Képviselőházi napló, 1935. XIII. kötet • 1937. május 10. - 1937. május 26.

Ülésnapok - 1935-218

644 Àz országgyűlés képviselőházának rik. Az olcsó vasúti bérletjegyek dolga régóta diszkusszió tárgya, a miniszter úrnál van is egy ilyen előterjesztés. Ha az ember vonaton utazik, akkor feszengve, kényelmetlen érzéssel látja, hogy lépten-nyomon szabadjegyeket húz­nak elő az emberek a zsebükből, az első osztály publikuma úgyszólván 90%-ban szabadjegyes. (Rupert Rezső: 99%-a! — Peyer Károly: Mi az, hogy 99%-a? 105%-a!) A második osztályon is ugyanez a helyzet. A kereskedelemnek ezek a kiuzsorázott pionírjai igazán rászolgáltak és jogot formálhatnak arra, hogy második osztá­lyon utazhassanak méltányosan, olcsón meg­állapított bérletárért, mondjuk egy ezerpen­gős évi bérletjeggyel a zsebükben, a rayon­bérleteknél pedig, mondjuk, 600—650 pengős bérletjeggyel és azt hiszem, igen helyes volna, hogy a menetrendek végleges összeállítását megelőzően az utazói érdekképviseletek érte­sítést kapjanak, hogy az egyes relációk meg­állapításánál az utazói kívánságokat figye­lembe lehessen venni. Általában arra kell kérnem az igen t. Há­zat és a kormányt, hogy szakítsunk azzal a lehetetlen állásponttal, azzal a jogi fikcióval, hogy az utazó vállalkozó és nem munkavállaló. Az a szegény kereskedelmi utazó, kereske­delmi ügynök, bizony függő helyzetben léve, kiuzsorázott munkavállaló, aki tehát megér­demli, hogy a már előbb hivatkozott rendelet hatálya kiterjesztessék rá, vagy ha törvény­szerkesztési technikai okokból jobbnak látják, akkor rájuk külön törvényes intézkedés lépjen életbe, amely felmondási idejüket, végkielégí­tésüket, munkáltatójukkal szemben való szol­gálati és munkaviszonyaikat, társadalombiz­tosítási kötelezettségeiket, adóügyeiket ren­dezi és szabályozza. Ebben a tekintetben az alkalmazotti szekció kezdeményezésére a Nem­zetközi Munkaügyi Hivatal már ki is dolgozott egy ajánlást, amely úgy tudom, 1935 óta az ille­tékes kormánytényezők kezei közt ván. A kér dés konkrét formában is. foglalkoztatta sok ország törvényhozását. Holandiában, Svájcban, Csehországban — igen mintaszerűen — és Franciaországban legutóbb rendkívül haladó szellemben foglalkoztak ennek a kérdésnek törvényes rendezésével. Kérem a miniszter urat, hogy Magyarország igyekezzék ebben a tekintetben az említett országok példáját kö­vetve a kereskedelmi utazók és ügynökök szol­gálati és munkaviszonyait abban az értelem­ben szabályozni, ahogyan ez a nehéz munkát végző réteg azt megérdemli. (Helyeslés a széhőbaloldalon.) T. Ház! Foglalkoznom kell — amennyire rövidreszabott időm megengedi — a kereske­delmi szakoktatás kérdésével. A világ megvál­tozott, a világ gazdasági struktúrája mélyre­ható átalakuláson ment keresztül, de kereske­delmi szakoktatásunk maradt a régiben és egy régi, elavult, idejét múlt világgazdaságig vetü­letét adja a kereskedelmi iskolai tanulóknak; természetes tehát, hogy az a szakadék, amely az élet és az iskola között van, az utóbbi évtized­ben csak kimélyülhetett. Nekem, aki ennek a rétegnek a helyzetét és szociális viszonyait igen kitűnően ismerem, őszintén meg kell monda­nom: bizony, igen sokszor baj van még a he­lyesírás és a szabatos magyar fogalmazás kö­rül is. A gyorsírás és a gépírás tanításának köte­lező erejűnek kell lennie már az alsóbb foko­zatokban is, mert ezeket, valamint az idegen nyelveket a kereskedelmi pályán nem lehet nélkülözni. Szükség van arra, hogy a közgaz­218. ütése 1987 május H-én, hétfon, daságíant és a földrajzot modern szellemben tanítsák a kereskedelmi iskolákban és hogy a kereskedelmi iskolai növendékek lelkébe bele­véssék azt, hogy egy jó piac többet ér két rossz hadjáratnál. (Farkas István: Ez igaz!) Szük­ség van arra, hogy korlátozzák az algebra, a matematika tanítását, viszont súlyt helyezze­nek a piaci ismeretek, a külkereskedelmi alap­fogalmak elsajátítására. Ki kell domborítani a tananyagban a szövetkezeti eszmének, a meg -nem hamisított, igazi szövetkezeti gondolatnak fontosságát és jelentőségét. (Ügy van! Ügy van! a szélsőbaloldalon.) Éppen így külön be­ható és szakszerű megvitatás és tanítás tárgya kell hogy legyen a reklám, a propaganda, az előadói tevékenység és mindaz a sok pszicholó­giai vonatkozású, rúgójú feladatkör, amely a kereskedelemben a mai modern verseny köze­pette a kereskedelem jövendő alkalmazottaira vagy tisztviselőire vár. A szociálpolitika és a szociális biztosítás ismertetése úgyszólván tel­jességgel hiányzik a tananyagból. Meg kell, hogy ismerje a jövendő magánalkalmazott, ma­gántisztviselő annak a társadalmi rétegnek szociális védettségét vagy védtelenségét, amelybe bekerül közkatonának, azzal, hogy az esetek 99*5 százalékában meg is maradjon köz­katonának. Ki kell radírozni a tanításnak azt a megtévesztő hazug szempontját,, amely vezér­igazgatói marsallbotot helyez kilátásba az is­kolák növendékeinek a helyett, hogy a kollek­tív érzület, az emberi szolidaritás kifejleszté­sére helyezné a súlyt. A munkapiacot illetőleg felhívom a figyel­met arra, hogy a szelekció kérdése a kereske­delmi és a középiskolákban is nagyon fontos, mégpedig egyedül és kizárólag a rátermettség alapján történő szelekció, minden más szem­pont mellőzésével. A pályaválasztás kérdése teljesen elhanya­golt, a végzett növendékek a sötétben botor­kálnak. Ebben a tekintetben kell hogy valami­lyen komoly, alaposan kiépített iránymutatást kapjanak, hogy mitévők legyenek. Leginkább szükséges az, hogy kereskedelmi pályára ké­szült tisztviselők és alkalmazottak nyugodtak lehessenek abban, hogy ők ennek a területnek a szakmunkásai, itt el is helyezkedhetnek és mások privilégiumok vagy politikai összeköt­tetések alapján ezeket a munkahelyeket tőlük el nem vehetik. Ki kell irtani a munkapiac hié­náit, azokat a kaucióvadászokat, akik apróhir­detésekben hirdetik magukat, azokat a taxi­gépírónőválllatokat, amelyek való lényegükben nem mások, mint fehér rabszolgatartók, munka­erő-kereskedők. Tetszetős és hangzatos címeken jelentkeznek és sajnálatos módon nemcsak mű­ködési engedélyt kapnak, de megkapják az en­gedélyek kiterjesztését is. Az egyik »'Jövő«-nek nevezi magát és ilyen címen hirdeti meg­tévesztő módon a szerencsétlen alkalmazottak körében azt, hogy aki hozzáfordul, az megtaka­rítja a szaladgálást, a reménytelen kérvénye­zési, a kilátástalan kilincselést, a felesleges pénz : és időpazarlást. (Kéthly Anna: Megtaka­rítja a fizetést!) És ha valaki ennek a hangza­tos hirdetésnek bedől és megjelenik annál a vállalatnál, amely viszont szintén a lapokban hirdeti mindenütt, hogy ilyen és olyan munka­erőkkel rendelkezik, ott aláíratnak vele egy kö­telezvényt, amelynél szemérmetlenebb munka­erőkiuzsorázást még nem láttam. Aláíratják vele, hogy eredménytelen közvetítésnél semmi­féle kártérítésre igénye nincs; aláiratják vele, hogy nyilvántartásba-vételéért 1—3 pengős ösz­szeget fizet • kötelezik arra, hogy közvetítési

Next

/
Oldalképek
Tartalom