Képviselőházi napló, 1935. XIII. kötet • 1937. május 10. - 1937. május 26.

Ülésnapok - 1935-215

364 Az országgyűlés képviselőházának 215. intézet működik az országban évente 10.000 növendékkel, akik közül évenkint 2000 kap okleveleit A miniszter úr megállapította, hogy az évenkinti utánpótlás körülbelül 5—600 az elhalálozás folytán, és esetleg még 500, új iskolák építése folytán. (Zaj.) Elnök: Csendet kérek, képviselő urak! Csoór Lajos: Ezer tanító elhelyezkedése lehetséges tehát egy esztendő alatt elhalálozás és új iskolák építése folytán. (Hóman Bálint vallás- és közoktatásügyi miniszter: 600 a rendes szükséglet évente államnál és felekezeteknél!) Amint méltóztatik megállapítani, 5^-600 között van azoknak a száma, akik évenként pótlandók. Ez azonban az egyik rész, a másik rész pedig az, amely új iskolákban helyezkedik el, ezekkel együtt van összesen ezer. (Hóman Bálint vallás- és közoktatásügyi miniszter: 700 szükséges az új iskolákban és így az együttes szám 1300.) Evenként van tehát 500—600 felesleges tanítónk, akiknek elhelyezkedésére semmi lehetőség és kilátás nincsen; annál is. inkább, mert az iskolák építését sem folytathatjuk és fokozhatjuk ad infinitum, mert ha 4—5—10 esztendős építési programúi után a községek megtelnek iskolákkal, akkor új iskolák építésére olyan számban és tempóban, ahogyan most szükséges, nem lesz szükség, tehát új tanítókra sem lesz szükség olyan nagy mértékben. Ennek folytán az a veszedelem fenyeget, hogy a tanítók számának állandó növekedése következtében olyan tömegű állástalan tanító fog jelentkezni, amelyet elhelyezni sohasem fognak tudni. A miniszter úr a múlt esztendőben és az idén is nyilatkozott arra vonatkozólag, hogy a tanítónőképzőket igyekezni fog gyakorlati nevelő iskolákká átalakítani. Felszólalásom kizárólag azt a eélt szolgálja, hogy a kultuszminiszter úr már most, ennek a költségvetési évnek a kezdetén tegye meg a szükséges intézkedést, hogy a 36 tanítóképző-intézetből legalább néhányat alakítson át női ipari szakiskolává, amelyekben a nők, mint szakiskolákban, iparos pályákra kiképezhető!^ legyenek. Ha a nők számát nézzük az országban, azt látjuk, hogy ugyanannyi, sőt talán még több, mint amennyi a férfiak száma az országban és azt is megállapíthatjuk, hogy elhelyezkedés terén éppolyan mértékben igyekeznek a gazdasági és ipari pályák felé, mint a férfiak. Sajnos, ipari és kereskedelmi téren kellő oktatást, tanítást nem tudunk nekik nyújtani. Hiszen egészen humoros állapot, hogy míg évente 2000 tanító kerül ki az iskolákból, addig a mezőgazdasági és ipari szakiskolákból évente alig több, mint 1000 végzett férfi és nő kerül ki. Ezek között csak 13% a nő, míg a tanítóknál 66% a nő. Éppen ezért kérem, hogy a kultuszminiszter úr már ennek a költségvetési évnek a kezdetén alakítsa át a tanítónőképzők egy részét női ipari szakiskolákká; különösen alakítsa át azokat a tanítónőképzőket, amelyek valamuely oknál fogva feleslegesek, esetleg alkalmatlanok: vagy más szempontból nézve a dolgot, átalakíthatók. Ez volna az egyik kérésem. A másik kérésen^ azokra a tanítókra vonatkozik, akik már elvégezték, vagy elvégzik a tanítóképzőt és akiket a kultuszminiszter úr nem tud elhelyezni. Nem tartom helyesnek azt a rendszert, hogy legelsősorban csak a legjobb végzettségűeket, azután a másodfokon végzetteket lehet elhelyezni, ellenben azokat, akiknek hármas végosztályzatuk van, azokat ne ülése Î9S7 május 20-án, csütörtökön. lehessen elhelyezni. E helyett sokkal gyakorlatiasabbnak tartanám azt, ami Budapesten van, hogy egy úgynevezett pedagógiai szemináriumot létesítenének, amelyet a tanítók elvégeznének s akkor azok a tanítók, akik ezt a szemináriumot elvégezték, akármilyen végosztályzatot is nyertek a tanítóképzőben, elsősorban nyernének elhelyezést. (Hóman Bálint vallásés közoktatásügyi miniszter: Ez így is van!) A falun nincs így, mert falusi pedagógiai szemináriumot még nem állítottak fel. Méltóztassék tehát a falu részére is ugyanazt megcsinálni, ami Budapesten már megvan, méltóztassék gondoskodni ennek megszervezéséről és ne tegyünk közöttük különbséget azon az alapon, hogy hogyan végezték el az illetők a tanítóképzőt, csak azon az alapon tegyünk különbséget, hogy elvégezték-e ezt a falusi pedagógiai szemináriumot, amelyben megismerkednek a falusi élet napi kérdéseivel s amelynek elvégzésével a tanító jobban bele tud kapcsolódni a falusi életbe, annak jobb vezetője tud lenni. Azt kérem tehát, hogy elsősorban azokat méltóztassék elhelyezni, kinevezni, illetőleg azoknak megválasztását méltóztassék jóváhagyni, akik ezt a falusi pedagógiai szemináriumot elvégezték. Ezeket kívántam előadni. Elnök: Ifj. Balogh István képviselő úr következik szólásra. Ifj. Balogh István: T. Ház! Felszólalásomat szándékosan mondom el ennél a címnél. Az elnök úr bizonyára meg méltóztatik engedni, hogy ennél a címnél ragadom meg az alkalmat arra, hogy a miniszter úr jelenlétében hálás köszöneteit mondjak azért a gondoskodásért, amelyet a debreceni kollégiummal szemben tanúsított. A debreceni kollégium nekünk debrecenieknek talán sokkal többet jelent, mint azt az ország más területén lakók el tudják képzelni. A magam részéről nemcsak mint debreceni képviselő és nemcsak mint kálvinista ember éritékelem azt a nagy megbecsülést, amelyet most a miniszter úr a debreceni ősi kollégiummal szemben tanúsított, hanem mert az öreg kollégiumnak minden fala, minden szeglete, minden sarka külön tradíció, mert a kollégium nagy embereket, nagy államférfiakat nevelt a hazának, az ebből fakadó lelkiség is az, amely engem arra indít, hogy köszönetet mondjak a miniszter úrnak igazán megbecsülő gesztusáéit. Amikor a debreceni kollégiummal szemben ilyen nagylelkű gesztust méltóztatott mutatni, ugyanakkor meg kell hogy állapítsam, hogy a debreceni gazdasági középiskolát, amelynek felállítását pedig már tavaly ugyanennek a tárcának a vitájánál voltam bátor kérni, még mindig nem méltóztatott felállíttatni. A debreceni egyetem ugyanis nem szolgálja a Tiszántúl mezőgazdasági céljait, úgy, ahogy az a kisgazdatársadalom érdekében volna. Pedig a kisgazdatársadalom anyagi helyzete, amely nem szorul külön bizonyításra, — hiszen mindanynyian tudjuk, hogy a kisgazdatársadalom nem tudja gyermekeit iskoláztatni, a nagycsaládú apák gyermekeiket még az elemi iskolába sem tudják járatni — szükségessé tenné, hogy Debrecenben egy gazdasági középiskola állíttassák fel. Ez elsőrendű szükséglet volna; méltóztassék lehetőséget találni arra, hogy ez megvalósítható legyen. Az egyetemek, amint azt igen sok képvi; selőtársam megállapította, olyan nagyszámú