Képviselőházi napló, 1935. XIII. kötet • 1937. május 10. - 1937. május 26.
Ülésnapok - 1935-214
322 Az országgyűlés képviselőházának megfelelő. Meg lehetünk elégedve az eddigi működéssel. Kíváncsi voltam arra, hogy az 1937/38. jubileumi évre a Nemzeti Színház hogyan készül elő. Erre nézve volt alkalmam a megfelelő adatokat megkapni és megállapíthatom, hogy erre a jubiláris évre a Nemzeti Színház különös gonddal készül fel. Lesz ugyanis egy magyar klasszikus sorozat, amelynek alapelve az lesz, hogy minden egyes korból a legjellegzetesebb magyar klasszikus darabot fogják színrehozni és pedig úgy, hogy ez kimutassa, menynyiben volt befolyása a Nemzeti Színháznak a kor magyar drámairodalmára. Tehát a Nemzeti Színháznak behatását fogja dokumentálni minden egyes előadás az illető kor magyar drámairodalmára. Helyet italálnak idegen klasszikusok is. Vannak megfelelő számban elfogadott eredeti magyar darabok — legalább öt bemutatót lehet a magyar szerzők számára rendezni — és idegen bemutató is lesz öt. Álltalános keretekben tehát a Nemzeti Színház a jubiláris évre szépen készül elő és azt hiszem, hogy a közönségnek érdeklődését meg fogja ismét találni, sőt fokozni is fogja., A Nemzeti Színházra Gyulai Pál valamikor azt írta (felolvassa): »A Nemzeti Színház műsora kezdettől fogva három irányt egyesített: először színrehozatalát és fenntartását egypár külföldi nagy drámaíró remekműveinek, másodszor kiválogatását az újabb európai irodalom sikerültebb újdonságainak, amelyek nálunk is sikerre számíthatnak és végül fejlesztését a magyar drámairodalomnak.« Gyulai Pált mint a magyar kritika klasszikusát szokták idézni, mégis az ő megállapítása most már hála Istennek, nem áll; lényegesem, módosítva kell ezt felállítani. Először is a klasszikusok között a magyar klasszikusok előkelő helyet foglalnak el. Hála Istennek -a magyar klasszikusokat a közönség még jobban értékeli, mint a külföldieket. Második sorba kerül a magyar drámairodalomnak támogatása és felkarolása. Igenis vannak már nemzeti szempontból is értéket képviselő, kiváló magyar drámaíróink és ezeknek legfőbb ambíciója az lehet, hogy a Nemzeti Színházban kerüljenek sorra. Csak harmadik sorba kerül a külföldi irodalom sikerültebb újdonságainak bemutatása. Természetes, hogy a jövőben sem várhat magyar író annál nagyobb kitüntetést, minthogy a Nemzeti Színházban juthat szóhoz. Másik nagy műintézetünknek, az Operaháznak működéséről már a pénzügyi bizottságban volt alkalmam szólni. Itt is teljes elismeréssel kell foglalkoznom az Operaház vezetéséről. Csak két szempontot kívánok az Operaház figyelmébe ajánlani. Szerencsés kísérlet volt az idén .a »Hovanscsiná«-nak bemutatása, (Ügy van! half elől.) ami arra mutat, hogy igenis vannak -a külföldi operairodalom terén olyan értékek, amelyeket a magyar Operaház eddig nem vett észre. A régi műsor mellett a »Hovanscsiná«-nak bemutatása újdonság számba ment, mert nálunk nem ismerték, bár régi opera, talán 50 eves. Ilyeneknek előhalászása az Operaház kiváló műsorát feltétlenül tovább emeli és gazdagítja. A másik feladat, amelyről talán egy kissé félve szólok, az volna, hogy fel kell keresni az operettirodalomnak, a könnyebb, de művészi zenének azokat az értékeit, amelyeket kár volna feledésbe engedni. Ahogyan megmentette az Opera Kacsóh Pongrác »János vitéz «-ét, egynéhány ilyen klasszikus f zeneileg is értékes 214. ülése 1937 május 18-án, kedden. operettet érdemes volna még az Operába felvenni és átmenteni arra a korra, -amikor az operettnek ismét lesz színháza Budapesten. (Czirják Antal: Nagy óvatossággal!) Igen, óvatossággal, azért mondottam, hogy félve szólalok fel, de amint Kacsóh »János vitéz«-e bevált, azt hiszem, a »Boccaccio« meg néhány ilyen operett szintén be fog válni, különösen, ha, amint a »Szibill«-nél tették, művészi színvonalú betétekkel még tovább emelik annak értékét. Általában egyrészt örömmel, másrészt fájdalommal kell nézni a magyar színművészetre a költségvetés tárgyalása alkalmával. Örömmel, amikor azt látjuk, hogy dacára megcsonkítottságunknak, művészetünk, színművészetünk erős léptekkel halad előre. De fájdalommal akkor, amikor azt kell látnunk, hogy a magyar színművészetnek egy nagy tápláló erőforrása a megszállott területek lekapcsolása folytán egy időre megszűnt. Ha Budapest színművészeti gárdáját nézzük, azt látjuk, hogy annak igen nagy része a megszállott területekről jött Budapestre. Én igazi meghatottsággal látom hol az Operában, hol a Nemzeti Színházban, hol egyik-másik magánszínházunknál azokat a régi nagyváradi színészeket, akikről valamikor jogászkoromban én írtam egy-egy elismerő cikket, mint színházi kritikus. Hányan fognak moist elveszni a vidéki tehetségek közül a megszállás következtében, akik pedig hivatva volnának arra, hogy a magyar művészetnek, általában a művészetnek Budapesten kiváló értékei legyenek! Mennyi művészi tehetséget adott és nevelt valamikor Kolozsvár, Nagyvárad, Kassa, Pozsony, Arad és Temesvár. Szinte nem is esik jól az embernek ezekre az időkre visszagondolni. De ha ezt fájdalommal állapítjuk meg, viszont örömmel kell megállapítanunk azt, hogy a magyar vidéki színészet hőskora még mindig nem ért véget. A vidéki színészet magas nívón áll, hiszen a vidéki színpadokról bemutatókat hallunk, amelyeket a rádió is közvetít éis amelyeket az egész ország boldog örömmel hallgat. Ha van valami, ami a magyar közéletben mégis reménységgel tölt el bennünket, • azok között ott van a magyar színészet is, ott van úgy a magyar drámai, mint a magyar operai és operettszínészet is. Én ezek iránt teljes elismeréssel és ezeknek jövőjébe vetett hittel és reménnyel a vallás- és közoktatásügyi tárca költségvetését elfogadom. (Éljenzés és taps jobbfelől és a középen. — A szónokot többen üdvözlik) Elnök: Szólásra következik 1 ? Brandt Vilmos jegyző: Reibel Mihály! Reibel Mihály: T. Képviselőház! Az egész tanügy terén örvendetes fejlődés jeleit látjuk. Módomban volt résztvenni Szegeden a főigazgató által összehívott értekezleten, ahol minden iskola igazgatója megjelent. Élveztem a sok szép hozzászólást és élveztem azt is, hogy sérelmeikre szót nem találtak. Magasabb célokat tartottak szemük előtt és a magasabb célok elfelejttették azokat a sérelmeket, amelyeket máskor illetékes tényezők előtt kell^ szóvátenniök. Ismételten résztvettem pedagógiai szemináriumokon, ahol a tanfelügyelő összehívására fél vármegye tanítósága jelent meg és amikor meghallottam annak a tanfelügyelőnek hazafias, vallásos megnyitó beszédét, kíváncsian lestem, hogy a többi előadás szelleme, i lelke milyen lesz,
