Képviselőházi napló, 1935. XIII. kötet • 1937. május 10. - 1937. május 26.

Ülésnapok - 1935-218

554. Az országgyűlés képviselőházának vés. Akié az export, az irányítja a legtöbb cikknél a belkereskedelmet is. Korlátozott kereskedelem mellett a protekcionált egykéz az exportnyereséget a belső kereskedelem ellen használja ki. Az egykéz a monopolszerű és biztos, legtöbbször államközi megállapodáson alapuló exportokat vállalja el csak, de ugyanakkor az exportkereskedelmet teljesen elpusztítja, mert az önálló exportkereskedelem a piackutatás nehéz munkáját nem vállalhatja, ha biztosabb, régi összekötetésein alapuló munkaterületeitől hatalmi szóval eltiltják. Én — mint azt már többször kifejtettem — semmi tekintetben sem vagyok híve az ortodox liberalzmusnak, de híve vagyok annak a gazdasági demokráciának, amely a gyengébb érdekében való beavatkozást mindenkor szükségesnek tartja és ezáltal a gazdasági igazságot! kívánja szolgálni és érvényesíteni. De ma a több év óta mindjobban és mind erőteljesebben kifejlődő rendszerben nem a gyengébb érdekében való beavatkozás intervencionista, hanem az erősebb érdekében való beavatkozás protekcionista rendszerét találjuk meg, azt a protekcionizmust, amely egész kereskedelmi életünket és egész gazdasági életünket minden területen behálózza és jellemzi. A mai ülésen Éber Antal t. képviselőtársam szólott^ ezzel kapcsolatban a szövetkezetek kérdéséről és én azt a disztinkciót,, amelyet ő a szövetkezetek között tett, a magam részéről is teljes egészében aláírom. En sem vagyok a szövetkezeti eszme ellen, de ellene vagyok azoknak, a szövetkezeteknek, amelyek tulajdonképpen hurkolt hatósági alakulatok. A szövetkezetek egyrésize nálunk csak álszövetkezet. Inkább állami vállalkozásnak tekinthetők, mert nyereségüket az állam adja, veszteségüket az állam fedezi. En a múlt esztendőiben a kereskedelemügyi költségvetés vitájában mondott beszédemben bátor voltam ezt számokkal pontosan igazolni s kimutatni és Rámutattam ugyanakkor arra az aránytalan adózásra, amelyet ezek a szövetkezetek^ mindössze csekély társulati adójuk lefizetésével rónák le az államkincstárnak, szemben azzal a mérhetetlen nagy támogatással, amelyet ugyanakkor az államkincstártól kapnak. Ezek a szövetkezetek az exportkereskedelem terén élvezett különleges és protekcionált állami támogatással elért eredményeikkel a^ belkereskedelmet is minden területen pusztítják, de az elpusztított adóalanyok helyett az államkincstár bevételeit nem szaporítják. A Hangya 1935. évi zárszámadása tagonként 80 fillér visszatérítést mutat ki. Ez a legjobb és legpregnánsabb válasz arra. mintha a Hangyától a kisembereknek nagy vagy csak akármennyire is jelentős haszna volna. 1933-toan még nem is 80 fillért, hanem csak ennek a felét (mutatta ki a zárszámadás. Ezzel szemben az állam terheihez való hozzájárulás az 1935. évi hivatalos adóstatisztika szerint a következő. Egy szövetkezet társulati adója 63*80 pengő, egy kereskedelmi részvénytársaság társulati adója 638*26 pengő, egy egyéni kereskedő jövedelem- és vagyonadója 105*30 pengő pótlék nélkül, 100.656 önálló kereskedelmi foglalkozású adóalanyt számítva. Az állami egyenes adóterherből a kereskedelemre esik 4*56%, az összes magyarországi szövetkezetekre 0*11% esett összesen, holott miniszteri nyilatkozat szerint is az összforgalomnak 7%-át bonyolították le. Mit jelent ez? Ez azt jelenti, hogy a hatóságok üzemei saját adófizetőik ellen folytatnak kereskedői tevékenységet és 218. ülése 1937 május 2U-én, hétfőn, i eredeti feladatuktól eltérve még luxuscikkeket is árusítanak és így a szövetkezetekkel együtt az önálló legkisebb exisztenciákat is tönkreteszik. A kereskedelem másik nagy csapása a szövetkezeteken kívül a nagytőkének konkurreneiája, a gyáraknak detail árusítása, amiről már az iparügyi tárca költségvetési vitájában bátor voltam szólni. Sajnos azonban, erre vonatkozó észrevételeimre a kereskedelemügyi és az iparügyi miniszter úrtól mindezideig választ nem nyertem, hogy ezen a területen hogyan akarja a kisexisztenciákat a nagytőke molochjával szemben megvédelmezni. Már a multesztendei költségvetési vita során ezzel a kérdéssel kapcsolatban bátor voltam azt kérni, hogy azokat a gyárakat, amelyek detailáirusítással foglalkoznak, az adózás terén áruházaknak tekintsék és így legalább sújtsák megfelelő megterheléssel az adó területén, hogy a kiskereskedő és a kisiparos felvehesse velük a versenyt. Az áruházak kérdéséről ugyancsak a múlt esztendőben a költségvetés tárgyalásánál részletesen voltam bátor szólni. Legyen szabad visszaidéznem a kereskedelemügyi tárca múlt esztendei tárgyalásának azt a jelenetét, amikor azt mondtam az áruházi rendelet kiadása előtt, hogy azért húzódik, mert, úgy látszik, még a Hangyának akarnak egy új áruházra megnyitási engedélyt adni. Az akkori keresekedelemügyi miniszter úr, a jelenlegi miniszter úrnak elődje, jelenleg a Magyar Királyi Folyam és Tengerhajózási Részvénytársaság vezérigazgatója azt mondta, hogy szó sines róla. Mégis ez történt, mert a Hangya kapuzárás előtt még engedélyt kapott egy új áruház nyitására, amelynek eredménye a »Hangya-bonoknak« rémregénye lett, akit érdekel, az Omke. április 10-i számából részletesen megismerheti. Ügy látszik, a Hangya monopóliumok nélkül nem bírja a versenyt, ezért arra akarja kényszeríteni a gyárosokat, hogy necsak az árut, hanem a vevőt is szállítsák neki. (Fábián Béla: Az volna a legjobb üzlet! Árut is. vevőt is!) T. Ház! Az áruházak kérdésével kapcsolatban tiltakoznom kell az ellen, hogy egy külföldi érdekeltség . állítólag tervet készített, amely szerint a fővárosban és a vidéken külföldi mintára egységárakon árusító úgynevezett potom-áruházakat akar felállítani. Az ilyen alakulat antiszociális, mert a legszegényebb néposztály hiszékenységét akarja kihasználni és a legsilányabb minőségű árut az elérhető legmagasabb áron kívánja értékesíteni. T. Ház! A hatósági konkurrencia és a, hatósági vexatúrák mellett állandóatn még új gondolatok merülnek fel, amelyek a kereskedelem további gúzsbakötését, a kereskedelmi élet további nehezítését célozzák. Ilyen gondolat volt például a kereskedelem képesítéshez való kötésének gondolata, holott a kereskedelem nem elméleti tudomány, hanem gyakorlati mesterség és ez végeredményben csak az igazságtalanság új forrásává válhatnék. Ugyanilyen vexatúrát jelent az adatszolgáltatási rendszer a pénzügyi hatóságok részéről és tiltakoznom kell az alsófokú adóhatóságoknak olyan felhívásai ellen, amelyek a kereskedőket arra' akarják kényszeríteni, hogy a velük összeköttetésben álló kereskedők forgalmára vonatkozólag adatokat szolgáltassanak. Ennek alapján töirténik ugyanis Budapesten a rögzítések felmondása s az ilyen hírek alapján voltam bátor hónapokkal ezelőtt a pénzügyminiszter úrhoz