Képviselőházi napló, 1935. XIII. kötet • 1937. május 10. - 1937. május 26.

Ülésnapok - 1935-216

430 Az országgyűlés képviselőházának 216, ülése 1937 május 21-én, pénteken. tatni arra, hogy ha minden úgy igaz, ahogyan t. képviselőtársaim itt a Házban mondják, hogy a kisipar érdekében különféle intézkedések történtek a múlttal szemben» mi az oka annak, hogy az egész országbai) a kisiparosok és a kisiparban alkalmazott munkások, segéderők létszáma állandóan csökén? Mi az oka annak, hogy a kisipar — már a megmaradt kisipar — gazdasági ereje is állandóan csökken? Ennek oka az, hogy mindazok az intézkedések, amelyek a kisipar érdekében látszólag történtek, nem alkalmasak arra, hogy a kisipar életnívóját megtartsák, ellenben olyan intézkedések, amelyek igenis alkalmasak arra, hogy a kisipar életerejét elvegyék. Melyek ezek az intézkedések? Legelsősorban is az állam a közterhekkel megfojtja a magyar kis part, A t. pénzügyminiszter úr Pécsett beszédet tartott és itt ia képviselőházban a költségvetésnél iis mondott beszédet, amelyben uzt mondotta, hogy a kisemberek válláról leveszi a terhet és áthárítja a nagyok vállára. Erre az történik a;z egész országiban, hogy a kisipar és a kiskereskedelemi; adóját a legutóbbi adóki vetések^alkialmával — a miniszter úr felszólalása után i's — az egész vonalon emelik. Hogyan hírja el a magyfar kisipar ezeket a szörnyű terheket, amikor ha méltóztatnak: összehasonlítani a magyar kisipar békebeli adózását a mostani adózással, óriási különbséget méltóztatnak (megállapítani. Hiszen, ha békében egy kisiparos 20 pengő egyenesadót fizetett,, akkor imiár nagy adófizető volt. Méltóztassanak megvizsgálni, hogy mennyi egy kisiparos egyenesadója átlagszámítás mellett s hogy ugyanaz a kisiparos, aki békében 20 pengő adót fizetett, csak állami egyenesadóban, mit fizet ma? Itt vannak azonkívül még mindazoknak az adóknak sallangjai, amelyeiket a magyar kisiparosnak fizetnie kell és itt van .•ráiadásul az a körülmény, hogy hiába keresztelték át a Közteimető-utat Fíumei-útnak, fa Fiu>miei-út a kisipar számára továbbra is megmaradt Köztemető-útnak. Kérdem, (hová lett annak a magyar kisipacrnak pénze és vagyona, üimisly magyar kisipiar a békében itt mint a polgári társadalomig egyik oszlopa szerepelt, amely igenis öregségére nem volt rászorulva atma, hogy öregségi és rokkantsági nyugdíjakat kapjon, mert minden kisiparos a békében mégis csak szerzett a 'maga munkájával magának (egy kis házat, e<gy kis szőlőt, egy kis kertet vagy földet, amelyiből élete végétig megélhetett. Ez ma mind nincs meg. Ha azt méltóztatnak kérdezni, hová lett ez a vagyon, akkor azt mondom,, méltóztassanak elmenni a Köztemeto-útra, ott van a magyar kisiparosság vagyona, aibba a hatalmas felhőkarcolóbía beépítve, amelyet azért építettek, hogy a társadalomíbiztosításnak a központja legyen, de az a társadalombiztosító a magyar kisiparra és kiskereskedelemibe nézve nem társadalombiztosító, hanem társadalom veszélyeztető intézet. A magyar kisipar léte vagy nemléte, erőssége vagy gyengesége, tehát nem lehet számiunkra mellékes kérdés,, mert a magyar kisipar, mint önálló exisztencia, éppen úgy a nemzet gerince, mint Whogyan az az önálló kisgazda is. {Ügy van! Ügy van!) T. Ház! A magyar kisipar a magyar polgári társadalom határőrvidékén él, ott küzd és dolgozik. (Ügy van! Ügy van!) Megint azt kell elmondanom a plénum előtt, hogy láttam a háború után a forradalomban részt venni sok mindenféle rendű és rangú, gazdasági helyzetű embert, de kisiparos és kiskereskedő nem vett részt a forradalomban, mert a kisiparos és kiskereskedő csak rendben, nyugalomban és békében tudja fenntartani exisztenciáját, nem pedig a zavarosban, amelyben sohasem akar halászni. Ha ebben a kérdésben a kormánypárt és az ellenzék állandóan egy és ugyanazon véleményen van, ha minden egyes ünnepség alkalmával külön kiemelik a magyar kisiparnak a háborúban, a forradalomban szerzett ' óriási érdemeit, akkor miért van mégis az, hogy rávonatkozik az a magyar közmondás, amely úgy szól, hogy a szegény embert az ág is húzza. Méltóztassanak megnézni, mi történik a szövetkezetek kérdésében. Előttem^ felszólalt ellenzéki t. képviselőtársam megemlítette a fővárosnak a hentesiparral való konkurrenciáját. Kérdem, vájjon csak a főváros csinál konkurrenciát a hentesiparnak? A szövetkezetek nem csinálnak neki konkurrenciát? (Egy hang a jobboldalon: A hentesárugyárak nem csinálnak?) De azok nem kapnak az államtól tőkét és nem kapnak az adófizetők pénzéből támogatást! Méltóztassanak figyelembe venni, hogy a kisipar állandóan az államtól támogatott szövetkezetek konkurrenciájávai küzd. Méltóztassanak kimenni, nem is messzire, hanem ide Pest környékére és méltóztassanak megnézni azt, hogy az államilag támogatott szövetkezetek a szabóipar termékeit árusítják, ruhát, cipőt árusítanak. Természetes, hogy annak, aki állami támogatásban részesül, inkább van lehetősége arra, hogy olcsóbban adja a ruhát és a cipőt, mint ahogyan az a szegény cipész és az a szegény szabó adhatja. Müller Antal t. képviselőtársam, — aki sajnos, nincs itt — mint egyik szövetkezet igazgatója állandóan mellébeszél ezeknek a kérdéseknek. Miért nem beszél t, képviselőtársam arról, hogy a háború alatt felállított Országos Ruházati Intézet például egyik legnagyobb konkurrenciája a magyar szabóiparnak és hogy a kisszábókat a, szövetkezeteken kívül az Országos Ruházati Intézet is tönkreteszi, amelynek az lett vplna feladata, hogy a háborúban a katonák részére készített volna öltönyöket. Bródy Ernő t. képviselőtársam egyszer elmondotta itt, hogy ma már nemcsak a férfiak részére készít ruhákat, hanem bugyikat is készít — vagy ahogyan az utóbbi időben mondják, kombinéket — állami támogatás mellett, továbbá estélyiruhákat. Minek beszélünk akkor a magyar kisiparról, mint nemzetmentő és nemzettámogató rétegről, amikor azon a pénzen, amelyet a magyar kisipar fizet, konkurrenciát csinálunk neki? Nem méltóztatnak t. képviselőtársaim arra gondolni, hogy a magyar kisiparos önálló exisztenica, (Mojzes János: Adófizető!) adófizető, a polgári társadalomhoz hozzá van nőve a maga foglalkozásával, az a szövetkezet pedig, amelyet vele szemben felállítanak, tulajdonképpen a kollektív társadalmi rendszer egyik előőrse. Az urak állandóan beszélnek egyik oldalon a nemzeti társadalomról s annak erősítéséről, a másik oldalon pedig a nemzeti társadalmat bontják meg alapjaiban azzal, hogy a nemzeti társadalom határőrvidékén élő egyedeknek állami pénzen konkurrenciát csinálnak. (Mojzes János: 3000 pengős javadalmazások! — Zaj. — Béldi Béla közbeszól.) T. képviselőtársamnak igaza van, de én most arról beszélek, hogy a kisiparosok és az állampolgárok pénzén csinálják a konkurrenciát. (Zaj. — Béldi Béla közbeszól.) Tessék egy kicsit várni, arra is rá fogok térni. De kérdem, igaz-e az, amit eddig elmondtam? (Béldi Béla: Igaz! — Drobni Lajos: Csak-