Képviselőházi napló, 1935. XIII. kötet • 1937. május 10. - 1937. május 26.

Ülésnapok - 1935-218

Az országgyűlés képviselőházának 218. ülése 1937 május 2U-én, hétfőn. 529 nem viszonozhattam képviselő úrral szemben j — de a képviselő úr olyanokat is tud a mul­tamból, amik nem fordultak elő. En válto­zatlanul mindig, amióta a közélet terén moz­gok, — hiszen azért hivatkoztam a 30 évvel ez­előtt tartott jogászegylete beszédemre — ugyanezt az álláspontot foglaltam el és fogla­lom el most is, és meg vagyok győződve arról, hogy az, aki az ország érdekeit szolgálni akarja, nem a szövetkezetek ellen, hanem igenis a kereskedelemellenes irányzatoknak kény szer tömörülése ellen szólal fel és minden ellen, ami a kereskedelmet ki akarja kapcsolni abból a funkcióból, amely nem pótolható, nem helyettesíthető s amelynek a kiküszöbölése az ország súlyos károsodásával van összekötve. Én nem kérek a kereskedelem számára a mé­lyen t. miniszter úrtól és az alatta álló minisz­tériumtól semmi mást, mint a szabadságot, a lehetőséget, hogy éljen, a lehetőséget arra, hogy funkcióját teljesíthesse. (Helyeslés balfe­lől.) Miután, sajnos, eddig éppen ebben volt a hiány és a miniszter úr, sőt mondjuk, talán nem annyira a miniszter úr, mint az alatta álló minisztérium, annak a véleménynek jut­tatott kifejezést a gyakorlati intézkedésekkel, mintha a kereskedelmet nélkülözhetőnek, fe­leslegesnek, károsnak, sőt mindenáron mással helyettesítendőnek ismerné el, ezért lgnagyobb sajnálatomra nem fogadhatom el a költségve­tést. (Helyeslés és taps a baloldalon.) Elnök: Báró Vay Miklós képviselő urat il­leti a szó. Br. Vay Miklós: T. Ház! Éber Antal t. képviselőtársam felszólalásának az a lényege, hogy a kereskedelem szabadsága mellett tör lándzsát, amiben magam is egyetértek, de azt hiszem, az egész ország közvéleménye is egyet ért, mert kétségtelen az, hogy a szabadkeres- • kedelem ősidőktől fogva mindig a köz javát szolgálta, és mindig érdeke volt a fogyasztó­közönségnek az, hogy bizonyos nagyobb terü­leteken minél több és nagyobb legyen a keres­kedelem, mert minél jobban kereskedtek, minél szabadabban hozhatták és vihették az árucik­keket, ebből mindig csak a fogyasztóiközönség­nek volt előnye. Ezzel szemben azok a megál­lapítások és egyáltalában a túlsó oldalról jövő azok a támadások, amelyek a szövetkezetek ellen irányulnak, éppen ellenkeznek a szabad­kereskedelem elvével, mert a szabadkereskede­lem alatt az értendő, hogy szabadon keresked­hessek mindenki, a szövetkezetben tömörült gazdák éppen tigy. mint a fogyasztási szövet­kezetekben tömörült fogyasztóközönség. (He­lyeslés a jobboldalon.) Kétségtelen azonban, hogy különbséget kell tennünk szövetkezetek és szövetkezetek között, mert szövetkezetek alatt elsősorban azokat a szövetkezeteket kell érteni, amelyek alulról épí­tődnek fel, amelyeket a gazdák vagy a fogyasz­tóközönség alulról próbál megszervezni. Dánia példája szerint ez a helyes megállapítás, nem szabad azonban szem elől téveszteni azt, hogy Magyarországon a szövetkezeti eszme népünk bizalmatlansága folytán még nem tud alulról olyan hatalmas erővel előretörni, mint aho­gyan az szükséges volna. Ezért van nálunk hi­vatásuk azoknak a szövetkezeteknek is, ame­lyeket állami támogatással kell létrehoznunk — ha kell, kényszer útján is — azért, hogy ár­nivelláló hatásuk legyen. Lent a vidéken a szövetkezeti eszmét már igenis sokszor diszkreditálták. (Mózes Sándor: Ez a baj!) Legtöbbször az volt a szövetkezetek sírásója, hogy a megalakult szövetkezeteknél mindig akadtak vezérek, akadtak akár politikai szempontból, akár a faluból feltörekvő embe­rek, akik a szövetkezeteket megalapították és a végén az történt, hogy vagy elsikkasztották a szövetkezet pénzét, vagy pedig olyan kötele­zettséget és egyetemleges felelősséget vállaltat­tak, hogy végig kellett perelni az egész közsé­get. Tudok községeket, ahol a szövetkezetektől félnek és riadoznak, mert látták, hegy ügyvé­dek jöttek a szövetkezetek megmozdulása foly­tán és végigperelték és tönkretették őket. Ezért az államnak gyámkodnia kell a szövetkezetek fölött, támogatni kell őket mindaddig, amíg létre nem jön az a légkör, amelyben alulról fognak megindulni a fogyasztási és termelő szövetkezetek. Láthatjuk, hogy a Dunántúlon bizonyos tejszövetkezetek, termelő és fogyasztási szövet­kezetek igenis rendesen prosperálnak, és remél­jük, hogy az idő és a világ folyásával a szövet­kezeti eszme erőteljesebben és átütőbb erővel fog megindulni. Amikor azonban a kereskedelem szabadsá­gát elismerjük az egész vonalon mindenütt, nem szabad szem elől tévesztenünk, hogy nem tekinthetjük szabad kereskedelemnek azt a je­lenséget, amikor egy kis védett vadászterület van a kereskedelem prédájá/ul odadobva. Ez nem szabadkereskedelem, hanem olyasvalami, mintha egy vadaskertbe beengedek valakit egy puskával és azt mondom neki, hogy lőheti a va­dakat, ahol csak akarja. (Rupert Rezső: Ezt csinálják! — Mózes Sándor: A kartelek ugyan­ezt teszik!) De a szabadkereskedeiemnek nem­csak a vámvédelem a nehézsége, hanem a de­vizák szempontjából is ugyanilyen helyzetben vagyunk, mert hiszen a kereskedelemügyi mi­niszter úr hiába igyekszik beengedni azokat a cikkeket, amelyekre szükség van, ha ezt a kü­lönböző államok akadályozzák, de akadályozza különösen a valutáris helyzet, mert hiszen a cikkeket nem engedik be, csak akkor, ha a Nemzeti Bank hozzájárul. Tehát nemcsak egy­szeres akadályokról van szó, a vámkorlátokról és a vámtételekről, hanem a Nemzeti Bank po­litikája is második védővonal az ellen, hogy a szabadkereskedelem ki tudjon fejlődni. Amikor tehát a szövetkezetek bizonyos irá­nyító hatással vannak — nem mondom, hogy ez százszázalékos megoldás — mindenesetre a termelőnek és a fogyasztónak érdekét szolgál­ják, ha viszont ezt nem teszik, visszaélnek helyzetükkel. ' A szövetkezetek kezében az egyedáruság éppoly veszedelmes, mint mások kezében, mert ha a szövetkezeteknek egyedáru­ságot adunk, éppen úgy vissza fognak élni a helyzettel, amint visszaél a kereskedelem is, amikor nincs megfelelő verseny. Nekünk gazdáknak, de a fogyasztóközön­ségnek is, kétségtelenül az az érdekünk, hogy minél nagyobb konkurrencia fejlődjék ki. Mint termelő, sokkal nyugodtabban nézek egy cikk értékesítése elé, ha tudom, hogy arra bár­melyik kereskedő tehet nekem ajánlatot, mert akkor ebből a versenyből ki fog alakulni az igazi ár. Azok a kereskedők a verseny követ­keztében egymással szemben is mérséklik a hasznot és végeredményben a termelő inkább megkapja az árat, amely őt megilleti. Eloszlathatom azt a téves felfogást, mintha mi a kormánypártban azt néznők, hogy egy­kézrendszer legyen és a kereskedelmet egy hi­vatali szobából lehessen intézni. Azt közülünk senki nem hiszi, hogy ez jó, mert nagyon jól tudjuk, hogy állami pénzen fizetett hivatalno-

Next

/
Oldalképek
Tartalom