügy van! jobbfelől.) de ha bizonyos határt meghalad, akkor minden produktivitásnak lassan felfüggesztő je lesz. Es itt egy kérdést teszek fel. Amikor ezt az ugrást látom a felfegyverkezésekben, — amely körülbelül 350%-os — akkor felmerül a kérdés, hogyan tudja Európa a maga etikai felfogásával öszszeegyeztetni azt, hogy az egész földkerekség egyetlenegy államának:, Magyarországnak még azt sem engedik meg» hogy jogos önvédelemre megtegye az intézkedéseket. (Ügy van! Ügy van!) Merem állítani, hogy ez erkölcsi defektusa Európának és hogy erkölcsi kötelessége a ikatonai egyenjogúság megadásával ezt az erkölcsi szégyenfoltot eltörülni. Kérdem: lehet-e vájjon ilyen helyzetben nagy fordulatot várni a világgazdaságban? (Friedrich István: Nem!) Nem vagyok optimista az új világgazdasági konferenciával szemben, de nem voltam az elsővel szemben sem az. Először meg kell teremteni a politikai légkört, amely az igazság felismerésében — amely igazság nem kér ilyen 35 milliárdos véj delme't, az igazságtalanságra pedig ennél a 35 milliárdnál nagyohb vádbeszédet nem tudok mondani — összehozza <a nemzeteket, megbékélést teremt és ennek alapján megadja a további fejlődés útját. Ebből következik természetesen, hogy mi nem vagyunk alkalmasak arra. hogy irányt szabjunk a világnak. A napokban az't olvastam, hogy mi zárkózunk el. Hol, miért, -kivel és mivel szemben? Hiszen az egész világ ezt a politikát folytatja! Nekünk egyetlen kötelességünk az, hogy erősen figyeljük a világgazdaság minden mozzanatát és semilyen ténynek a .jelentőségét le ne kiseb- * bítsük. Nem lesz közömbös a világgazdaságra nézve, hogy hogyan fejlődik az ot'tavai .megállapodás, mert hiszen ez szerves nagy gazda- ., sági egység s végeredményben a világ egyharmadát foglalja magában. Nem fog tudni kitérni a világ az elől sem, hogy egyszer megengedje ennek a Közép-Európának is egy organikus gazdasági egységbe való összefoglalását. Hiába ábrándozunk most_ szalbad kereskedelemről, maga az éleit diktálja ennek a módját, a politika nyúl bele erősen ebbe a kérdésbe ési még az sem volna meglepetés, ha holnap arra ébrednénk, hogy a hatalmas államok megint új valutapolitikai irányt akarnak követni, amellyel esetleg nem gazdasági, hanem politikai célokat szolgálnak, ugyanakkor továbbfokozván a gazdasági eÍLetíteteket.
