Képviselőházi napló, 1935. XIII. kötet • 1937. május 10. - 1937. május 26.

Ülésnapok - 1935-218

Az országgyűlés képviselőházának 218. ülése 1937 május 24-én, hétfőn. 569 matterheket és így tovább és amellett tisztességes ^megélhetést akar biztosítani a .keretében foglalkoztatott alkalmazottaknak, ,a másik oldalon pedig áll egy úgyenevezett szekérversenyző, aki semmi néven nevezendő közterhet nem visel, az állam drága pénzén kiépített utaat használja és így tulajdonképpen illegitim hasznot biztosít magának. Előre akarom bocsátani Homonnay és Béldi képviselő urak felszólalásával kapcsolatban, hogy én a gazdafuvarozás megrendszabályozására vagy eltiltáára természetesen nem gondolok, aminthogy nem gondolok a szekérverseny, a szekérfuvarozás eltiltására sëm. Ellenben kétségkívül meg kell találnunk a módját, hogy az üzletszerű szekérfuvarozás megfelelő keretek közé szoríttassák,'hogy illegitim versenyt ne támasszon egyéb közlekedési eszközöknek. (Zaj.) T. Képviselőház! Tervbe vannak véve azonkívül bizonyos racionalizálási munkálatok a postával és vasúttal kapcsolatban, — amire különben az indokolás is rámutat — hogy ez a két állami intézmény egymást kiegészítse és úgy álljon _a közgazdaság szolgálatára, ne pedig egymással ellentétben. Most visszatérek még közúti problémáinkra. Itt több képviselő úr felvetette az úttörvény szükségességét és azt kívánta a kormánytól, hogy tegyen úttörvény megalkotására határozott ígéretet. En az új úttörvényt — amely, nézetem szerint, el kell hogy jöjjön — úgy képzelem el, hogy az úttörvény keretén belül fel kell venni mindazokat a fő közlekedési utakat, amelyek az ország egységes és egészséges vérkeringését — legalábbis közlekedési vérkeringését — vannak hívatva megalapozni. Ezt az úthálózatot maradéktalanul az állam gondjaira kell bízni s ennek az úthálózatnak fokozatos kiépítése és állandó fenntartása az állam feladata kell hogy legyen. Gyakorlatilag ez azt jelenti, hogy az állami utak eddigi, körülbelül 4400 kilométernyi hosszúságát fel kell legalább körülbelül 10.000 kilométer úthosszra fokoznunk az ilyen törvényhatósági és sok esetben községi utak átvételével. Az állam természetesen csak abban az esetben teheti meg ezt, ha ezeknek az utaknak fenntartására és építésére előirányzott bevételi hányadot, amelyet eddig a vármegyék kezeltek, az államnak átadják. Ez az alapja a problémának. Meggyőződésem, hogy ezzel a kérdéssel sokáig nem várhatunk, mert kétségkívül hova-tovább kidomborodik mai közlekedési politikánknak az az abszurduma, amelyre néhány képviselő úr egészen jogosan irámutatotít, hogy több vármegyét átszel sok esetben egy út, egyszer elhagyja a vármegye határát és visszajön, pl. a hatvansalgótarjáni út és útszakaszonként meg lehet ismerni, hogy melyik vármegyének kezelése alatt van az út. Megtörténik sokszor az, hogy egészen kis, rövid útszakasznak — 'amely más vármegye fenntartási kötelezettsége alá tartozik — elhanyagolása folytán az egész út használhatatlanná válik. Ez olyan nagy hibája es hátránya a magyar közlekedésügynek, ame; lyen véleményem szerint rövidesen változtatni kell. Addig is, míg ezt megtehetjük, a minisztérium fokozott gondot fordít a vármegyei útalapoknak, útköltségvetéseknek hovafordítására és — remélem, nem lesz autonómiasérelem belőle — ha fogják érezni a varmegyei útfenntartási költségvetésnél az erőskezű beavatkozást. (Helyeslés. - Fábián Béla: lelek!) Nos, úgy-e, Fábián mindjárt fél! (Fábián Béla: Persze! — Rupert Rezső: Az a fontos, hogy ne legyen több adó!) A bekötőutakról is több képviselőtársam emlékezett meg, így Tóth Pál és Mózes képviselő úr és mások. Ezzel kapcsolatban elsősorban Esterházy képviselő úr tette szóvá a régi bekötőutakkal kapcsolatban fennálló állami adósságok kérdését. Itt két adósság van. Az egyik a kereskedelmi tárca költségvetésében van s évenkint egy bizonyos összeggel törlesztjük: ebben az évben egy számottevő öszszeget állítunk be, remélem, hogy a jövő évben teljesen ki tudjuk fizetni. A bolettaalapban fennálló tartozásra nézve— mint közbeszólás formájában is említettem — megvan a megegyezés, hogy ebben az évben teljesen rendezzük és a vármegyék hozzájutnak jogos követeléseikhez. Ezt annál is inkább szorgalmazom, mert ezáltal a vármegyék útépítési programmja megfelelően bővül. Ami a bekötőutak problémáját illeti, itt egyrészt az a kifogás hangzott el, hogy nem megyünk elég gyors tempóban előre, másrészt pedig egyes képviselő urak azt kívánták, hogy a kormány a munkálatok kiadásánál elsősorban az Ínséges vidékek munkával való ellátását tartsa szem előtt. Ami a tempót illeti, itt csak bátor vagyok rámutatni arra, hogy évek hosszú sora után megint ez az első lépés, amikor nagyobb összeget tudunk bekötőutakra fordítani, mert az elmúlt években, amikor egyáltalán volt ilyen tétel, sokkal kisebb összegek álltak rendelkezésre. Sajnálom, hogy többet nem tudtam beállítani; meggyőződésem az, hogy éppen az első prbgramm alapján majd kialakuló eredmény kétségkívül hozzá fog járulni ennek a tételnek megfelelő emeléséhez. Ami a másik problémát illeti, tudniillik, hogy súlypontot képezzünk — műszakilag így szokták nevezni — bizonyos ínséges vidékekre, ez is folyamatban van. A minisztertanács határozata értelmében a miniszterelnökség keretén belül egy egyeztető bizottság ült ősszé, ahol az összes állami invesztícióknak megfelelő rochirozásával igyekeznek ezeknek az Ínséges vidékeknek állandó foglalkozást és munkaalkalmat adni. (Meizler Károly: A Dunántúlnak is adjanak munkát!) Ebből meg kell állapítanom, hogy sokan a képviselő urak közül természetesen inkább az ő helyi viszonyaikkal jönnek a Ház elé, A tiszántúli képviselő urak azt mondják, hogy a Tiszántúlon végezzük a beruházásokat. (Zaj.) Lássunk ebben a kérdésben is tisztán. A bekötőutak terén őszintén meg kell állapítanom, hogy a Dunántúl van rosszabb helyzetben, (Meizler Károly: Sokkal rosszabb!) mert a település a Dunántúlon más jellegű, mint a Tiszántúlon. Békés vármegyének 300, Somogy vármegyének 300, Zalának 400, bekötőutak tekintetében a kistelepülési országrészek vannak ma még hátrányosabb helyzetben. Viszont a nagyobb utak tekintetében a Dunántúl volt előnyösebb helyzetben, mint a Tiszántúl. Az új beruházási programmban, mint méltóztatnak tudni, a hevesmegyei útrész, a berettyóújfalu-országhatari útrész van felvéve, azonkívül a cegléd—kecskeméti út és így tovább, tehát olyan nagy utak kerülnek kiépítésre, — a szentgotthárdi út véglegesen befejeződik — amelyek elsősorban a DunaTisza közét érintik. (Rupert Rezső: Mikor lesz kész a szentgotthárdi út?) Ebben az évben! (Rupert Rezső: Nagyon szép út lesz!)