Képviselőházi napló, 1935. XIII. kötet • 1937. május 10. - 1937. május 26.

Ülésnapok - 1935-218

Az országgyűlés képviselőházának 218. ülése 1937 május 24-én, hétfőn. 541 gazdasági hátrány, amely közúti és vasúti hálózatunk ilyen kiépítéséből ered, elháruljon, káros közgazdasági, ipari, kereskedelmi és kulturális hatásai csökkenjenek. Az Alföldrendezés nagy kérdésébe a kereskedelmi kormányzatnak is fokozottabban kellett volna .bekapcsolódnia, örömmel üdvözlöm azt a tendenciát, amely az utóbbi időben a bekötő utak hálózatának fokozott kiépítését tűzte ki céljául. Már is látjuk ennek az intézkedésnek nagy, mélyreható közgazdasági és kereskedelmi hatásait. Méltóztassék azonban megengedni, ha ennek a tárcának keretében sokkal nagyobb fontosságú kérdést bátorkodók kiemelni. A háborúutáni közlekedésügyi, iparügyi és kereskedelmi politikánk vezetői észrevették azt» hogy elképzelhetetlen és nemzetvédelmi szempontból is lehetetlen állapot az, hogy az Alföld a Dunántúllal semmiféleképpen sem tud közlekedni. Amikor ez a megismerés az illetékes hivatalos tényezőknél is megfelelőképpen megizmosodott, akkor igen bölcsen kiépült a dunaföldvári nagy dunai híd és ennek pendantjaképpen a túlsó oldalon, a tiszaugi híd. Az egész Alföld népe felszabadulva és örömmel üdvözölte ezt a nagy koncepciót, amelyet azonban egy nagy kereskedelempolitikai koncepció részeként kell felfognunk. Mert egy ilyen nagy kereskedelmi koncepciónak léteznie kell! Ha rátekintünk vasúti térképünkre, akkor látjuk azt, hogy Dunaföld vártól Soltig alig néhány kilométernyi vasúttal lehetne elérni azt a nagy vonalat^ amely a Balatontól Kecskeméten keresztül egészen Békéscsabáig húzódik, ahol már ott van a tiszaugi híd. Már a háború előtt, az 1880-as években meg volt a tiszaug—kunszentmárton—szarvas—-békéscsabai vasútvonal engedélyezése s a háborúelőtti utolsó években Hieronymi miniszter már megcsináltatta az összes idevonatkozó terveket. Nem kifogásként hozom ezt fel, mert mindennek végrehajtását a háború természetszerűleg megakasztotta és így a nagy alföldi transzverzális fővonal kiépítése elmaradt. Minthogy azonban mai vasúti hálózatunk mellett úgyszólván csak kisebb vasúti szakaszok kiépítéséről van szó, — arról van szó„ hogy a Dunaföldvár—Solt közötti, a Tiszaug—Kunszentmárton—Szarvas közötti összesen mintegy 65—70 kilométeres szakasz, valamint a Kondoros—Békéscsaba vonal kiépüljön — megvan a közlekedésügyi lehetősége annak, hogy a sokszor hangoztatott Pannonhalma és Debrecen közötti lelki közösségnek meglegyenek a tárgyi, kereskedelmi, útügyi és gazdasági előfeltételei is. Ez a háború előtt elvétett közúti és közlekedésügyi politika az országrészeket egymástól nemcsak közlekedési és kereskedelmi szempontból tagolta szét, hanem ez a gazdasági és kereskedelmi széttagozódás egészen más kulturális felfogású országrészeket is eredményezett és megállapítható, hogy a Dunántúl és a Tiszántúl lakossága egyáltalában nem ismeri egymást, mert nem tudják egymást megközelíteni. Méltóztassék tehát megengedni, hogy a kereskedelemügyi kormányzat figyelmét felhívjam elsősorban ennek a nagy alföldi transzverzális vasúti fővonalnak kiépítésére, amely az ipari, kereskedelmi, közlekedésügvi és kulturális viszonyokon kívül igen jelentős nemzetvédelmi szempontokat is hivatott szolgálni. (Jobb/elől: Ügy van! Igaz!) Röviden kitérek még a bekötőutak kérdésére is. A költségvetésből a 'bekötőutakkal kapcsolatban az a tendencia csendül ki, hogy KÉPVISELŐHÁZI NAPLÓ. XIII. a kereskedelemügyi kormányzat elismerte a vidék és jelesül az Alföld rendezésének nagy szükségességét. Bátorkodom leszegezni azt az álláspontot, hogy az Alföld rendezése csak féleredményekre vezetne, ha a problémának legalább is nagy részét nem venné .a kereskedelemügyi kormányzat a maga hatáskörébe. A kulturális kérdéseket az előző kormányzat az 5000 iskola építésével úgyszólván megoldotta és ezt kiegészíteni hivatott a további 1000 népiskola építése, az Alföld úthálózata azonban még ma sincs azon az európai színvonalon, amelyet pedig közgazdasági jelentősége teljesen megindokolna. Különösen felhívom még a miniszter úr figyelmét a tiszazugi szőlővidék úthálózatára. Tíz-tizenöt községnek van azon a vidéken egy táblában 7000 katasztrális hold szőlője és e tíz-tizenöt község lakossága a járhatatlan utak folytán ősztől késő tavaszig képtelen megközelíteni azdkat a szőlőterületeket, amelyektől pedig egész gazdasági exisztenciája függ. Mivel általában azt látom, hogy a kereskedelemügyi és útügyi kérdéseket a rendelkezésére álló anyagi eszközökhöz képest meg akarja oldani, ezért a miniszter úr személye és a kormány iránti bizalomból a tárca költségvetését elfogadom. (Helyeslés a jobboldalon és a középen. — A szónokát többen üdvözlik.) Elnök: Szólásra következik? Huszár Mihály jegyző: Kertész Miklós! Kertész Miklós: T. Képviselőház! Előttem felszólalt képviselőtársam főkép közlekedéspolitikai kérdésekkel foglalkozott. En viszont beszédem során gazdasági és kereskedelempolitikai kérdésekkel szándékozom foglalkozni, így tehát nincs elegendő időim arra, hogy beszédébe belekapcsolódjak. Igen t. Ház! Az a gazdasági helyzet, amelyben ezidőszerint Magyarország és az egész világ van, kétségtelenül bizonyos mértékű enyhülést és javulást mutat a legutóbbi néhány esztendő válságának mélypontjával szemben, azt is meg kell azonban állapítanunk, hogy ez az átmeneti jellegű enyhülés leginkább két körülményre vezethető vissza. Az egyik a fegyverkezés álkonjunktúrája, a másik pedig az, hogy a fennálló beteg társadalmi rend kénytelen-kelletlen kényszerült arra, hogy bevegyen néhány olyan pilulát, melyet a szocializmus vegykonyháján készítettek számára és csak a negyvenórás munkahét bevezetésével, főkép a nyugati országokban és^ az Egyesült-Államokban, továbbá a munkanélküliek biztosításának és segélyezésének széles alapokon való megvalósításával, a defláció fojtogatásának meglazításával és széleskörű közmunkák elrendelésével vált csak lehetségessé, hogy ez a beteg kapitalista társadalom átmenetileg valamelyes helyzetkönnyítéshez jusson. A javulás azonban még nagyon bizonytalan és ennek a javulásnak tartósságához szó fér. (Farkas István: Nincs rá kilátás!) Két irányzat áll egymással szemben. A diktatórikus államok a maguk gazdasági öncélúságával és politikai dinamizmusával és a demokratikus világhatalmak, amelyek a világgazdaság új rendjének kialakításán fáradoznak, a pénzértékek megrögzítésére törekszenek és a nemzetközi árucsere útjából igyekeznek elhárítani az egyelőre rendkívül súlyos akadályokat. Talán még nem végleges ez a frontkialakulás,-de minden jel arra vall, hogy az angol-szász világhatalmak ezt a kérdést el76