Képviselőházi napló, 1935. XIII. kötet • 1937. május 10. - 1937. május 26.
Ülésnapok - 1935-218
Az országgyűlés képviselőházának 218. ülése 1937 május 24-én, hétfőn. yitéz Miskolczy Hugó jegyző: Mózes Sándor! Mózes Sándor: T. Ház! Mindabban, amit előttem szólott Béldi Béla t. képviselőtársam a közlekedési politika tekintetében elmondott, tekintettel arra, hogy azt a legnagyobb szakszerűséggel adta elő, vele teljes mértékben egyetértek, mert magam is meg vagyok győződve, hogy az utak az állam életében nemcsak gazdasági szempontból, hanem az idegenforgalom szempontjából is nagy jelentőséggel bírnak. Hogy az idegenforgalom szempontjából fokozódik az utak jelentősége, azt igazolja az a körülmény is, hogy a kisantant-államokban a propagandaszerveknél mindinkább fel-feltör az elégedetlenség az idegenforgalomnak országunkban való fellendülése miatt. Amennyire fontosak lazonban az állam életében az országos jelentőségű országutak, épannyira nem szabad elhanyagolni a törvényhatóságokban a törvényhatósági és összekötő utakat sem, mert ezeknek is igen nagy a jelentőségük egyrészt mezőgazdasági szempontból, másrészt pedig szociális szempontból. Ha az ember egy vidék életét vizsgálja, azt látja, hogy azok a vidékek-, amelyeken egy-egy új út épül meg, egész gazdasági struktúrájukban megváltoznak. Az átmentén :az ingatlanok értéke emelkedik, az utak mentén új tanyák épülnek fel, az emberek új termelési ágakra térnek. át, és az egész vidék mezőgazdasági termelése fokozott mértékben fellendül. Az emberek új termelési ágakra térnek át, új jövedelmekre tesznek szert, és így az állam és la nép érdekében elsőrendű feladat ezeknek az útépítési problémáknak a megoldása, az új utak mielőbbi megépítése. Nagyon helyesen állapította meg előttem szólott t. képviselőtársam, hogy nem lehetetlenség ezeket iaz utakat gyorsabb ütemben kiépíteni, mert hiszen nem is olyan nagy összegekbe kerülne ezeknek az utaknak fokozatos és tervszerű kiépítése; csak néhány esztendőre kellene az utak kiépítése céljából szükséges összegeket felosztani, és rövid időn belül teljesen meg lehetne változtatni egész Magyarországon a mezőgazdasági termelést. Bár az utakba befektetett Összegekből közvetlen haszna az államnak annyiban nincs, hogy nem térül meg azoknak ellenértéke közvetlenül az utakból, a közvetett haszon azonban feltétlenül t megvan, mert abban a gazdasági és kulturális fellendülésben, amely az országutak mentén szokott bekövetkezni, feltétlenül megtalálja az állam annak ellenértékét, amit az utakba belefektetett. A kereskedelemügyi minisztériumnak, mint a közlekedésügy^főhatóságának módjában volna azonban ellenőrizni a törvényhatósági utak építését is. A törvényhatósági utak építése nevezetesen igen sokszor sérelmesen szokott megtörténni. Legelsősorban a jó összeköttetések szoktak eredményre vezetni és így megtörténik, hogy egyes községek érdekeit nem veszik tekintetbe, ha jelentkezik egy gyár, vagy egy nagybirtokos, akinek érdekében áll az, hogy az út az ő gyára, vagy nagybirtoka mellett haladjon el. Ilyen esetekben sokszor figyelmen kívül hogyják a községek közérdekeit. Ebben a tekintetben bátor vagyok dél Pest vármegye közlekedési ügyeire felhívni a t. Ház és a t. miniszter úr figyelmét is, ahol azt tapasztaljuk, hogy dél Pestvármegye úthálózata olyan mértékben van elmaradva észak Pest vármegye úthálózata miatt, hogy ezáltal megbénul dél Pestvármegye termelése és lehetetlen itt ilyen körülmények között a termelés fellendülése, mert egész vidékek vannak úthálózat nélkül. A legfontosabb úthálózat, amely Baján, Császártöltésen, Kiskőrösön és Kúnszentmiklóson vezet keresztül, olyan elhanyagolt állapotban van, hogy a közlekedés sok helyen egyenesen életveszélyes akkor, ha az ember autóval közlekedik. Feltétlenül szükséges volna továbbá bekapcsolni közgazdasági életünkbe a Kecskemét, Kiskunhalas és Baja között elterülő Bugac homokpusztát, amelyen százezrek és százezrek laknak anélkül, hogy megfelelő úthálózattal tudnának bekapcsolódni akár Kiskunhalasba, akár Félegyházába, akár Kecskemétbe, akár Kiskőrösbe, vagy a környező falvakba. Bugac pusztát úgy mutogatják az idegeneknek, mint amely minden kultúrától el van maradva, ahol ős állapotban élnek magyarok a nélkül, hogy legelemibb kultxírszükségleteiket ki tudnák elégíteni. Fontos volna, hogy ezt a homokterületet bekapcsoljuk legelsősorban is a kertkultúrába. Gyümölcsösöket, szőlőket kellene ezekre a vidékekre telepíteni, mert teljesen lehetetlen állapot, hogy amikor ma Németországból és Franciaországból magyar földmunkásokat igényelnek és a közigazgatási hatóságok verbuválják ezeket a munkásokat, akkor legyenek az országban olyan területek ősállapotban, amelyek teljesen kihasználatlan állapotban vannak. Bugaci pusztát, amelyen a legtermékenyebb homok van, szőlőkultúra és gyümölcstermesztés szempontjából igen jól lehetne hasznosítani, hiszen a Kecskemét határáig terjedő bugaci homokban termelik a legjobb barackot és a legjobb homoki borokat. Ugyanezeket a borokat lehetne ezen az egész pusztán termelni, és mégis azt tapasztaljuk, hogy ezeken a területeken éppen azért, mert ott nincs megfelelő úthálózat, egy hold homokot ma is 40—60 pengőért lehet megvásárolni. Egyenesen külön üzlet alakult ki a bugacpusztai homokkal kapcsolatban: ügyes ügynökök pesti vevőket szereznek erre a homokra, feltárván annak nagy jelentőségét és termelőképességét, és ezt a homokterületet, amelyet telepítés részéire is meg lehetne vásárolnia az államnak 40—60 pengőért, hozzá nem értők részére 200—300 pengőért szokták eladni Szükségesnek tartanám éppen azért, mert teljes anarchia uralkodik az útépítés terén, egy egységes lítepítesi törvény megalkotását, hogy egy központi szerv intézze az egész országban, tehát a vármegyékben is — a nélkül, hogy a törvényhatóságok kezéből a törvényhatósági utak építését kivennők — ezeket az útépítéseket, hogy meg legyen a szerves^ összefüggés a törvényhatósági utak és az országutak építése között. Hiszen megtörtént a közelmúltban többek között az, hogy a kiskőrösi járásban építettek egy összekötőutat, és amikor ebben a járásban három község verseng, hogy a következő út ne ezzel párhuzamosan menjen, hanem kösse össze a két községet, akkor a törvényhatóság azért, mert esetleg három kilométerrel hoszszabb utat kellene építeni és ki kellene sajátítani 3000—4000 pengő értékű jelentéktelen ingatlanokat, a kérdés kényelmesebb oldalát fogta meg és ismét a két község kívánsága és a közérdek ellenére építi ki a törvényhatóság azt a második összekötő utat, amely semmi körülmények között nem felel meg rendeltetésének. A kereskedelemügyi miniszter úrnak okvetlenül módjában lenne, mint felügyeleti hatóságnak beleavatkoznia a törvényhatósági útépítke-