Képviselőházi napló, 1935. XIV. kötet • 1937. május 31. - 1937. június 22.
Ülésnapok - 1935-223
194 Az országgyűlés képviselőházának nak, vagyis azok a Rokkantegylet vagyonaként nem kezelhetők. Mi történt? Amikor 1934-ben 11 millió pengő vagyona volt ennek az egyletnek ingatlanokban és készpénzben, akkor megkezdődött a házeladási spekuláció, megkezdődött a tagok átvitele a Hermes biztosító intézetbe és az egész Kokkantegylet (vitéz Bánsághy György: Megrokkant!), amely 25 esztendős működése alatt Magyarország egyik legvirágzóbb intézménye volt, egyszerű üzleti vállalattá, egyszerű igazgatósági tantiémszerző vállalattá vált. Megindult akkor egy akció, amint mondottam, hogy a Hermesbe — ahogy mondják — átsíbolták a tagokat, (vitéz Bánsághy György: Be a Hermesbe!) Ügy van, be a Hermesbe, pedig ott sokkal kisebb járadékra kényszerítik őket és sokkal bizonytalanabb a vezetés, mert még az a csekély joguk sincs meg ezeknek az embereiknek, a mi megvolt a rokkantegyletben, ahol a Ganzgyári munkások kifejezése szerint diktatúrával intézték el a dolgot. Ezt maguk a Ganzgyári munkások mondják, (vitéz Bánsághy György: Hol a demokrácia 1 ?) Ma ezek a szegény emberek nem tudják, hogy a Hermeshe lépjenek-e, vagy pedig azt az egylet vagyonához egyáltalán nem mért végkielégítést vegyék-e fel? Nem régen gyűlést tartott a központi választmány, őszintén megvallva nem tudom, hogy ott milyen rendszer van; mindenesetre az alapszabály egészen originális alapszabály. Ezen a választmányi ülésen kimondották, hogy feloszlatják az egyletet, ha bírósági ítéletekben a Kűlley-tanács megítéli azokat a járadékokat, amelyekre annakidején maga az egylet vezetősége tett ígéretet. Isten tudja minek folytán, talán ' nyolcszor változtatta ez az egylet az alapszabályokat, nyolcszor csinált új matematikai valószínűségi számításokat és mindig és mindig lejebb szállította a járulékokat, azokat a járulékokat, amelyeknek ellenértékét viszont azokat a szegény emberek teljes összegben fizették be. (Propper Sándor: Vigyázat: fegyelemsértés lesz, mert a belügyminiszter mindezt jóváhagyta!) Amennyiben a belügyminiszter úr annakidején ezeket jóváhagyta, méltóztassék megengedni..,. (Farkas István: Sot kényszerítette! — Propper Sándor: Lesz virgács!) Elnök: Propper képviselő urat kérem, tartózkodjék a közbeszólásoktól! Baross Endre: ... hogy Medveczky (bíró ítéleteire hivatkozzam. Ha a belügyminisztérium illetékes osztályából nem jöttek meg idejében a válaszok, akkor ennek oka bizonyára az, hogy a minisztérium illetékes osztálya nem merült bele teljesen ennek a kérdésnek a tárffvalásáiba a károsultak szemszögéből. (Fábián Béla: Elég gyalázat! — Farkas István: A munkások pénzét a háború alatt belelőtték az emberekbe! — Zaj.) Elnök: Farkas képviselő urat felhívom, szíveskedjék megmagyarázni, mire értette azt a kifejezést, hogy a munkások pénzét a háború alatt belelőtték az emberekbe? (Farkas István: Ügy értettem, hogy az emberek pénzét, akik hadikölcsönt jegyeztek, elvitte az. állam és nem fizette vissza!) A képviselő urat a háborúról ilyen értelemben történt közbeszólása miatt rendreutasítom. (Helyeslés a jobboldalon. — Farkas István: Hát visszafizették a hadikölesönöket 1 ?) Farkas István képviselő urat másodszor is rendreutasítom. Baross Endre: Kérek tíz, percnyi meghoszszabbítást. ! . * ; 223. ülése 1937 június 2-án, szerdán. Elnök: Méltóztatnak á kért meghosszabbításhoz hozzájárulni? (Igen!) A Ház a kért meghosszabbítást megadta. Baross Endre: Ez a 22 millió pengő nem volna meg különben sem, mint ahogyan, nincs meg 1925-től kezdve; 1934-ben 11 millió pengő vagyona volt az egyletnek s ezeni az alapon, pénzügyi tekintetben ez az egylet ma isi teljes mértékben virágozhatna. Voltaik, egyéb okok is, például jött az Oti., jött a Malbi. ; és ezeknek^a tagoknak egyrésze oda átsíbolódott. Semmiesetre sem tartom helyesnek, hogy ezek! a szegény emberek megfelelő védelemben ne részesüljenek, hiszen ezeknek a pénzeknek a tulajdonosai még ma is 'élnek, akik segélyeket kapnak ettől az egylettől. Az egylet ne meneküljön a feloszlatás háta 'mögé, merti így nem történik más, mint az, ami az iratokban is benn van, amit a vezetőség is kijelenteti hogy igenis, a saját vezetőik bőrét kell a feloszlatással megmenteni. Teljes lehetetlenség, hogy amikor 1925-től kezdve kereken havi 2 pengő folyt be átlag 50.000 tagtól, — tehát havonta 100.000 pengő, majdnem évi 1,200.00 pengő — ne lehetett volna ezzel a pénzzel megfelelőkén sáfárkodni, hogy ezek az emberek ne veszítették volna el pénzüket. Most rátérek kérésem utolsóelőtti pontjára. Elsőisorban kérem, a belügyminiszter urat arra, hogy a lehető legsürgősebben függessze fel ennek az egyletnek az autonómiáját, (vitéz Bánsághy György: Későin! van már!) A folyó hó 20-án megtartandó' ülésen függessze fel az autonómiáját (Meizler Károly: Mi is ezt kértük Szolnokra nézve: függesszék fel az autonómiáját! — Zaj.) és ezt a gyűlést feltétlenül olyan értelemben vezesse le egy kormánybiztos, hogy ez az egylet ne legyen feloszlatható; (Helyeslés a jobboldalom.) a károsultakat pedig országos körlevélben a kormánybiztos tanuként hívja meg és hallgassa !ki őket Feltétlenül szükségesnek látom, hogy a kormánybiztos a legpontosabban tekintsen bele azokba a kérdésekbe, amelyek ennek az egyletnek anyagi ügyeit illetik (vitéz Bánsághy György: Nagyon helves!) s ugyanakkor azt is kérem, hogy ezeknek a vezetőknek politikai működését is tegye vizsgálat tárgyává, (Helyeslés a jobboldalon. — Propper Sándor: Mi köze ennek a politikához?) mert teljesen lehetetlennek tartom, hogy ugyanaz az irányzat, amelyet Fábián Béla barátom annyiszor elítélt, s ugyanazok az emberek a közélet terén, az üzleti és egyesületi életben még tovább szerepeljenek az országban akkor, amikor egy kis falusi bíró azért, mert kommunista volt, de nem csinált semmit, nem jelölhető semmiféle állásra. (Pronper Sándor: Hátha Nep.-pártiak, akkor is? Talán Nep.-pártiak!) Igen t. Ház! Felhasználom az alkalmat arra, hogy a magyar munkássághoz szóljak innen és figyelmeztessem őket arra, hogy az ő pénzükből kik élnek és hogy mire fordítják az ő keservesen megkeresett pénzüket. Elnök: Kérem, képviselő úr, a rokkantegyletre vonatkoztatta e megjegyzését? Baross Endre: Teljesen arra! (Meizler Károly: Persze, hogy arra! —• Buchinger Manó: Nem tudja ő sem! Még nem gondolkozott ranta!) A munkásságnak ebből az egyletből kifolyólag is megvan a maga kára és én kötelességemnek tartom felhívni a figyelmét erre. Méltóztassék megengedni, hogy befejezzem beszédemet. (Helyeslés a báloldalon.) Ké1 rem a belügyminiszter úr sürgős intézkedését.
