Képviselőházi napló, 1935. XIII. kötet • 1937. május 10. - 1937. május 26.

Ülésnapok - 1935-214

Az országgyűlés képviselőházának éli. ülése 1937 május 18-án, kedden. 313 képességeket tovább fejleszthesse és ha megvan benne a tehetség, az akaraterő és a szorgalom, akkor az autodidaxis módszerével tovább ké­pezhesse magát. Most e felett a háromosztályú felsőbb nép­iskola felett volna egy négyosztályos, közép­fokú intézet, amely szintén kereskedelmi, ipari, mezőgazdasági és népnevelő osztályra volna felosztható. Èz a népnevelő osztály pótolná tu­lajdonképpen a mai tanítóképzőt. (Hóman Bá­lint vallás- és közoktatásügyi miniszter: Szó­val ez kilencosztályos középiskolának felel meg!) Igen. Az en nevelési ideálom — az időm letelt és így rövid leszek — az önálló egyéniségek ki­fejlesztése, anélkül, hogy az individualizmus túlzásai kifejlődnének az egyénben. Önálló egyéniségek kifejlesztése, akik nem félnek az élettől, akik az életet úgy, ahogy az adva van, le merik élni, akik bele merik vetni magukat az élet hullámaiba és emellett megvan bennük a nemzeti összetartozandóság érzése. Nem tu­dat alatt, nem homályosan és hézagosan, ha­nem öntudatosan kiképezve, mindenki a köz javát szolgálva, a saját javát is szolgálva lássa. Ezt ezzel a nevelési rendszerrel lehet elérni, vagy ha nem is elérni, de legalább meg­közelíteni. És mivel előbb-utóbb elkerülhetet­len, hogy a mai nevelési rendszert, amely cső­döt mondott s amely mellett a nemzet érdekeit tovább hatásosan nem szolgálhatjuk, egy más nevelési rendszer váltsa fel, én felhívom a kul­tuszminiszter úr figyelmét ezekre a kérdésekre. Ezek olyan kérdések, amelyeket máról-holnapra megoldani nem lehet, viszont előbb-utóbb még­is meg kell őket oldani. Tegye megfontolás tár­gyává a miniszter úr ezeket a szempontokat, hiszen elsőrendű szakemberek állanak erre ren­delkezésére s amennyiben a kérdés már meg­érlelődött, elérkezik majd az időpont s eljön a kedvező alkalom, akkor terjesszen megfelelő javaslatokat ide a képviselőház elé, vagy leg­alábbis készítse elő egy olyan atmoszféra ki­alakulását, amely ezeknek a javaslatoknak elő­terjesztését lehetővé teszi. Nagy kérdés ez, a magyarság egyik leg­nagyobb kérdése, mert egyedül a fiatalság életre való nevelése, a gyakorlati pályák ma elhanyagolt területeinek meghódítása teszi ké­pessé ezt a nemzetet a rá következő megpró­báltatások elviselésére^ és az az államférfiú. aki ezt előmozdítja, aki ennek megvalósításai elősegíti, méltóvá fogja tenni magát a nemzet hálájára. (Ügy van! Ügy van!) Itt ma az igen t. kultuszminiszter úr egyéb­ként dicséretre méltó tevékenységéért nagy el­ismerések és nagy dicséretek hangoztak el. Én elismerem, hogy mindazt, amit tett, helyesen tette, de mindez csak tizedrésze annak, ami ezen a téren mint tennivaló előttünk áll. Nagy feladatok nagy embereket kívánnak és a nagy ambíciók iparkodjanak arra, hogy ezeket a nagy feladatokat meg is oldják s a nehézsége­ket le is győzzék. Én ezt a feladatot a kultusz­miniszter úr figyelmébe ajánlom és a nehéz­ségek legyőzéséhez, a nemzeti nevelés új orga­nizmusának felépítésével kapcsolatos működé­séhez, sok sikert és szerencsét kívánok. Egyébként a tárca költségvetését pártállá­somnál fogva nem fogadom el. Elnök: Szólásra következik! Brandt Vilmos jegyző: Németh Imre! Németh Imre: T. Ház! A kultusztárca ha­talmas, körülbelül 120 milliós volumenjéből én most itt csupán három részletkérdéssel szeret­nék és kívánnék foglalkozni, de szerény meg­jegyzéseimet azért mondom el itt, az általános vitánál, mert meggyőződésem szerint mind a három részletkérdés általánosabb jelentőségű. Ez a három kérdés a következő: először az 1938-as Szent István emlékével kapcsolatos óhajtanivalók, másodszor egy másik jubileum­nak, a Nemzeti Színház centennáriumának ügyével kapcsolatos kérdések és általában ez­zel kapcsolatban a Nemzeti Színház kérdései, harmadszor pedig a kultusztárca negyedik fe­jezetében a 9. rovatban megemlített írósegé­lyezésekkel kapcsolatos kérdések. Bár soha nem voltam barátja és nem vol­tam gyakorlója az úgynevezett személyi kul­tusznak, első témám megemlítésénél mégis ki­vételesen egy személynek szóló üdvözletet sze­retnék elmondani. Ki akarom fejezni őszinte örömömet, hogy az a jubileumi év, amelynek első felére ez a költségvetési év is átnyúlik, egy olyan férfiút talál a kultuszminiszteri székben, aki tudományos munkássága alapján kétségtelenül a legméltóbbak közé tartozik azok között, akik a szentisváni gondolat or­szág-világraszóló jövőévi ünnepségeit szelle­mileg előkészíthetik. Örülök ennek azért, mert Hóman Bálint, a történettudós, egyik legala­posabb ismerője annak a kornak, amelynek szellemét, hagyományait és egy ezredév távla­tán is felénk világító hősét Szent Istvánt, István királyt ünnepelni készülünk. Örülök en­nek azért is, mert bizonyos vagyok abban, hogy Hóman Bálint a politikus, a kultuszmi­niszter és ezeknek a jubileumi ünnepségeknek legfőbb rendezője, bizonyára nem tagadja amaj-d meg a történettudóst, azt a törtémettu­dóst, akinek múlhatatlan érdeme, hogy az ős­történelmünkre, származásunkra vonatkozó legújabb kutatások logikus erejű, világos, szép, tiszta csoportosításával jóformán egyszersmin­denkorra megsemmisített a főleg germán for­rásból származó s bennünket mélyen sértő tu­dományos babonákat. De Hóman Bálint ér­deme az is, hogy a modern történetírásban ta­lán legszebben és legklasszikusabban fejezte és mutatta meg az Árpádok nagyszerű államal­kotó koncepcióját és talán ő fejezte ki a leg­szebben István királyunk nemzetépítő és ál­lamszervező gesztiójában azt a sorsdöntő elhaj tarozást, hogy a római kereszténységhez való csatlakozás tényével nemcsak az erkölcsszeli­dítő názáreti tanokkal, de a latinos művelő­désű formákkal és szellemmel is mindenkorra eljegyzett bennünket. És Hóman Bálint mu­tatta meg legplasztikusabban azt, hogy Szent István királyunk legfőbb politikai örökség­képpen a magyarság államszervező f erejének öntudatán kívül az örök római eszmét hagyta ránk, azt a bizonyos »birodalmi gondolat«-ot, amely Szent István óta minden igazán nagy magyarnak politikai azonos inspirátora volt. En tisztelettel kérem Hóman Bálint kul­tuszminiszter urat, hogy a magyarság legna­gyobb politikai géniuszának tiszteletére szánt emlékévben úgy rendezze az ünnepségeket, hogy minden láng s minden fény a magyar és latin szellem azonosan rokon világosságával hirdesse ezt a birodalmi gondolatot, — ezt a magyar gondolatot, ezt a népeket» fajokat ösz­szefogó birodalmi gondolatot — a 20. század minden közös mítoszával szemben. Különös nyomatékkal kérem ezt a kultusz­miniszter úrtól, most, amikor az egész ország népe tisztelettel várja vendégének az új római birodalom uralkodóját. De mi a vendéglátó ünnepségek külső fényességében sem feledke-

Next

/
Oldalképek
Tartalom