Képviselőházi napló, 1935. XIII. kötet • 1937. május 10. - 1937. május 26.

Ülésnapok - 1935-214

300 Az országgyűlés képviselőházának zel akarják ékesíteni és elfogadhatóvá tenni a költségvetést elfogadásra ajánló javaslatukat. (Taps a szélsőbaloldalon.) De a közoktatásügyi költségvetés demokratikus voltának bizonyítására, szerintem, nagyon kevés az a tény, hogy a népoktatás számszámszerű végösszege nagyobb, mint a felsőoktatásé, mert ezek a számösszegek egymással .szembeállítva, önmaguk nem adnak valódi képet a helyes arányról,, részben azért, mivel a népoktatásra előirányzott összegek az iskoláztatási kötelezettség következtében természetszerűleg az egész iskolaköeles korban lévő népességre vonatkoznak és ennek a csoportnak létszámából önként adódik, az, hogy bármenynyire is minimalizálják az egy lélekre eső költségeket, a végösszeg jelentősen túlhaladja a felsőoktatás költségeinek végösszegét. Világos ebből, hogy a felsőoktatás költségeit semmi módon nem tudjuk a népoktatás költségeihez közelebb hozni, ha csak le nem mondunk arról a kulturmdnimumról, mely a mai európai viszonyok között és a mai. ellátottság mellett elengedhetetlen« Igaz, vannak Európában országok, amelyek nem vezették be az iskoláztatási kényszert és nem kényszerítik a szülőt gyermekének iskolába való küldésére, mégis magas kulturnívójuk van. Ezekben az országokban azonban a közszellem az, amely súlyosabb kényszer az állam büntetőhatalmánál is, ezenfelül az anyagi ellátottság, a rendes munkabér, a viszonylag biztos exisztencia a szülőnek módot nyújt arra, hogy a gyermekek tanításáról különösebb büntetőkényszer nélkül is gondoskodjék. , De ezenkívül a felsőoktatás ^és a népoktatás költségeinek összehasonlításánál a tényleges arány megállapítását erősen zavarja az a körülmény is, hogy a felsőoktatás költségei nem tisztán a felsőoktatási intézeteknél vannak elszámolva. Másutt, más címeken egész sereg olyan kiadást találunk, mely a felsőoktatásban részesülők különleges támogatását és segi.eset célozza, — nem kifogásolom» én ezt helysnek tartom — így például ösztöndíjak, jutalmak, internátusok fenntartási költsége, vagy, mint ebben az évben, táborozási költségek állanak azoknak támogatására, akik egy különleges válogatási rendszer kedvezményezettéiként eljuthatnak a főiskolákra. Ugyanitt kell megemlítenem a nemzeti Önállósítási alapot is. Mindezeknek alapján mondom én, hogy

;

a közoktatásügy demokráciáját ne a költségvetés •számadataiban keressük, hanem legislegelsosorban az oktatás szellemében. Ez

f all a népoktatásra és a felsőoktatásra egyaránt. A kérdés az: milyen a tanterv, mit es hogyan tanítanak az oktatási intézetek. Ha volna elegendő időm rá, részletesen kitérnék ennek a megállapításomnak bizonyítására. Nem is kellene saját tapasztalatainkra hivatkoznom, elég volna rámutatni arra, hogy ma már nagytekintélyű polgári politikusok, — így például éppen Illés József t. képviselőtársam, mint első kormánypárti felszólaló — továbbá kiváló nevelők és pedagógusok állapítják meg azt, hogy az oktatás és a nevelés egyre inkább eltávolodik a való élettől, hogy az a felkészültség, amelyet a fiatalság a népoktatásban és a felsőoktatásban egyaránt megszerez, tulajdonképpen csak kirakatműveltség, az alsóbb tagozatokban pedig' csak amolyan máz, amely arra elegendő csupán, hogy a legdurvább analfabetizmus vádját elhárítsa felőlünk, a magasabb tagozatokban éli. ülése 1937 május 18-an, kedden. pedig amolyan lebegés a mindennapnak valósaga fölött, ahonnan igen nehéz bekapcsolódni a gyakorlati életbe és igen nehéz elfoglalni azt a helyet, amelyen a köznek javára hasznosat lehet végezni. Az is bizonyos, hogy demokráciát jelentene a közoktatásban az is, ha a tanító intenzivebben foglalkozhatna a gyermekkel. A tananyagnak és a tantervnek számtalan hiányosságát pótolhatná az, ha a tanítóságnak nem kellene túlzsúfolt iskolákban küzködnie azokkal a feladatokkal, amelyek ráhárulnak. A minisztériumot az állástalan tanítók serege ostromolja elhelyezésért. A költségvetésben kaptunk 100 vagy 200 segédtanítót, de vájjon mit jelent ez a százas lélekszámú tantermekkel szemben és a túlzsúfolt iskolákkal szemben, amely állapotnak a megszüntetéséért végre már valóban komoly lépéseket kell tenni. (Hóman Bálint vallás- és közoktatásügyi miniszter: Megtörtént! Ezer iskola lesz két év alatt és ezer tanítóval több! — Farkas István: Már régen kellett volna! Még másik ezer is kellene! — Hóman Bálint vallás- és közoktatásügyi miniszter: Jön utána a másik ezer is! — Farkas István: Nagyon lemaradtunk az iskolával!) Aki ma a fővároson kívüli iskolákat nézi, az államiakat és a felekezetieket egyaránt, (Propper Sándor: Rekordra kellene törekedni!) az igazat ad az előadó úrnak, aki az elemi oktatást tömegoktatásnak nevezte, — mint amilyen tömegélelmezés az ínségkonyha. Az elmúlt esztendőben valóságos megdöbbenéssel olvastuk az egyik miskolci közgyűlésről szóló jelentést, ahol az egyik iskolafenntartó bejelentette, hogy a minisztériumtól a kért hozzájárulást csak azzal a feltétellel akarják megadni, hogy az^ iskolafenntartó az 50-es létszámot 70-es létszámra emelje fel a maga iskoláiban. Vájjon tanítói túltermelésről a diplomatúltermelés jelszavának korában ilyen viszonyok között beszélhetünk-e? Amíg az észszerű lélekszámhoz — tehát a legfeljebb 30-as lélekszámhoz — el nem érünk, addig nincsen sok tanító, nincsen tanítótúltermelés és addig a tanítóképzők nem tudnák elég tanerőt rendelkezésre bocsátani. Mert ahol a tanító hat osztályt, fiúkat és lányokat, mindennapi iskolásokat és ismétlősöket együtt, 80, 100 vagy 120 tanulót kénytelen együtt tanítani, ott közoktatásról, kultúrdemokrációról beszélni és a kultúrdemokráciáról, mint a titkos választójog egyik kautélájáról beszélni, azt hiszem, kissé túlzás, ha • ennél szigorúbb kritikát nem akarunk erről gyakorolni. Én tehát azt állítom, hogy sem tanítókban, sem tanítónőkben nincsen felesleg. Ha tehát a miniszter úr az elmúlt hónapokban a tanítónőket azzal a hátsó gondolattal bíztatta férjhezmenésre (Hóman Bálint vallás- és közoktatásügyi miniszter: Nem ismeri a hátsó gondolataimat! — Derültség.), hogy ezzel őket pályájukról eltérítse (Farkas István: És férjhezadja őket!) és őket az állástalanok között kiemelje, akkor, azt hiszem, felesleges munkát végzett, mert még ha férjhez mennek is, akkor is szükségük van arra a képesítésre amelyet megszereztek, hogy azt kellőképpen felhasználhassák. (Propper Sándor: Hozományt ad a miniszter úri) Különben is arra akarok kitérni, bogy a végzett tanítónők kíváncsian várják, hogy a miniszter úr közli velük, kihez és miből menjenek férjhez, sőt azt is megállapítják, (Propper Sándor: Hozományt, kelengyét adnak? — Hóman Bálint vallás- és közoktatásügyi mi-