Képviselőházi napló, 1935. XIII. kötet • 1937. május 10. - 1937. május 26.

Ülésnapok - 1935-219

Az országgyűlés képviselőházának 21 nelmi utóda. Minthogy a főispán a kormány exponense a törvényhatósági életben, aki a felügyeletet és az ellenőrzést köteles gyakorolni s e tekintetben a túloldalról is ismételten elhangzott az a kívánság, hogy ez a felügyelet és ellenőrzés minél hatékonyabban gyakoroltassék, szerintem a főispáni állás fenntartására a jövőben is szükség van. Méltóztassanak megengedni, hogy f ezek előrebocsátása után beszédem tulajdonképpeni tárgyára térjek rá. Politikai jogfejlődésünk mai rendszerében a törvényhozó és a végrehajtó hatalomnak — mint ezt a régi állambölcselők megállapították — az egyensúlya, sajnos, eltolódásokat szenved, mégpedig a végrehajtó hatalom rovására. A törvényhozás a film gyorsaságával rohanó élet egyes viszonyait nem képes rendezni és kénytelen a maga hatalmi körének egy részét a végrehajtó hatalom részére átengedni. A kormány ez okból kénytelen szélesebbkörű felhatalmazást kérni a törvényhozástól a jogalkotásra s innen van a kerettörvényeknek, valamint a rendeletek számának és terjedelmének megnövekedése. A hatalmi köröknek' ez az eltolódása közjogi szempontból kifogás alá eshetik ugyan, de a mai politikai és gazdasági viszonyok között érthető, sőt menthető jelenség. A végrehajtó hatalom jogalkotó és jogalkalmazó tevékenysége a külföldi államokban is folytonosan bővül. Az államhatalmi szervek közül a közigazgatás jelentősége napról-napra fokozódik s ez természetes fejlődési folyamatnak az eredménye. Az államhatalom ugyanis a legpregnánsabban a közigazgatásban nyilatkozik meg, mivel a közigazgatás tevékenységét senki sem nélkülözheti születésétől egészen haláláig, az élet számos viszonylataiban, sőt még halála után sem, a haláleset-felvételnél és a hagyatéki leltározásnál, stb. A közigazgatás általános kelléke az, hogy jó legyen. Ebben tulajdonképpen minden benne foglaltatik. Benne foglaltatik a pártatlanság követelménye is, mert hiszen minden Jogállamban a hatósági aktusnak előfeltétele a pártatlanság; benne foglaltatik az egyszerűség^ és a gyorsaság követelménye, mert hiszen az élet rohamos üteme gyakran azonnali intézkedést kíván. A gyorsaság a közigazgatás •- számos intézményében csaknem egyenlő értékű az alapossággal. így tehát a közigazgatást a bürokratikus hínároktól megtisztítani, azt egyszerűsíteni, racionalizálni nemcsak a szakköröknek, hanem a jogkereső közönségnek is régi kívánsága. Ha az önkormányzati közigazgatásra vonatkozó alaptörvényeket nézzük, — így a közigazgatási bizottságra vonatkozó 1876 : VI. tc.-ket, a törvényhatóságokról szóló 1886 : XXI. tc.-ket, a községekről szóló 1886 :XXII. tc.-ket, a közigazgatás egyszerűsítéséről szóló 1901 :XX. tc.-ket, — akkor látjuk, hogy a maguk idejében ezek mind igen jeles, kiváló, sőt időálló törvényhozási alkotások voltak, amelyeknek számos intézkedése ma is hatályban van. Kétségtelen azonban, hogy az. azóta eltelt 50—60 év alatt ezeknek számos intézkedése már elavult. A világháború lezajlása óta a közigazgatás rendezéséről alkotott 1929 : XXX. te. kitűnően bevált, de nem valósította meg a

t közigazgatás egyszerűsítése tekintetében hozzáfűzött reményeket. Ezért csakhamar szükségessé vált a törvény módosítására és kiegészítésére új törvényt alkotni, amely törvénytárunkban mint 1933 : XVI. te. látott napvilágot. Sajnos azonban, e törvény rendelkezéseinek 1—33. §-ai máig sincsenek életbeléptetve, holott ezek a . ülése 1937 május 25-én, kedden. 605 közigazgatás egyszerűsítése tekintetében igen fontos és üdvös rendelkezéseket tartalmaznak. Ezen a helyen is tisztelettel kérem a belügyminiszter urat,, méltóztassék odabatni, hogy e törvény életbeléptetését gátló akadályok minél előbb elháríttassaniak, mert ezáltal a közigazgatás egyszerűsítése felé jelentős lépést teszünk. Ez azonban mind csak részletintezlkedés, mert mind a szakkörök, mind; a szaksajtó, mind pedig a jogkeresői közönség évtizedek óta szorgalmazza egy közigazgatási kódex létesítését, amelyben a közigazgatás szervezetére, a hatósági fokozatokra, a jogorvoslati rendszerre, a közigazgatási eljárási jogra vonatkozó összes jogszabályok egy jogrendszerbe összefoglaltassanak s mindezek legalább részben a közigazgatási bíróság jogvédelme alá helyeztessenek és ilyenformán léptettessenek életbe, mint a jogállamiság eszméje megvalósításának fontos kellékei. A türelmetlenül sürgető Ösztönzőkkel szemben azonban meg kell állapítani annak a tételnek az igazságát, hogy a tökéletességet megközelítő jogalkotás ezen a téren majdnem lehetetlen, nemcsak a joganyag óriási terjedelme és szétfolyó volta, hanem számos olyan rendelkezés miatt is, amelyeken mire a törvényt életbelép; tetik és végrehajtás alá kerül, a rohanó idő kereke már átgázol s ezek az életviszonyok már nem szabályoztatnak megfelelően. Ennek a közigazgatási kódexnek tehát rugalmasnak és a változandó viszonyokra is alkalmazhatóknak keU lenini. A jó közigazgatás további kelléke az, hogy a népet ismerje, szeresse, általában népies legyen. Nem szabad, hogy a közigazgatási tisztviselő csak kenyérkereseti pályának tekintse a közigazgatási foglalkozást, hanem azt igenis hivatásának kell tekinteni, (Ügy van! Ügy van.[ — Egy hang jobbfelől: A szivét kell beleadnia!) mert különben az a táVelság, amely a népet a közigazgatástól és a helybeli lakosságtól elválasztja, mindinkább nőni fog. Ezt az űrt csak egészséges telepítési politikával, méltányos munkabérek megállapításával és szociális gondoskodásra valló tények és intézmények létesítésével lehet kitölteni. Örömmel üdvözlöm a kormány politikai célkitűzését, mert abban a népies politika megvalósítására irányuló törekvést, valamint a széles néprétegek szociális megsegítését látom. örömmel látom azt, hogy ezt kívánja a kormányzati politika tengelvévé tenni s ebben a tekintetben máris jelentős és üdvös törvényhozási alkotásokra és .rendeletekre tekinthet vissza. T. Ház! Falun születtem, megyei városban nőttem fel és majdnem három évtizeden keresztül vidéken, mint önkormányzati közigazgatási főtisztviselő a kisemberek ügyes-bajos dolgaival foglalkoztam. Aki nyitott szemmel jár, az sok mindent meglát; aki nyitott füllel jár a nép között, az sok kérést és panaszt meghall. A látottakat és hallottakat megfontolgattam, megrostáltam és belőlük bizonyos tapasztalatokat szűrtem le. Legyen szabad itt ezekből a tapasztalatokból néhányat különösen abból' a szempontból feltárnom, hogy ezek igénytelen megítélésem szerint a közigazgatás népiessé tételénél akadályul szolgálnak. A normálstátus megállapítá 1930. évi XLVII. te. 3. és 16. !§-aiban nyert törvényhozási felhatalmazás alapján esziközöltetett. Az akkori belügyminiszter úr, az akkori viszonyoknak megfelelően főleg financiális szem-