Képviselőházi napló, 1935. XIII. kötet • 1937. május 10. - 1937. május 26.

Ülésnapok - 1935-214

Àz országgyűlés képviselőházának 2 társadalom részéről, de ez a támadás és ez az ellenszenv a színészek részéről, amely az erős kezű és fegyelmet tartani akaró igazgatóval szemben megnyilvánul, nem újság. Annak idején, száz, esztendővel ezelőtt a Nemzeti Színház első igazgatóját, Bajza Józsefet éppen így támadták, pontosan ilyen színészinformációk alapján. Akkor írta Kazinczy Gábor Bajza József védelmében a következő igen érdekes és klasszikusnak nevezhető sorokat (Olvassa): »Az csak képzelhető, hogy a színészek egy része, az, mely rendet nem szeret, melynek nem a művészet, hanem kenyér és könnyű élet a célja... nem igen fog jót mondani igazgatójáról.« Hát ezzel az animozitással kell megküzdenie a Nemzeti Színház mostani igagatójának is. Ehhez járul még azután a harmadik kategória, az a bizonyos társadalmi kategória, amely azonban főleg és jórészt az eksŐ két kategória ellenszenvének vagy kényszerű magatartásának hangulatát tolmácsolja, ezeknek ítélete azonban nem lehet döntő az objektív bírálat számára. T. Ház! Tisztelettel kérem, méltóztassanak még egy kis türelemmel és figyelemmel meghallgatni azt, vájjon mivel támadják ezt a Nemzeti Színházat, s mik azok az argumentumok, amelyekkel a Nemzeti Színház ellen ágálnak. Azt mondják, hogy műsora nívótlan, irodalmi érték nélkül vaió, a darabok rendezése rossz és nem teljesíti azt az elsőrangú kötelességét, hogy új és friss magyar drámairodalmat segítsen felnőni és kialakulni. Ezekkel a vádakkal nem lehet másként objektíve szembenézni, csak úgy, ha az ember rászánja magát és azt mondja: végignézek egy csomó színházi előadást. Én ezt meg is cselekedtem és az elmúlt színházi évadban körülbelül 30 színházi előadást néztem meg. Ennek a 30 színházlátogatásnak mérlegét megcsinálva a következő konklúzióra jutottam: a 30 általam látott előadás közül, sajnos, csak 10 volt olyan, amely komoly színházi élményt jelentett. Ezek között volt Koós Károly színmüve, a »Budai Nagy Antal« előadása a Vígszínházban, a »Szűz és gödölye« előadása a Magyar Színházban, az »Édes Anna« című Kosztolányiregényből írt színdarab a Belvárosi Színházban, ezek mind magánszínlházakibam előadott műveik. De a 10 valóban nagy és komoly színházi élmény közül 7 és pedig névszerint: Kállay Miklós friss driámai remekműve, a »Roninok kincse«, Shakespeare »Othelló«-jának felújítása, a híres kínai darab, a »Gyémántpatakkisasszony«, a grandiózus »Amerikai Elektra«, Kodolányi János »'Pogánytüz«-e és az összes sziínpadi produkciók tetejeként:Vörösmarty Mihály remekművének, a »Csongor és Tündé«-nek valóban tündérszép előadásja — mind a Nemzeti Színházban került színre. À mérleg tehát feltétlenül, még objektív alapon is, az összes magánszínházakkal szemben a Nemzeti Színház javára billen. Egyszerű publikumember vagyok és ezért egyáltalán semmiféle indulat nem vezetett, nem volt semmiféle elfogultságom, mégis fel kellett bennem támadni a gyanúnak, hogy valamilyen titkos, láthatatlan rugója van a Nemzeti Színház elleni támadásoknak.^ Fel kell támadni a be nem avatott és egyszerűen csak a maga konzervatív irodalmi neveltségére támaszkodó publikumemberben a gyanúnak abban az irányban, hogy miért támadják a Nemzeti Színházat akkor, amikor, mondom, végeredményben a mérleg, ha valaki, mint én is, \h. ülése 19È7 május iB-án, kedden. 315 veszi magának a fáradságot és végignéz egy csomó színházi előadást, — mégis csak a Nemzeti Színház javára billen. Fel kell támadni a gyanúnak: nincs-e itt az előbbi érdekeltségeken túlmenő valami messzemenő összeesküvés a Nemzeti Színház és annak jelenlegi vezetője ellen? Feltámad a gyanú a naiv publikumemberben feltétlenül abban az irányban, hogy nemcsak egy fiatal, újat és gyökeresen magyart akaró tehietséget akarnak-e elfűrészelni, aki jobb törekvéseivel elárulta azt, hogy más színházi kultúrát szeretne itt teremteni, mint amilyet a Molnárok, Szomoriak, a Fodorok és Bus Fekete Lászlók jelentenek. (Ügy van! a jobboldalon.) Én jóhiszeműen nem élesztem magamban ezt a gyanút, csupán annyit mondok, hogy ha Németh AntaL akit Hóman Bálint kultusz{ miniszter úr bizalma két évvel ezelőtt a Nemzeti Színház élére állított, e két évi működése alatt nem csinált volna egyebet, minthogy új rendezésben bemutatta a Csongoir és Tündét és ezzel I az új rendezéssel bebizonyította azt, hogy a j magyar nyelv csodálatos szépségének, zengéséj nek, kifejezőerejének ez a felülmúlhatatlan remeke valóban színDadi mü is, — mint ahogy ! ezt az eddigi rendezések, sajnos, nem tudtak j nekünk bebizonyítani — ha mást nem tett ! volna, .minthogy .bemutatta — untondjuk — 1 Kállay Miklósnak %gy

t valóiban drámai rej mekét, a Koninok kincsét, amelyet, ha Molnár :• Ferenc írt volna, akkor zengene tőle a fél vi! lág, h/a nem csinált volna egyebet, mint pro! dukálta a valóban grandiózus nagyszerű ! előadást, az Amerikai Elektrát, de mindezeken túlmenően, ha csak iazt a — mondjuk — drámailag talán nem a legkiválóbb, de költői szépségekben rendkívül gazdag színdarabot, Kodolányi János Pogánytüzét mutatta yolna ibe I és ezzel jelzi azt az irányt, amelyet ő követni akar, hogy neki nem kell a drámai mesterember, nem kell a tökéletes Molnár, nem kell neki a magyar nyelv kerékbetörője, Szomori, nem kell a többi világhírű magyar dráma! exportőr, hanem azt akarja, hogy végre megint I egyszer, akármilyen gyönge drámában is, de a magyar szellem, a magyar géniusz es a magyar költő szóljon a magyar világhoz, a magyar színpad deszkáiról, — mondom — ha esak ennyit tett volna, akkor már feltétlenül eleget tett annak a várakozásnak, amelyet az ő vállalkozásához fűztünk. Én nem akarok most további tapasztalataim részletezésébe belemenni, csak annyit mondok, hogy Németh Antalnak vannak természetesen hibái is, — hogyne volnának, mindenkinek vannak — s vannak^ tévedései \%. Vannak darabok, amelyeket talán én sem szívesen látok a Nemzeti Színház színpadán, — a Pénz, pénz, pénz és az Áruház című^ darabokat szívesen elhagytam volna — de egészen bizonyos, hogy ha ezeket a darabokat — tegyük fel — Hevesi Sándor hozta volna, akkor a kritika feltétlenül úgy írt volna, hogy: Heureka, a nagy direktor a korszellemnek megfelelően alakítja át az avult tradíciójú Nemzeti Színház műsorát De ezeket a könnyű és kommersz darabokat Németh Antal hozta, s nem Hevesi Sándor, mert, sajnos, számolnia kellett a rentabi• litással, ami ugyancsak van és számolnia kellett a megfertőzött judiciumu közönség könynyű mulatságot kereső ízlésével, amellyel egy színház direktorának ugyancsak számolnia J kell, különösen a mai időkben, amikor a Nem-