Képviselőházi napló, 1935. XIV. kötet • 1937. május 31. - 1937. június 22.
Ülésnapok - 1935-223
158 Az országgyűlés képviselőházának lentékeny tételeket, melyekkel a kormányhatalom tartozik a Mabi. és az Ott, tehát a munkások és alkalmazottak társadalombiztosítási tartalékalapjának. Ez az összeg az 1933/34. költségvetési évben 4 millió pengő, a rákövetkező esztendőben 4,200.000 pengő, azután 4410.000 pengő, a, következő évben 4,631.000 pengő és végül az 1937/38. költségvetési évre 4,826.000 pengőt tesz ki annál a tételes rendelkezésnél fogva, amely szerint a 4 millió pengős kezdő hozzájárulás évente 5%-kai növekszik. Igen t. Ház! E pillanatban az Oti,-nak és a Mabi.-nak 22,100.000 pengő követelése van a kormányhatalommal szemben. Ezt a követelést a két intézet és az intézetekben biztosított közel háromnegyedmillió munkás és alkalmazott változatlanul és teljes joggal tekintik olyannak, amelyre előbb-utóbb, de inkább előbb, mint utóbb, meg kell történnie a részlettörlesztésnek és a kamatfizetésnek. Ez a kiesés a legsúlyosabban érinti ugyanis a két biztosítási intézet teljesítőképességét és ha ezek a fizetések a kedvezőbben alakult állampénzügyi helyzet ellenére továbbra is elmaradnak, akkor ez oda fog vezetni, hogy a két intézet azokat a minimális teljesítéseket sem fogja tudni eszközölni, amelyeket a törvény megállapít. Hiszen a t. pénzügyminiszter úr is teljesen tisztában van azzal és igen jól tudja, hogy milyen belső összefüggés és kapcsolat van az alapjáradék, a törzsjáradék és az állam részéről fizetett eme hozzájárulás között. A pénzügyi tárca keretébe tartozik a biztosítási magánvállalatok felügyeleti hatósága is. Ebben a tekintetben annak elismerése mellett, hogy a reorganizáció tekintetében egy és más történt, fel kell hívnom a figyelmet arra, hogy nemcsak a matematika egyetemi tanárai és elméleti művelői értenek ehhez a fontos és bonyolult kérdéshez, hanem a biztosítási szakma szakképzett tisztviselői és matematikusai is, akik, hogy úgy mondjam, belülről ismerték meg ennek a szakmának minden) fifikáját, minden csínját-bínját s akiket — tessék elhinni — igen jól és talán az elméleti uraknál is sokkal jobban) lehetne használni (Csoór Lajos: Ügy van!) egy olyan felügyeleti hivatalnál, amely hivatva van arra, hogy betekintsen ezeknek a vállalatoknak sokszor igen bonyolult, nem akarom mondani, hogy rejtélyes gesztiójába. Az igen t. pénzügyminiszter úr ebben a tekintetben egyet-mást tett, viszont fel kell a figyelmet hívnom arra, hogy a hivatal ténykedése sok tekintetben ma is feritikára ad alkalmat. Nem tudom, mennyiben tartozik például a felügyelői hivatal hatáskörébe az, hogy leiratban figyelmeztesse az intézeteket a szerzési jutalékok csökkentésére és arra, hogy az ezeknek felére való csökkentése mellett megmaradó részt inkasszó- és kezelési költségekre fodítsák. Érdeklődtem is ebben a tekintetben és megállapítottam azt, hogy ezek a szerzési, inkasszó- és kezelési költségek itt-ott talán túlhaladják a megállapított kereteket, viszont a felügyeleti hivatal és a t. miniszter úr előtt is ismert — legalább is kell, hogy ismert legyen — az a tény, hogy a vállalatoknak igen jelentékeny tartalékaik és igen jelentékeny látenciáik vannak, amelyeket nem lehet figyelmen kívül hagyná, amikor a rezsiről van szó. Itt van nevezetesen az az óriási stornónyereség, amely a biztosítások megszűnéséből adódik, hiszen a társaságok tudvalevően nem adják ki a teljes díjtartalékot sem visszavásárlás, sem tőkésítés esetében; itt van a három éven aluli 223. ülése 1937 június 2-án, szerdán. megszüntetéseknél a tartaléknak úgyszólván teljes visszatartása; itt van végül az a harmadik körülmény, hogy olyan halandósági táblázatok alapján számolnak, amelyek régen túlhaladottak. Hiszen, ha máshonnan nem, a közelmutlban lezajlott orvosi nagyhét alkalmából értesülhettünk arról, hogy az átlagos életkor lényegesen kitolódott. A biztosító intézetek halálozási tabellái 20-30-40 év előtti adatok alapján dolgoznak, így kalkulálnak, így számítanak, tehát ebben a tekintetben is igen jelentékeny titkos rezervák állanak rendelkezésre. A tisztviselők körében rendkívül súlyosbítja a helyzetet az, hogy egy csomó kisvállalat megszűnvén, a biztosítási szakképzett tisztviselőknek és ügynököknek igen jelentékeny része van állás és munka nélkül s ezek körében többszörösen felmerült tlZ cl gondolat, hogy ha máir a kisebbek, a gyengébbek elhullottak, viszont a megamiradt néhány nagy túlságosan monopolisztikus helyzetet élvez. Ezért időszerű volna mérlegelni néhány komoly, tőkeerős nyugati biztosítónak beengedését a magyar piacra, a versenyt ezáltal felfokozni, bizonyos mértékig nyugatibb szellemet bevinni a magyar biztosításügy intézésébe, amire igazán nagy mértékben rászorult és egyben alkalmat, lehetőséget teremteni arra, hogy az a jónéhány ezer leépített állástalan biztosítási szaktisztviselő és ügynök ezen a réven elhelyezkedéshez jusson. Hogy mennyire szükséges ezeket a kérdéseket figyelni és ellenőrizni, arra nézve csak egy körülményre utalok ezúttal is, mégpedig arra, hogy még ma is megtörténik, hogy amikor egy vállalat, mint a Magyar-Francia, megszűnik, illetve beolvad a Foncière^be, akkor ennek a megszűnő vállalatnak leépített igazgatója egyrészt 280.000 pengős végkielégítést, másrészt pedig^ 24.000 pengő nyugdíjat kap. Ez az, ami dühít és ami tűrhetetlen, ez az, amit semmiféle magánjoggal nem lehet indokolni és nem lehet elviselhetővé tenni. Valaki megfizeti ezeket a 300.000 pengőket: megfizetik a biztosítottak, amikor követeléseiket, járandóságaikat a legkülönbözőbb módokon és jogcímeken csökkentik s megfizetik a vállalatoknál alkalmazott kistisztviselők százai és százai. Elmúltak már azok az idők, amikor — hogy úgy mondjam — zseni-munkabéreket követelhetnek maguknak egyes urak, akiknek tevékenységét mindennek lehet nevezni, csak közgazdasági zsenialitásnak nem. A pénzügyminiszter úr a múltkor volt szíves nyilatkozni a Phönix-ügyben. Azé ta a Phönix Biztosító ügyfelei és tisztviselői egyaránt a legnagyobb aggodalommal s a legnagyobb feszültségben és nyugtalanságban várják, hogy ebben a tekintetben az intézkedések megtörténjenek. A tisztviselők túlnyomó részének felmondási ideje a hó végén lejár, a kisebbek felmondása részben már lejárt, örömmel állapítom meg, hogy ezt egy hónappal szintén kitolták, most azonban a kérdés elérkezett a döntés stádiumába s e döntés körül mutatkoznak olyan jelenségek, amelyek az érdekelteket aggodalomra késztetik. Az Unitas a legnagyobb nyilvánosság előtt és _ a Biosz. pecsétjével garanciát vállalt a tisztviselők átvételére, de ennek az átvételnek perfektuálása körül még semmi sem történt, úgy, hogy száz és száz ember a legnagyobb létbizonytalanságban élve, azt mondhatnám, már az idegösszeomlás határán áll; egésg sereg ember volt az irodámban, akik