Képviselőházi napló, 1935. XIII. kötet • 1937. május 10. - 1937. május 26.

Ülésnapok - 1935-220

Az országgyűlés képviselőházának 220, nálni és ezzel plurális választó jogot alkotni, hanem a polgári és nemzeti érdekeket kell mindenkor iszem előtt tartani, mert csak ennek alapján lehet jogegyenlőségről 'beszélni. Saj­nos, mind az autonómia jelenlegi (kezelése, mind az egész közigazgatás kezelésié imindem jelzővel illethető, csak azzal nem, hogy a jog­egyenlőség kritériumát magában foglalja. Mi­vel az eddigi rendszer, melyért a jelenlegi bel­ügyminiszter úr meim felelős, de felelős kormányzat, az a párt, amelynek képviseleté­ben a helügyi tárcát hetölti, ezt a politikát folytatja., amely a jogegyenlőséiggel szemhen áll, azért abból a bizalimatlaiiisáigiból kifolyó­lag, amellyel e rendszerrel szemlben viseltetem, a költségvetés első címét nem fogadhatom el. (Helyeslés balfelől.) Elnök: Szólásra következik! Vásárhelyi Sándor jegyző: Kéthly Anna! Kéthly, Anna: T. Képviselőház! Az ipar­ügyi tárca tárgyalásának végén, amikor a mi­niszter úr azdkra az adatokra, almielyékkel mi a munkásság munkabérikérdéseit és imuinkafel­tételeit tettük szóvá, azzal válaszolt, hogy az ipari munkásság sóikkal jobb helyzetben van, mint a 'mezőgazdasági (munkásság (vitéz Kő József: Az igaz!) és megállapította ezt a ször­nyű diszparitásit a város és a falu dolgozói között,, azt a közbeszólást tetteim, • hogy enged­jék őlket, tudniiEiík ia miezőgazdasági munkáso­kat, szervezkedni. Talán egy kicsit különösnek is hangzik, hogy én hivatalos engedélyt kértem arra, ami tulajdonképpen minden állampolgárnak leg­elemibb joga, hogy a maga érdekeinek védel­mére a törvények keretein belül minden lehe­tőt megtegyen, de ez a kívánság csak olyan helyen furcsa, olyan helyen tetszik talánkülö­nösnek, ahol más tekintetben is a legteljesebb szabadság és állampolgári egyenlőség van, holott nálunk ezzel, sajnos, nem találkozha­tunk. Ahol, mint a belügyminiszter ár beszé­dében is, például az egyesületek megrendsza­hályozásáról lehet szó, ahol arról lehet szó, hogy az egyesületek kényszertársulását ren­deljék el, az egyesületeknek úgyszólván glé­dába állítását vigyék véghez, ott hivatalos en­gedélyt kérni arra, hogy a munkásság a maga érdekképviseleteit megalakíthassa és ezek az •dekképviseletek működhessenek is, egyálta­lában niem tűnik fel furcsának. Az azonban amit ezzel kancsolatban követelünk, nagyon kevés, de egyúttal nagyon sok is és ez az, hogy a törvények ezután egyformán alkalmaztassa­nak az országban minden egyes polgárral és munkással szemben. (Helyeslés a szélsőbalol­dalon.) Az a szellem, amely itt tegnap egy jobbol­dali felszólaló felszólalásában megnyilatkozott, hogy küzdjünk a szakszervezetek politikai és világnézeti terrorja ellem, úgylátszik, odakinn egyes közigazgatási tényezőknél érvényesül is és azt kell tapasztalnunk, hogy ha nem volna olyan tragikus a (dolog, akkor tréfával el le­hetne ütni a dolgot, arra a régi tréfára lehetne rámutatnunk, amelyben a hajdú, amikor 25 bo­tot ítélnek a parasztra, ezt a 25 botütést még a saját kedvteléséből erősebben is hajtja végre, mint ahogyan szükséges volna. Peyer t. képviselőtársam tegnap a szak­szervezeti csoportok vexálásáról beszélt. Ugyanezt mondhatom egy parlamenti képvise­lettel biró politikai párt vidéki csoportjairól is. Vannak olyan vidéki városok, ahol évek óta egyáltalában nem adtak ki gyűlésengedélyt, ülésé 1937 május 26-án, szerdán. 6o9 ahol a szociáldemokrata munkásság semilyen politikai életet nem élhet. Ehhez azt kell hozzá­fűzni és megállapítani, hogy ezek a városok és községek egyáltalában nem a legrendesebbek, a legmintaszerűbbek, hanem éppen ellenkezőleg áll a (dolog. Nézzük csak meg például Szolno­kot. {Ügy van! Ügy van! a szélsőbaloldalon. — Farkas István: Ahol panamáztak, ott ne­künk nem szabad gyűlést tartani! Ahol az urak panamáztak! — Peyer Károly: Okuk volt erre!) Itt évek óta semmiféle politikai gyűlést nem lehet tartani és a szakszervezeti mozgás­szabadság is a legminimálisabbra van korlá­tozva. Szolnokról bírósági, fegyelmi Ítéletek állapították meg, hogy korrupció fészke volt. De itt van például Kiskúndorozsma, ahol ugyancsak évek óta semmiféle megmozdulás nem lehetséges. Ott történhetik meg, hogy egy orvos olyan leánygyermek-vizsgálatot vi­het végbe, amely a közerkölcsökbe ütközik és ott történhetik meg, hogy olyan közigazgatási uralkodást lehet megvalósítani, amelybe már a belügyminiszter úrnak is kötelessége volna beleavatkozni. Meg kell állapítani azt is, hogy minél nyomorultabb sorsa van valahol a mun­kásságnak, annál elviselhetetlenebb azon a he­lyen a közigazgatás, csakhogy a nyomor és az inség, a leromlott bér a következménye az ilyen közigazgatásnak és nem az a helyzet, hogy a közigazgatás a nyomor és a leromlott bérek következtében kénytelen ezt a szigorú­ságot alkalmazni. A képviselőházban, — tegnap a .belügymi­niszter úr felszólalásában is — valósággal ke­reszteshadjárat indult meg a demagógia ellen. Rendben van, de kérdem: mi lesz azzal a táp­talajjal, amely a demagógiának a legnagysze­rűbb alkalmakat szolgáltatja a kibontakozás­ra? De különben is, a közigazgatás egy része előtt bármiféle megmozdulás demagógiát jelent akkor, amikor az a megmozdulás semmi egye­bet nem akar, csupán nem akar belenyugodni azokba az állapotokba, amelyek fennállanak és a nemzeti jövedelem mai megoszlását helyte­lennek tartja, helytelennek tartja azt, hogy 250 pengős évi és 1000 pengős havi átlagbérek le­gyenek ebben az országban., Távol áll tőlem, hogy ebben a kérdésben általánosítsak, mert hiszen találkozunk olyan közigazgatási ténye­zőkkel, tisztviselőkkel, akik valóban együtt­éreznek azzal a néppel, amelyet közigazgatnak. De az a szűklátókörű közigazgatás, amely el­tapossa a szakszervezeti mozgalmat, — politi­kai pártunknak a mozgalmát — idézi elő azt a diszparitást, amely a falusi és a városi mun­kabérek között van olyan arányban, amelyet nem igazol a városi és a falusi megélhetés közti különbség. Csak néhány példát akarok itt gyorsan, a rendelkezésemre álló idő alatt, felolvasni. (Halljuk! a szélsőhaloldalon.) Itt van a kezemben egy levél Mezőkövesd­ről, amelyben azt írja az egyik szakszervezeti titkár (olvassa): »Epítőmunkás vezetőségi ülést akartunk tartani«, — egy vezetőségi ülésen tudvalévőleg nem vesznek részt olyan számban, hogy arra rá lehetne húzni a tiltott népgyűlés bűncselekményét — »de hat csendőr és négy rendőr megszállta helyiségünket.« (Farkas Ist­ván: A vezetőség tagjai sem voltak ennyien! — Buchinger Manó: Ügy látszik, nincs egyéb dolguk! — Malasits Géza: A főispánnak a fe­jébeszállt a teljhatalom! Csak a főispán az oka 1 ennek!) »Előállítottak bennünket s délután egy

Next

/
Oldalképek
Tartalom