Képviselőházi napló, 1935. XIV. kötet • 1937. május 31. - 1937. június 22.
Ülésnapok - 1935-224
Az országgyűlés képviselőházának 22U. színvonalú lépés az agrár szociális kérdések vonalán, amely talán észre nem vehető módon, csak öntudat alatt azt a célt is fogja szolgálni, amelyet előbb kifejtettem. r A miniszterelnök úr ugyanis bejelentette, — és ehhez bizonyára kellett a pénzügyminiszter úr nagyon jóakaratú hozzájárulása is — hogy az öregségi biztosítást bevezeti a mezőgazdaságban. Ne menjünk el némán e mellett a tétel mellett. Ezzel a kormány — merem állítani — örökre beírja 'a nevét a magyar szociálpolitika történetébe. (Propper Sándor: Először a betegbiztosítást kell ott bevezetni! — Rupert Rezső: Meg kell valósítani reálisan, ne évi 50 pengő legyen! — Propper Sándor: Első a kötelező betegbiztosítás.) Kérem, mindent kellő időben. (Buchinger Manó: A 65 évet nem éri meg az a munkás!) Engedjék meg, hogy továhb forgassam a filmet. Nem ok nélkül említettem a föld népességeltartó erejét. Aki ismeri a statisztikai adatokat és tud azokban látni — hiszen azokban az adatokban örökké maga az élet pereg, csak kár, hogy nálunk nem veszik észre — az tisztában van vele, hogy végeredményben számolnunk kell ázzál, hogy évről-évre nagy tömeg- keres elhelyezést az . életben. Vannak, akik szeren esések és felváltják a halál következitében és egyéb okokból ia dolgozók közül kiesetteket, de körülbelül 30—40.000 lelket tesz ki az a tömeg, amelynek évente egészen új élethivatást kell a maga részére (teremtenie. Itt önkéntelenül is összetalálkozom az iparosítás kérdésével. Érdekes dolog 1 , hogy teljes ellenmondás van ezen a téren. Az ipari államok szélső'séges agrárpolitikát folytatnak, de ne méltóztassék azt hinni, hogy egyszerűen gazdasági elgondolásból,, hanem a háború tanulságaiból kiindulva, hogy a nemzeti szuverenitás alapjaként a gazdasági szuverenitást is megteremtsék. Éppen ezért számolnunk kell azzal is, hogy ebből az autarchikus gondolatból fognak ugyan engedni, de nem sokat és a többköltségen való termelés sem fogja őket elriasztani. Mindenesetre kezdik látni ennek a politikának a hibaforrásaiit is,, — hiszen végeredményben határozott vonalat húznak az agrár- és az ipari államok közé, de sokáig fog tartani, míg irányváltozás következik be, — viszont a másik oldalon az agrárállamok is ráébredtek arra, hogy önmaguk érdekében cselekszenek, ha szervesen és okosan ipart fejlesztenek. Tessék megnézni, hogy ma talán jobban izgatja az ipari államokat az agrárállamoknak ez a politikája, mint — sok tekintetben — az agrárállamokat az ipari államok túlzott agrárpolitikája. Éppen ezért azt merem állítani, hogy a foglalkozások jellegét csak egyetemes szempontból lehet megítélni s nem lehet azt megítélni sem előszeretetből, sem ellenszenvhői, hanem lelki nyugalommal és objektivitástással kell nézni a kérdéseket. Az előbb beszéltem a magyar fold erejéről. Ez a mi támaszunk, ezen épül fel minden és merem állítani, hogy nem ismerek jobb iparpolitikát, mint ha a magyar föld és a magyar agrárnépesség vásárlóerejét fokozzuk. (Helyeslés.) Ugyanakkor éppolyan nyíltan merem állítani, — és méltóztassanak most is helyeselni — hogy nem ismerek jobb agrárpolitikát, mint okos és szervesen átgondolt iparpolitikát. (Helyeslés jobbfelől. — Müller Antal: Csak ne legyen az egyoldalú !)^ Ha visszanézek az elmúlt tíz évre és a népszámlálási adatokat vizsgálom, azt látom, hogy a népszaporodásból csak egészen jelentéktelen ülése 1937 június 3-án, csütörtökön. 215 részt szítt fel az agrár népesség. Ha mindaz megvalósul, amire a kormány teljes erőfeszítéssel törekszik és legalább részben megvalósulnak azok a gondolatok is, amelyeket én is kifejtettem, azzal is tisztában kell lenni, hogy időt kíván, amíg a fold népességfelvevöképessége ki fog fejiődni. Nekünk tehát gondolni keil arra, hogy ha nem akarunk éppen egy hirtelen túlnepesedésr folyamattal szembenáilani, amely ha mást nem is, de legaláDb is az életszínvonal esését okozza, akkor nem lehet lemondanunk okos és helyes iparosítási politikáról. Megnehezíti a helyzetet, hogy kétségtelenül ezen a téren is nem egy vonatkozásban a telítettség jeleit látjuk. En azért nem vagyok annyira pesszimisztikus és nem akarok tisztán és kizárólag a mai helyzetből kiindulni, hanem hiszek a fejlődésképesség lehetőségében, hiszek a gazdasági erők fokozhatóságában, hiszek az ennek ; alapján megnövekedett vásárlóerőben és ha ez így van, akkor megvan a remény az ipar továbbfejlesztésére. Szeretném felhívni valamire a figyelmet. Ha nézem a külföldi államok egyes megnyilatkozásait, akkor azt látom, hogy amíg egypár éyVel ezelőtt mindenki az árak revalorizációját kívánta, most egyszerre kezdenek e felett kétségbe esni. Még el sem értünk a javulás megfelelő fokára, máris szinte előrevetíti árnyékát egy esetleges újabb válság, amire nagyon élesen mutatott rá Eckhardt Tibor t. képviselőtársam költségvetési beszédében. Vannak országok, mondjuk Németország, stb-, ahol éppen ezért egyenesen felszólítják az iparvállalatokat, hogy készüljenek egy továbbá küzdelemre és a nemzeti erők (további fokozására. Nekünk is ezekből a szempontokból kell {megítélnünk a kérdéseket és akkor azok az ellentétek is, amelyek megvannak, ki fognak fcüszöböltetni, mert csak harmonikus összefogásban, a termelőágak szintézisében Italálom a nemzetnek a jövőjét. T. Ház! Természetesen vannak problémák, amelyek megoldásra várnak. Ilyen az is, amit az ipartól vár az ország: minél kevesebb költséggel, a takarékosság és a racionalizálás elveinek minél továbbmenő alkalmazásával, minél több teljesítményt elérve, mentől jobban eleget tenni annak a kívánságnak, hogy az ipari termelés áralakulása összhangban álljon a népesség többi rétegének vásárlóerejével. Ez az egyik. A másik pedig az> hogy ne mindig a tőkét szidják. Nagyon örülök annak, hogy a pénzügyminiszter úr olyan határozottan beszélt erről a kérdésről Pécsett. Tőke nélkül nincs élet. Hagyjuk el azokat a teóriákat, amelyek ezt tagadják. Én foglaltam itt elsősorban állást a kamatrabszolgaság hamis elmélete ellen. Talán már ott porlad valahol, valamelyik könyvtárban az egész elmélet, hogy soha többé fel ne éledjen. Nekünk nem az a célunk, hogy a tőke ellen foglaljiumiki állást, nekünk a tőkeképződést aninden erővel elő kell idéznünk. Helyeslem a pénzügyminiszter úr pénzügyi politikájában is az óvatosságot. De azt is hiszem, — éppen a tegnapi beszéde után — hogy meg fogja találni az utat ahhoz, hogy az adó; politikán keresztül a kellő óvatossággal, kellő előretekintéssel végrehajtott adómérsékléssel, az erősebb tőkeképződést továbbfejlessze A tőke azonban nemcsak jogot éshatalmat, hanem kötelességeket is jelent. (Fabinyi Tihamér pénzügyminiszter: Ugy van!) Ebből az elvből folynak mindazok a kötelezettségek, amelyeket az előbb vázoltam. De továbbmenőleg ott állunk a szociális kérdések előtt. Az
