Képviselőházi napló, 1935. XIII. kötet • 1937. május 10. - 1937. május 26.

Ülésnapok - 1935-218

528 Az országgyűlés képviselőházának mászócsigákat lehet a külföldre exportálni, ezt megszervezte és ebből a három cég együtt 100.000 pengő forgalmat csinált, akkor egyszerre beavatkozott ebbe is a Hangya s most a Hangya a csigával szövetkezve intézi ezt az óriási külkereskedelmi jelentőségű csigaexportot. (Esztergályos János: Legközelebb a cserebogarakat is ő fogja eladni az államnak! — Mocsáry Dániel: Miért? Nincs joga hozzá?) TV Ház! Megint egy nem liberális országra, hanem Németországra akarok hivatkozni, ahol 1935 májusában hoztak egy törvényt a fogyasztási szövetkezetek Einzelnprivatisierung-járól. Ennek a törvénynek eredményeképp feloszlattak 72 fogyasztási szövetkezetet, az egész szövetkezeti tőkének körülbelül a felét likvidálta a jelenlegi német birodalmi kormány. (Antal István: Igen, mert szocialista szövetkezetek voltak!) Tíz százalékot végJeg feloszlattak, 35 százalékot a magánkereskedők kezére játszottak, 15 százalékot még ideiglenesen fenntartanak azzal az indokolással, — mondja a hivatalos jelentés — mert az önálló felelősségű kereskedők minél szélesebb rétegére van szükség és ezeknek kezére játsszák át ezeket a szövetkezeteket. (Antal István: Ezek vörös, kommunistapárti szövetkezetek voltak! — Rupert Rezső: Aki az önök üzleti érdekeit sérti, az önöknek vörös! — Zaj.) T. Ház! Időm lejáróbaJI van, de még egy dologra akarok hivatkozni abban a vonatkozásban, hogy vájjon igaz-e az, hogy ezek a szervezetek előmozdítják a termelők érdekeit. Nem is mozdíthatják elő azért, mert mihelyt az ilyen egykézalakulatok, az ilyen szindikátusok (Juresek Béla: Ez a második kéz!) — és ezekbe a szindikátusokba beleértem ugyanúgy a hatósági intervencióval csakis kereskedőkből alakított egykézszindkátusokat is, amelyeket éppen olyan károsnak tartok — a kereskedelem funkcióját átveszik, annak gazdasági jogosultságát megszüntetik. (Fábián Béla: így van!) Kereskedőre azért van szükség egy orazág gazdasági életében, hogy lefelé, a termelők felé nagy konkurrenciát fejtsen ki, mindenáron üzlethez akarván jutni, a konkurrencia által emelje az árakat és miután vásárolt és meg akar élni. kimegy, keresi minden körülmények között a külföldi piacokat, hogy ott, amit beszerzett, elhelyezhesse. Az egy kéznek erre nincs szüksége. Az egykéz kartel a termelővel szemben, leszorítja a termelői árakat, semmi oka sincs forgalmat csinálni, mobilitást, agilitást kifejteni a külföldi piacok felkeresésében, mert ő annyit vesz, amennyit akar, vele szemben a beszerzésnél senki nem konkurrál és azt, amit beszerzett és ahogy beszerezte, a külföldön mindenképp el tudja helyezni. Ez a végtelen kára ennek a rendszernek, ismétlem, akár szövetkezetekkel, akár szövetkezetek nélkül bonyolódik le. Megint az ellentábornak egy írására hivatkozom a makói hagymakérdésben. Nem olyan írásra hivatkozom, amely ott a múlt évben bevezetett szabadkereskedelmet akarja védeni, ellenkezőleg, amely támadja azt. A védőiratra hivatkozom és S. Bálint György felsőházi tag, a Makói Gazdasági Egyesület elnöke tör lándzsát a mellett, hogy megint a megkötöttséget kellene behozni. Ebben a füzetben, ahol ezt vallja és állítja, a következőket állapítja meg ((olvassa): Tárgyilagosan el kell ismerni,, hogy a makói hagymakertészek az idén anyagilag nem jártak rosszul, jóllehet, a termelés legalább 1500 vagonnal nagyobb volt, mint 1935-ben. Növekedett az export, a makói piacon az árak az osztrák, angol és holland, majd később a né218. ülése 1937 május 24-én, hétfőn. met kereslet hatása alatt általában kielégítően alakultak, de — most jön a kifogás — az '.gesz gazdasági évben egyetlen pillanatra sem lehetett nyugalma a termelő gazdának, hogy a jobb árak meddig maradnak érvényben... (Rupert Rezső: Komolytalan!) Amikor tehát a szabadkereskedelem mellett 1500 vagonnal volt nagyobb a termés — ami óriási plusz a hagymatermelés terén — és sikerült mindent úgy elhelyezni, hogy a termelő gazdák meg voltak elégedve, csak éppen a lelki nyugalmuk nem volt meg, amelyet, sajnos, a gazdasági életben sem a termelő, sem a fogyasztó, sem a kereskedő számára nem lehet minden kockázat nélkül biztosítani, (Farkas István: Igaz!) akkor mégis csak azt kell mondanom, hogy ez a vádirat a leghangosabban beszélő védőirat a kereskedeiem szabadsága mellett. (Juresek Béla: Az elmélet nagyon jó. csak a gyakorlat nem az!) T. Képviselőház! Ezeket óhajtottam csak elmondani. Abban a meggyőződésben vagyok, hogy ifjúságunk elhelyezése, a szociális igazság és a termelés érdekei szempontjából súlyosan vétenek azok, akik a kereskedelem szabadságát egy felesleges és káros, elhárítandó valaminek tartják. Befejezésül hivatkozom Georges Bonnet, volt francia kereskedelemügyi miniszternek — ma Franciaország nagykövete az Egyesült Államokban — egy beszédére, melyet 1936 februárjában a kiskereskedőknek egy bankettjén tartott. Ebben a következőket mondja (olvassa): »Jobban ismerjük, mint bárki azokat a szolgálatokat, melyeket a szerény kereskedő teljesített, aki .a súlyos teher dacára, amely ránehezedik, igyekszik eleget tenni kötelezettségeinek és nélkülözhetetlen erőt képvisel a társadalmi rendben. Kötelességünk őt megvédeni azok ellen, akik jelentősebb tőkék és eszközök felett rendelkezvén, halálos versenyre léphetnének vele. Amikor városainkban vagy falvainkban olyan kereskedők, akik gyakran hosszú évekig dolgoztak ott, bezárják boltjuk ajtaját, ez nemcsak azt jelenti, hogy egy jövedelmi forrás szűnik meg a kincstár szempontjából, hanem a stabilitásnak egy eleme is eltűnik az országból.« (Fábián Béla: így van!) A stabilitásnak ezt az elemét féltem én és az ifjúság elhelyezése elé állított gátaktól riadok vissza, mert az intellektuális fiatalság elhelyezkedési alkalmát zárjuk el a gazdasági kötöttséggel. Es a gazdasági termelésben a kereskedő nem helyettesíthető funkciójának elmaradásától félek akkor, amikor a kereskedeleitn szabadsága mellett szállok síkra. Nem azt kívánom, hogy ne legyenek szövetkezetek, hiszen a gazdasági kultúra legvilágosabb jele, a nép önfegyelmezésének legvilágosabb bizonyítéka, ha minél több szövetkezet van. Méltóztassék elképzelni, hogy a kereskedelem és az ipar bizonyos köreiben talán nem is élvezek valami nagy népszerűséget akkor, amikor szerény hatáskörömben a kisiparosokat szövetkezetekbe tömörítem azért, mert a szövetkezetek a szociális és gazdasági haladásnak és az önfegyelmezésnek fontos eszközei. Miért kell azonban ehhez a gazdasági forgalomnak, a kereskedelemnek szabadságát meggátolni? Ugyanúgy ellene vagyok az egykéznek, ha azt kereskedő csinálja. (Antal István: A képviselő úr akkor is bántotta őket, amikor nem volt egykéz!) Ügy látszik, t. képviselőtársam rendkívül figyelemmel kísérte az én azelőtti igénytelen működésemet, — ezt én