Képviselőházi napló, 1935. XIV. kötet • 1937. május 31. - 1937. június 22.

Ülésnapok - 1935-223

Az országgyűlés képviselőházának 2 23. ülése 1937 június 2-án, szerdán. 189 gesen meg akar élni, akkor ezeket már jóelőre fel kell számítania. En megkérdeztem különböző érdekeltségeket, így többek között egy csomó kereskedőt és aggályomnak adtam kifejezést, azt mondtam: hogyan lehet,, hogy ezeknek a káros irodáknak hatását nemcsak hogy nem igyekeznek kontrakarírozni, hanem ők maguk jelentkeznek és csatlakoznak. Erre azt mondották nekem: kérem képviselő úr, akármilyen furcsán is hangzik, nem tagadjuk, hogy ez nem egy szükséges rossz, hanem egy veszedelmes rossz és ha van ilyen,, benne kell lenni, mert elviszi a részletvevőt, a ihavivásárlót és ha én nem megyek oda, nem csinál ok vele üzletet, nem állok be szintén azok táborába, akik hajlandók árut részletfizetésre adni, elviszi a készpénzvevőt is és én ottmaradok teljesen szárazon. Mindenki kétségbe van esve,, de ez alól kivonni magát nem tudja. De van ennek egy másik káros következménye is. Ne méltóztassék azt hinni, hogy az a nagy szabadkereskedelem és szabadverseny, amelyet hirdetnek, ezekben az irodákban nagyon lehetséges. Egészen precízen körül van ugyanis itt írva, melyik az a vállalat, amelyhez az az illető elmehet és máshova nem mehet. Hovatovább tehát már ott tartunk, hogy Magyarországon és Budapesten 5—6 ilyen 'hitelkeret kötelékébe fognak tartozni a kereskedői vállalatok és természetesen rendszerint minden ilyen vállalat csak egy, vagy legfeljebb két különböző kategóriát állít be egy és ugyanazon szakmába, a többit kirekeszti. Erre azt mondhatnák, — joggal — hogy ívi'Saont a közönség már megtanulta, kiismerte ezt, mert hiszen többen jöttek hozzám is olyanok, akik azt mondották: kérem, a közönség nagyon okos, mert az áruhitelirodák arra kötelezik a kereskedőket, hogy kitegyék a kirakataikba azt a táblát és így a közönség tájékozódni tud, elég^okos már, mert ahol ilyen táblát látunk, — mondják —' oda nem megyünk be készpénzért venni, minthogy tudjuk már, hogy ahol ilyen táblát látunk, ctt 25—30%-kal drágábban vásárolunk. Tovább megyek. Beszéltem olyan kereskedővel, akinek láttam, hogy a kirakatában ki van téve egy ilyen hiteliroda cégtáblája és azt mondtam neki: mondja meg nekem Őszintén, maga drágábban számítja az árat amiatt, mert ezek a hitelirodák vannak, igen-e, vagy nem? Azt mondja^ erre a kereskedő: igen, ,be kell vallanom egész nviltan, drágábban számítom és azt is megvallom a képviselő úrnak, hogy ha azonban olyan vevő jön. akiről tudom, bngy ennek ellenére nem füzettel, hanem készpénzzel vásárol, annak jelentékenyen olcsóbban adom az árut. Tehát nem igaz, hamis beállítás és fikció az, mintha ezek az irodák tényleg azért az árért adnák az árut, mint ahogyan prospektusaikban mondják, hirdetik, mert a valóságban óriási árdrágítást idéznek elő, ami semmiesetre sem kívánatos és aminek nem látom szükségét. Van ellenben, igen t. miniszter úr, egy másik kérdés is, mégpedig az, hogy most már rájöttek erre a nagyvállalatok, rájöttek az earves intézmények és már kezdik ezeket az irodákat lassan kitiltani az üzemeikből, mert rájöttek, hogy ezek borzasztóan eladÖsítják a +Tsztyiselőket. Többek között a fővárosnál is az történt, márpedig a főváros més: annakidején, a kezdet kezdetén valósággal propagálta és a tisztviselők figyelmébe ajánlotta ezeket az irodákat, hogy most már kiadtak egy rendelkezést, — kénytelen vagyok ikoncedálni, el kell ismernem, hogy valóban módosítás történt ebben a tekintetben — amelyben a legszigorúbban megtiltja például a polgármester úr és megtiltják különösen az üzemekben, a községi takarékpénztárnál, istb«, a különböző irodáknak ezeket az akcióit, és pedig nemcsak, hogy leállítják, hanem meg is tiltják. En nagyon helyeslem ezt, de nem tudom, Jhogy ugyanígy megtörtént-e ez a letiltás például az Operaháznál és különböző más intézményeknél. Nagyon aggályosnak tartom ugyanis, hogy még nem minden vonalon történt meg ez a letiltás, mert van ennek a kérdésnek egy másik igen érdekes része is. Eltekintve attól, hogy a főváros annakidején kétségbeesve csinálta az egyik ülést, az egyik ankétet a másik után, hogy vájjon hogyan teremtsen olyan helyzetet, hogyan teremtsen olyan előnyösebb szituációt, hogy az eladósodott tisztviselőtársadalmát valahogyan kiemelje az adósságok medréből, ez az akció, kerítés. Nem tudok mást mondani, mint azt, hogy gazdasági kerítés az, ami ezen a téren folyik. Vidéki ügynökökkel dolgoznak ezek, itt Pesten pedig áruhitelirodák vannak. Hiszen már a múltkor is említettem a miniszter úrnak, ha akármelyikünk elindul, hogy valahol 20 pengő kölcsönt kapjon nem ad senkU (Ügy van! Ügy van!) de 500 pengőért áruhitelt minden további nélkül kap az ember. Ennek az a következménye, hogy ez a helyzet valósággal keríti az embert, hogy hitelbe vegyen árut és azt értékesítse. (Rajniss Ferne: Ez igaz! így élnek a piócák!) Ez krimenbe viszi a tisztviselők és a fixfizetéses emberek egy részét. Azért vagyok bátor felhívni a miniszter úr figyelmét erre, mert ezek az áruhitelirodák olyan tisztviselőkkel is dolgoznak, akiket nem ők tartanak el, hanem az állam, éspedig bizonyos üzemeknél, irodáknál, minisztériumokban mindenütt meg van bízva bizonyos tisztviselő az inkasszóval, még pedig lehetőleg olyan tisztviiiselőt bíznak meg, aki lehetőleg magasabb fizetési osztályban, magasabb rangban van, tulajdonképpen tehát az alárendelt 'tisztviselőket megakvirálja egyik-másik helyen, mert neki Dercentuális részesedése van abból, ami ott befolyik. Ez nem vitás. A befolyt összegből viszont az inkasszálásért bizonyos százalékot adnak neki. (Bornemisza Géza a kereskedelem- és közlekedésügyi minisztérium vezetésével megbízott iparügyi miniszter: Szórványos eset!) Elismerem, hogy szórványos, de van ilyen. Nem is az államnál van az meg olyan nagy mértékben, mint inkább a magánvállalatoknál, különböző bankoknál stb.„ 'és odáig megy ma már ez a dolog, hogy egy tisztviselő sem mer máshol venni, mint ahol a főnöke be van szervezve és formálisan csak oda mehet, ahová engedélyt kap. Ezeket az összegeket, ha nem is hivatalból, de bizonyos presszióval levonják és beszolgáltatják. En nem tartom megengedhetőnek, hogy egy ilyen magánvállalat, egy ilyen inkasszóvállalat tisztviselőket foglalkoztasson, Ilyen erkölcsi pressziót gyakoroljon az emberekre és leihetetlennek tartom, hogy ezekkel az •emberekkel olyan üzletszerzést folytasson, amelyek végeredményben nem vezetnek inasra, mint ezeknek a tisztviisielőknek az eladósodására. (Ügy van! Ügy van! a baloldalon.) Még egy kérdést vetek fel, miniszter úr, még pedig azt, hogy ez az állapot hasadást idéz elő a kereskedők között is. Maguk között a kereskedők között is rettenetes (helyzet Van,