Képviselőházi napló, 1935. XIII. kötet • 1937. május 10. - 1937. május 26.
Ülésnapok - 1935-214
Az országgyűlés képviselőházának 214. ülése 1937 május 18-án, kedden. 321 tezett, a közönség érdeklődése a Nemzeti Szín- l ház iránt igenis fokozódik. À fokozódó érdeklődés mellett természetes dolog, hogy annál nagyobb azután a kritizálóknak a száma, akik a műsor ellen tesznek kifogást. Itt is különböztessünk. Mindenekelőtt a z előadások művészi színvonala ellen komoly kritika nem hangzik el. ügy a művészek egyéni alakítása, mint az összjáték a Nemzeti Színházban kifogástalan. Nem lehet kifogásolni azt sem és nem kifogásolja senki a műsor szempontjából, mintha a Nemzeti Színház igazgatója akár a magyar szerzőket elhanyagolná, akár pedig a külföldi értékekre nem volna tekintettel. Egyetlen kifogás, amint már előre bocsátani bátor voltam, a klasszikusok tekintetében van, azt mondván, hogy a klasszikusokat Németh Antal háttérbe szorítja. Nézzünk kicsit szemébe a klasszikusok kérdésének. Természetes dolog, hogy klasszikusokat a magánszínházak nem adhatnak elő általánosságban, csak kivétellel. A Nemzeti Színháznak kötelessége úgy a külföldi, mint a magyar klasszikusokat megfelelő számban előadni. Most csak az a kérdés, milyen mértékben. Eis itt kettőhöz kell igazodni: a közönség ízléséhez, másrészt a közönség teherbíróképességéhez is. Tudniillik akkor, amikor klasszikusokról beszélünk, mondjuk meg őszintén, hogy ki látogatja a klasszikus előadásokat? Látogatja az intelligens középosztály, látogatják a tisztviselők és azok családjai, látogatják a jobb iparosok és kereskedők, a magasabb képzettségű munkások és a szabadfoglalkozásúak. Ezeknél azonban számolnunk kell azzal, hogy ezeknek anyagi teherbíróképessége az utóbbi években megcsökkent. A tisztviselők fizetését 30%-kai leszállították, a szabadfoglalkozásúak és a 'munkásság keresete pedig meglehetősen megcsökkent. Hol takarékoskodjék az a lecsökkent fizetésű középosztálybeli ember? Természetesen a klasszikusokon, a könyveken és a folyóiratokon fog legelőször is takarékoskodni. A konjunktúra idején lehetett Shakespeare- és Molière-ciklusokat színrehozni a Nemzeti Szníházban, ma ilyen ciklusokat előadni nem lehet. Mindjárt erről a számadatok is nagyon érdekes tanúságot fognak adni. 1935/36-ban a napi bevétel 1480 pengő 70 fillér volt, ezzel szemben a »Hamlet« négy előadásának átlagbevétele 883 pengő 2 fillér volt. A »Tudós nők« egyszer ment, 620 pengő 71 fillér volt a bevétel. A »Velencei kalmár« egyszer ment, 547 pengő 55 fillér volt a bevétel, a »Stuart Mária« kétszer ment, az átlagbevétel 495*12 pengő. így állunk a klasszikusokkal általánosságban. Viszont azonban tárgyilagosan ítélem meg a dolgot és itt adok igazat némely tekintetben Farkas Elemér t. barátomnak, hogy tudniillik lehet a klasszikusoktól olyan értékeket kihozni kellő megválogatással, amelyek a közönségre vonzóerőt gyakorolnak. így például az »Athéni Timon« nagyszerű előadásban került színre tizenegyszer, 1026.74 pengő átlagbevétel mellett, a »Vízkereszt« hatszor 1267.10 pengő, a »Hernani« négyszer, átlag 1513.87 pengő bevétellel, íme tehát, van igenis a klasszikusoknál olyan kincs, amely a mai közönségre is vonzóerőt gyakorol, örömmel kell megállapítanom, hogy a magyar klasszikusok iránt a magyar közönség érdeklődése továbbra is változatlan. A »Bánk Bán« tizenegyszer ment az 1935/36-os ciklusban s az átlagos bevétel volt 1432.18 pengő, a »Bizánc« tizenegyszer ment, az átlagbevétel 1374.78 pengő, »Az ember tragédiája« tizenkétszer ment, átlagban 1317.01 pengő a bevétel. Általában örömmel kell megállapítani, hogy a közönség a komoly darabok iránt érdeklődik ás ez vitte a magánszínházakat is arra, hogy a komoly darabokat inkább felkarolják, íme, a; Magyar Színház »Az TTr katonái«-val olyan nagy sikert aratott Budapesten és olyan nagy sikert aratott a budapesti előadások után ez a végtelenül komoly darab az egész országban, hogy ezt példakép lehet odaállítani annak bizonyságára, hogy a magyar közönség, igenis, a .komoly, értékes színdarabok iránt érdeklődéssel viseltetik. A Nemzeti Színházra visszatérve, nagyon jellemző adat az, hogy »A Roninok kincse« tizennyolcszor ment s az átlagbevétel 1838 pengő volt, a »Missa Solemnis« pedig, amelylyel Németh Antal megkezdte a működését, tizenhatszor ment és 2522.96 pengő volt az átlagbevétel. Viszont azonban ezzel szembenáll a közönség szeszélye, amely egyes értékeket időről-időre hirtelen elnyom. Például a »Süt a nap« 1934/35-ben már csak négyszer mehetett és az, átlagbevétel 822 pengő volt. Méltóztatik tehát ebből látni, hogy mdlyen komplikált tényezőkkel kell a színigazgatónak, különösen a Nemzeti Színház igazgatójának számolnia akkor, amikor egy műintézet élére kerül azzal a feladattal, hogy ennek a műintézetnek nemzeti és komoly művészi törekvéseit szolgálja úgy, hogy példaként mutasson reá az egész ország, de egyúttal ugyanazt a műintézetet anyagilag is megfelelő színvonalon tartsa. Nehéz dolog a kettőt egyensúlyba hozni és amint látom, Németh Antal eddigi működésével ezt az egyensúlyba hozatalt keresztülvitte és bízom benne, hogy a tanulságokat levonva, a jövőben még szebb sikereket fog ezen a téren elérni. Külön kell megemlékeznem arról, hogy az egyes színdarabok bemutatója a kiállítás és rendezés terén is eredeti és művészi ötletekkel történik. Erre nézve kiválóan érdekes és értékes bizonyságul szolgál »A Rcninok kincse«, amely eredeti, kitűnő kiállításával például a japánokra olyan frappáns hatással volt, hogy amikor elmentek a darabot megnézni és fogalmuk sem volt arról, hogy mi a darab témája, öt perc múlva már tudták, hogy mi a darab története. A kiváló művészi beállításból és az előadásból annak ellenére, hogy a nyelvből egy hangot nem értettek, az egész darabot megértették és végig figyelemmel tudták kísérni. A Nemzeti Színháznak ezt a külső művészeti beállításra való törekvését a külföld is elismerte, amennyiben úgy Hamburgban, mint Münchenben és másutt is a színházművészeti kiállításon Nemzeti Színházunk szépen szerepelt. Ha most általános mérleget állítok fel a Nemzeti Színház 1935/36. évéről, azt látom, hogy klasszikus darabot, magyart és külföldit előadtak 1935/36-ban 16-ot, ugyanabban az évben volt irodalmi értékű magyar bemutató 8, idegen bemutató 2, szórakoztató magyar bemutató 4, szórakoztató idegen bemutató 2 és az előző évről maradt műsordarab 5. Ezzel a műsorral lehetett azután elérni azt, hogy 1935/36-ban 323 előadás közül 114 táblás ház volt. Az anyagi eredmény tehát megfelel a váI rakozásnak s az erkölcsi eredmény szintén
